Tehénszőr a piros-kék helyett

Tejesdobozra álmodott trendbontó dizájnnal nyert bronzhelyezést bő egy hete a magyar KSW Latte Kft. A formatervezői szakma Oscarjaként is aposztrofált Pentawards versenyére mintegy ezerkétszáz mű érkezett negyvenhat országból. Suha Sándor cégvezető és csapatának szokatlan csomagolása forradalmasíthatja a tejesdobozok arculatát.

 – Piros-kék színű hagyományos tejesdobozokkal van tele minden bolt és áruház. Mi a termékünkkel ki akartunk tűnni a polcokról – magyarázza elképzelését Suha, a hat éve alapított cég ügyvezetője. Kollégáival, Fatér Szilviával és Németh Zsolttal közösen megalkotott csomagolásukkal a kétoldali kommunikációra törekedtek. A doboz egyik oldalán található „tehénszőrös” borítóval a gyerekeket, míg a másik oldal életképekkel teli oldalát a felnőtt generációnak szánták.

 – A fotókkal jelezni kívántuk, hogy a tejfogyasztás egyben életérzés is. Szeretnénk, ha a vásárló örömmel emelné ki a tejet a hűtőből – vallja a Budapesten született, negyvenkét éves cégvezető.

Az igényes arculat – gondolhatnánk – sokba kerül. A látszat csalóka, az új kiszerelés nyomdai előállítása nem kerül többe, mint egy vonalkóddal ellátott mezei, fehér doboz. Így a KSW Latte tömegesen tud előállítani egy olyan terméket, amely kitűnik a meglehetősen egyencsomagolású tejesdobozok közül.Persze, ezúttal sem csak a külső számít. Suha Sándor már a kezdetektől elhatározta, hogy egy kívül-belül eladható terméket bocsát a piacra. Ezért is kereste fel a legnagyobb osztrák tejipari vállalatot, a Berglandmilchet, amellyel már régebb óta is üzleti kapcsolatban állt.

Nem véletlenül döntött mellettük, Suha elsősorban nem a magyar piacnak szánta a termékét, hanem máris európai viszonylatban gondolkodott. A Berglandmilch vezetői másfél órát adtak Sándornak, hogy meggyőzze őket, márkája magas minőségű, a tejpiacon megállja a helyét. A magyar cégvezető már negyedórája vázolta tervét, mire az osztrák szakmabeliek közölték vele, hogy a Berglandmilch kész együttműködni. Nyolc hónapnyi szívós munka után megszületett a termék. A futószalagról még csak egy éve jött le a trendi tejesdoboz első példánya, Suháék idén benevezték terméküket a Pentawards dizájnversenyre.

Az évente megrendezett eseményen jobbára olyan világméretű vállalatok mérik össze erejüket és nyerik el a dobogós helyezéseket, mint a Coca-Cola, az ásványvízgyártó San Pellegrino vagy a konyakban utazó Rémy Martin. Magyar terméket ez idáig még nem jelöltek a nívós versenyen, a KSW Latte pályaműve az első a sorban. Nem beszélve arról, hogy még az európai vezető tejhatalmak mint Ausztria vagy Németország sem szerepeltek a listán.

A zsűri Suháéknak végül a bronz díjat ítélte oda „food” (élelmiszer) kategóriában, melyet a Pentawards záróeseményének helyt adó párizsi Opera báltermében vehettek át. Az eseményen Gérard Caron zsűrielnök kiemelte: „A díjazottakat egy-két év késéssel az egész piac követi, így válik a díj valóban nemzetközivé. Előbb vagy utóbb az egész piacra hatnak az adott év legjobb csomagolásai”.

Suha mégsem fél, hogy idővel más tejvállalatok is lemásolják a KSW Latte csomagolását. –Négy évvel előrébb járunk a többieknél – vallja magabiztosan. Tervezik, hogy az osztrák piac után meghódítják a német, a lengyel és az olasz boltokat is. Addig is Londonba készülnek, a brit fővárosban november közepén részt vesznek az igényes fotó és művészeti albumairól híres német Taschen könyvkiadó dizájncsomagolásokat szerepeltető könyvének (The package design book) bemutatóján. A kiadványban a KSW Latte is szerepelni fog. Idén ősztől Suha már nemcsak tejben utazik. Tervezik, hogy megalapítják új dizájncégüket, mely más vállalatoknak készít megrendelésre igényes csomagolásokat. De ez már valami te(l)jesen új lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.