Csak pincérnek ne nézzenek!
Ugyan farmeranyagot már a nimes-i takácsok is készítettek a XVIII. század derekán (innen ered a denim elnevezés), a barna sátorponyvából csak az aranyláz idején kezdett el nadrágot varrni egy-két alaszkai szabó. Levi Strauss volt a legelső, aki fémszegecsekkel erősítette meg a folyton leszakadó zsebeket, és kantáros nadrágból farmerformát is ő szabott, immáron indigóval színezett kékben.
A bukjelszoknyák és a szmokingok virágkorában aligha számított elegáns viseletnek a farmer. Még a munkásosztály is kizárólag munkaruhaként hordta – leszámítva a Santa Fében élő művészkolóniákat, amelyek tagjai lázadásukat és társadalmi kívülállóságukat farmernadrágok hordásával fejezték ki. Ezt a rebellis képet görgették lavinává az 1950-es évek westernfilmjeinek hősei az ügyeletes hollywoodi szépfiúkkal karöltve. A James Dean- és Marlon Brando-mozikon felnövekvő generáció már automatikusan nyúlt a farmernadrágokhoz, ha nemtetszését akarta kifejezni a vietnami háborúval szemben.
Az 1970-es évekre már olyannyira elfogadottá vált a matéria, hogy múzeumok rendeztek róla kiállítást, a General Motors autóit kárpitoztatta vele, de még a párizsi haute couture divattervező, Hubert de Givenchy is egy teljes ruhatárat tervezett belőle Audrey Hepburnnek. Erotikus kampányainak köszönhetően Calvin Klein pedig megsokszorozta az eladásait: 1974-ben heti 125 ezer párat értékesített.
A drogoktól és az AIDS-től való félelem az 1980-as évekre teljesen megtörte a farmer mítoszát. A biztonság és óvatosság korában Levi’st viselni többé már nem szabadságot, a majd lesz valahogy életérzését jelentette. Sokkal inkább egy praktikus ruhadarabot, amit elég kéthetente mosni. A farmer globális elterjedésével akaratlanul is uniformissá vált – így lett a lázadás jelképéből a fantáziátlanság szimbóluma. A divat ugyanakkor mindig is az eredetiséget pártolta. Lépnie kellett.
Újdonságot jelentett a fekete farmer megjelenése és leszivárgása a mindennapokba. Legalábbis egy darabig, hiszen pár éve az amerikai tervező, Michael Kors már megállapította: nem vehetünk fel fekete farmernadrágot fehér felsővel, mert különben okvetlenül pincérnek néznek. Fekete felsővel ugyancsak tilos, mert akkor egy szál medvecukornak. – A megoldás egy új sikkes alternatíva, a fehér farmer lesz – deklarálta Kors. Ezzel a darabbal azonban csak egy a probléma. Ízléstelenné formálták.
Szinte szikrázik az ember szeme a strasszoktól és tetovált hímzésektől, amelyeket a fehér farmer az évek során kapott. Arról nem is beszélve, hogy olyan ruhadarabról van szó, melyet igazán tudni kell viselni: optikailag nagyítja a combokat, így nem is áll jól mindenkinek. Hordani a divatdiktátorok szerint kizárólag a Memorial Day és a Labor Day (május utolsó és szeptember első hétfője) között lehet, de hogy ez mennyire nem így van, arra a francia Vogue főszerkesztője, Emmanuelle Alt mutatott rá. Alt a januári divatbemutatókat New Yorktól Párizsig egyetlenegy fehér farmerban járta és nézte végig, méghozzá olyan elegáns monokróm alapdarabokkal párosítva, melyek láttán az egész divatvilág felsóhajtott. Működhet ez másképp is.
A divat legújabb válaszát a homogenizációval szemben a színes farmerekben fogalmazza meg. Legyen kék, zöld, piros vagy sárga, de legyen az illető nő vagy férfi, már az utcán megfigyelhetjük, milyen szemet gyönyörködtető árnyalatokban jár a legtöbb fiatal. És persze még inkább a külföldi turisták, akik legtöbbünkkel szemben nemcsak viselni, de hordani is képesek darabjaikat: egyéni látásmódjuk nem katalógusfotók másolatai.
Visszatérni az alapokhoz azonban mindig lehet. A (tévesen) hipszterként aposztrofált fiatalokból álló szubkultúra – amely nemet mond a fogyasztói társadalom elvárásainak és a mainstream kultúrának – ezt meg is teszi. 20-30 éves farmerekkel kereskedő vintage üzletekben szerzik be kedvenc, használt darabjaikat, s az esetleges szakadásoktól sem riadnak vissza. Az anyag, mely mozdulatlanságra ítéltetett, mozog, alakul és él – pontosan, mint stílusikonjaik, James Dean és Marlon Brando emléke.