Neymar kezdhet izgulni

A szabad stílusú labdarúgás olyan művészet, melyben az alkotó önmagát a labda által fejezi ki – szól a freestyle football, vagyis szabad stílusú labdarúgás amerikai szövetségének mottója.

Az egyre népszerűbb, a sportszergyártó cégek reklámjaiban is remekül mutató műfaj az akrobatika és a futballtrükkök elemeiből áll. A profik minden évben világbajnokságon mérik össze kunsztjaikat. A lányok mezőnyében idén először győzött magyar versenyző, Szász Kitti, akinek élete – Amerikánál maradva – erősen hollywoodi történet.

Kitti a Borsod megyei Sajószentpéteren nőtt fel, ahol a lakótelepi játszótér betonján sajátította el az alapvető cseleket. – A fiúk nem piszkáltak, mert lány vagyok. Pláne, hogy mindig nálam volt a labda. Talán az is közrejátszott, hogy kilenc évig karatéztam – meséli a kezdetekről.

Kitti-kunszt. Ragad hozzá a labda
Kitti-kunszt. Ragad hozzá a labda

A hobbiból akkor lett komoly elfoglaltság, amikor először látott profi freestyle-os produkciót. Ült a számítógép előtt, órákon át nézte Soufiane Touzani videóját. Touzani Hollandiában született, a szülei marokkói menekültek. Labdarúgónak készült, az egyik legnagyobb holland klubban játszott, de egy sérülés elvágta a karrierjét. Aztán egyszer csak ott állt Rotterdam szürke, esős kikötőjében a halászhajók előtt, és varázslatos dolgokat művelt egy leharcolt focilabdával.

Sajószentpéteren a telepi srácok ugyan eleinte furcsán néztek az órákig egyedül gyakorló lányra, de egy idő után leültek a betonpálya szélére, és némán lesték a mozdulatait. Kitti videóira felfigyelt egy angol sportmenedzser is, az ő segítségével jutott ki 2009-ben Londonba.

– Egy freestyle-verseny szünetében léptünk fel néhány lánnyal, óriási élmény volt. A fiúk, akiket addig csak a képernyőn láttam, körbeálltak minket, és minden mozdulatot, dekázást megtapsoltak. Pedig ők gyorsabbak és erősebbek, mint mi. A lányok stílusa azonban elegánsabb, és sokkal hajlékonyabbak is, ami jól jön az akrobatikus trükköknél – mondja a technikákról.

Az egyre népszerűbb magyar fiatalt a spanyol freestyle-osok is meghívták a világ egyik legnagyobb presztízsű sporteseményére, egy Real Madrid–Barcelona-meccsre. Az El Clasico félidejében Kitti feladata volt, hogy a VIP-páholyban pezsgőző spanyol előkelőségeket szórakoztassa a trükkjeivel. Innen nem volt megállás: fellépett a Manchester United stadionjában, az Old Traffordon, egy német autógyár tokiói show-ján pedig egy francia tánccsapat gyűrűjében tartott bemutatót.

Májusban a Bajnokok Ligája müncheni döntőjében is bemutathatta a tudását, az év legfontosabb eseményének mégis az Olaszországban megrendezett női freestyle-világbajnokságot tekinti. – Lecce főterén, a Piazza del Duomón volt a verseny. Lenyűgözően nézett ki az esti kivilágításban. A nézők őrjöngtek, különösen akkor, amikor a verseny nyitányaként a korábbi holland válogatott klasszis, a rasztafrizurás Edgar Davids begördült a színpadra egy tűzpiros Vespán – idézi fel a különleges atmoszférát. Kitti egészen a döntőig menetelt, ahol legnagyobb vetélytársát, a dallamos nevű francia Melody Donchet-t kellett legyőznie. A magyar lány ekkor húzta elő a trükköt, amivel a zsűritagokat és a közönséget is talpra ugrasztotta: fejjel dekázott, majd hirtelen letépte magáról az inget, amelyet feje és a labda között lasszóként pörgetett.

Kitti úgy tervezi, elmegy szerencsét próbálni Londonba. Szeretne a sportból megélni, s mivel soha nem lépett fel utcán, csupán a járókelőket szórakoztatva, kipróbálná magát a brit fővárosban népszerű utcai művészek között is. Addig még akad némi elintéznivalója Brazíliában. A világbajnoki cím mellé egy komoly kihívást is kapott: Pelé egykori klubjában, a Santosban futballozó ifjú brazil világsztárral, Neymarral mérheti össze trükkjeit a Copacabanán. A kérdésre, vajon izgul-e, elmosolyodik, és így felel: – Megtanultam, hogy csak magamra figyeljek, legyek Sajószentpéteren, Tokióban vagy a riói tengerparton. Szóval izguljon csak Neymar!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.