Baga, rufete, tinta barroca, touriga franca – már a helyi kékszőlőfajták nevei a kontinens legnyugatibb országába varázsolnak. Könnyedén és üdén, hiszen ilyen maga a rozébor is. „A cukortartalom miatt a félédes kategóriába sorolhatnánk, de a savtartalom félszárazzá teszi” – súgja meg Keresztény Miklós, a Heinemann Testvérek Kft. borszakértője.

S ki gondolta volna, hogy már a portói bornak is létezik rozéváltozata? Vigyázat, az alkoholtartalma ugyanannyi (19 százalék), de tonikkal felöntve, csilingelő jégkockákkal frissítő koktél válik belőle, amely csak itatja, itatja magát… Meglepő, hogy ugyanebből a két portugál szőlőfajtából (touriga franca, touriga nacional) testes, nehéz vörösborok is születnek, a Royal Oporto Rosé viszont friss, gyümölcsös ital, a málna és a szamóca zamatával.

„Egyre több díjat nyernek a portugál borok nemzetközi versenyeken” – mondja érezhető büszkeséggel António Jorge Mendes nagykövet, s aztán ő maga is végigkóstolja a fehér, rózsaszín és vörös nedűket a Portugál Kereskedelmi Hivatal borbemutatóján. Kis darab Portugáliát valamennyi üveg rejt, ott van például a Gazela feliratú zöldbor (vinho verde), amelynek már az elnevezése is egyedi.

A zöld szó még véletlenül sem a bor színére, sokkal inkább a stílusára utal. Bizonyíték erre, hogy a Vinho Verde borvidéken – Portugália északnyugati részén, az Atlanti-óceán partján – több vörösbort termelnek, mint fehéret. Világszerte ismert mégis a fehér változat lett, amely könnyű és friss, üdítő szénsavgyöngyökkel, citrusok és trópusi gyümölcsök ízjegyeivel. Jól lehűtve ez is gyorsan fogy, de az alacsonyabb alkoholtartalomnak hála (kilenc százalék), kevésbé visz bűnbe.

Mediterrán napfény és érzéki örömök ígérete szabadul ki a Quinta dos Aciprestes Reserva 2008 palackjából. A vörösborban a portói rozéból már ismert touriga franca és a touriga nacional köszönnek vissza – ám ezúttal rejtélyesebb, izgatóbb történetet mesélnek. Szeder-, szilva- és vaníliaaroma keveredik portugáliai emlékekkel; valahogy így működhetett Proustnál a Madeleine sütemény.

Becsapós kérdés: melyik a világ első, hivatalosan is körülhatárolt borvidéke? A portugálok szerint a Douro, a magyarok szerint a tokaji. A borbemutatókat persze nem az összeveszésre találták ki, maradjunk hát annyiban, hogy mindkettő az 1700-as évek óta ismert, és az UNESCO mindkettőt a világörökség részének tekinti. Érdekes, hogy a Douro folyó mentén elterülő vidék a spanyol határnál kezdődik, Porto városától százhúsz kilométerre azonban véget ér – mégis ez a portói bor szülőhazája.

Évszámot a portóikon rendszerint hiába keresünk, egy-egy palack több évjárat házasításából készült. S talán már sosem tudjuk meg, hogy véletlen felfedezésnek vagy tudatos alkímiának köszönhetjük-e a világhírű italt. Rájöttek mindenesetre, hogy a – hosszú tengeri úton Angliába vagy Franciaországba szállított – bor tovább eláll, ha borpárlatot (brandyt) öntenek bele, megszakítva az erjedést. Mindmáig ettől kapja különleges ízét és erejét, amely aperitifként, étkezésnél vagy az étkezés végén egyaránt mámorba ejt. Jó tanács ínyenceknek: libamáj vagy kéksajt mellé különösen finom!