Vállra csapott bálványok
Köhög? Kapar a torka már az előadás előtt? Vásároljon Ascher-féle köhögés elleni cukorkát! Emlékszik, melyik legendás Katona-előadás emblematikus szava volt a Szahar? Akkor adózzon az Übü királynak, és tűzze a hajtókájára! Ónodi Eszter a kedvenc színésze vagy Fekete Ernő, leborulna Fullajtár Andrea előtt, vagy esténként Mészáros Béláról álmodik? Hazaviheti bármelyikük képét egy molinótáskán.
Merchandising. Nehéz ezt a szót lefordítani. A „tematikus szuvenír” áll a legközelebb hozzá – bár ez sem tipikusan magyar kifejezés. Mégis ez fedi leginkább azokat az emléktárgyakat, amelyek a világban külön üzletágat képviselnek. Nem kimondott reklámtermékek, de hogy erősítik a szálakat a rajongókkal, vagy éppen új híveket szereznek, az tuti. Hiszen sokan szeretjük az emlékeket, néha tárgyiasult, pláne vicces, egyedi formában egy-egy produkcióról, kiállításról, eseményről.
Nos, ez az üzletág bébicipőben jár Magyarországon, ami a színházakat illeti: mezítláb. Lehet kapni egy-egy musical-operett emblémájával ellátott bögrét-pólót-műsorfüzetet, de itt többről van szó: dizájnról, művészetről és humorról.
A budapesti Katona József Színház, amelynek épületét fenekestül felforgatták, előterét, alagsorát teljesen átépítették a nyári szünetben, nyit ezen a téren elsőként Budapesten. Pályázatot írt ki még a felújítás előtt a színház a könyvesboltra. Schőn Edina, aki korábban a Gólem Színház producere volt, többet látott ebben a lehetőségben. Nem is nagyon értette, miért nem éltek még ezzel a színházak, bár tisztában van azzal, ez a vállalkozás Magyarországon még nem aranybánya.
Az ideához szerencse is kellett, hogy pont megtalálja Orlai Balázst, aki a kollekciót tervezte. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektori megbízottjával, a tárgyalkotó tanszék megbízott vezetőjével az első, „30-as” nevű termékcsaládot dobták piacra. Hiszen a színház pont három évtizede nyitott a Petőfi Sándor utcában. Készültek képeslapok és könyvjelzők, pólók és többféle táska, bögre és kitűző a három évtized emblematikus előadásainak emblematikus szavaival, mondataival.
Mikor beszélgetünk Schőn Edinával, ismerősei többmaréknyi aprópénzt dobáltak be a boltba, így kívántak jó szerencsét. Edináék nagyon átgondolták, kitalálták, mivel nyissanak. Orlai Balázs hozta középiskolás előadásemlékeit a korai időszakból is, s például régi előadások kritikáival segített a színház. A koncepció végül úgy alakult: olyan tárgyakat hoznak létre, amelyek jól működnek anélkül is, hogy valaki ismerné a régi produkciókat. Vicces egy szatyor úgyis, ha kizárólag a viselője tudja, hogy az „Abszolváld a makikat” felirat a Kétfejű fenevad című Weöres Sándor-darabból való, a „Van baj mindenhol, az a lényeg” pedig Parti Nagy Lajos Mauzóleumából. Az „Az a kár, hogy már nem lehet disszidálni” vagy a „Nem kellene valami olyat csinálnunk, ami konstruktív?” pedig „így, ahogy van” bármikor megáll önmagában. Talán a „Moszkva Moszkva Moszkva” szöveg, s a mögötte kirajzolódó szamovár a legárulkodóbb – kevesen nem asszociálnak erről a Három nővérre.
A legnépszerűbbek mégis a molinóból készült táskák. Ezeket a hatalmas színházi plakátokból Iványi Jozefa (Cangira) varrta. Annyit kértek csak tőle: ne szabdalja szét a színészarcokat. Olyan jól sikerültek, hogy az első napon el is vitték a két legdrágábbat, a Sáskákból és a Kétfejű fenevadból. Vállon függ már a Haumann Péter-es és boldog gazdára talált az is, amelyen az Ónodi Eszter–Kovács Lehel páros fotója díszeleg.
A társulat remélhetőleg elégedett lesz a kínálattal, Ascher Tamás rögtön áldását adta a cukorkára, egyedül az elnevezést pontosította a rendező, aki arról híres, hogy pillanatok alatt kivezeti akár a széksor közepéről az öntudatlanul, néha tudatalatti zavaró szándékkal krahácsoló nézőt. Most nyilván annak koppint majd az orrára, aki a cukorkásdobozzal matat. Hiszen mint a felirat is mondja: fogyassza előadás előtt és után, alatta semmiképp ne zörögjön vele.
