Az elhamarkodottság azonban sehova sem vezet – nyilatkozta Gibbons abból az alkalomból, hogy a napokban megjelent az 1969-ben alakult houstoni gyökerű együttes új albuma, a La Futura. A sorrendben tizenötödik stúdiólemez kilenc év szünet után született meg. Az időt Gibbons és társai – Dusty Hill basszusgitáros-énekes és Frank Beard dobos – valóban nem sajnálták: három évet szántak arra, hogy tető alá hozzák a tíz számból álló korongot.

Dusty Hill (balra) és Billy F. Gibbons – mintha most kezdenék

A La Futura producerének nem kisebb nevet, mint a rockszakmában nagy tekintéllyel bíró Rick Rubint kérték fel. A zenei szakember olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint az AC/DC, az Aerosmith, a Metallica, Tom Petty vagy a Red Hot Chili Peppers. – Az óra vagy a naptár Rick számára nem létező dolgok. Addig hagy dolgozni egy-egy számon, amíg az úgy szól, ahogy kell – írta le Rubin aprólékos és perfekcionista munkastílusát az NYT-ben Gibbons.

Amikor 2004-ben a ZZ Top bekerült a műfaj hírességeit felvonultató clevelandi dicsőségcsarnokba, Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa a „rock and roll szívverésének” nevezte a ZZ Topot. A 2012-ben diktált ütemről a kritikusok és a rajongók többsége most azt állítja: a ZZ Top a La Futurával visszatért ahhoz a karcos, homokszemcsés, blueselemekkel bőven átitatott hangzáshoz, amely a legjobban áll a több mint négy évtizede a rockbizniszben mozgó triónak. A tíz új dal között azért akad fülbemászó szerzemény is, többen így emlegetik a Flyin’ Hight. Ez egyébként szó szerint a csillagokig jutott: Michael Fossum amerikai űrhajós a NASA rendelkezésére bocsátott dalt tavaly orosz kollégáinak szánt ajándékként magával vitte a Nemzetközi Űrállomásra.

A ZZ Top igazából a nyolcvanas években vált nemzetközileg ismert bandává. Méghozzá az elsőre nem az ő stílusuknak megfelelő partner, a Music Television (MTV) révén: a könnyűzenei tévécsatorna számára forgatott videoklipek, az azokban felvonultatott felspécizett autócsodák és hosszú lábú csábos lányok busásan megtérülő marketingfogásnak bizonyultak – emlékeztetett a The Houston Chronicle. Gibbonsék – akiket addig leginkább füstös klubokban, lepattant kocsmákban lehetett elképzelni – lényegében diszkósztárok lettek. Az 1983-as Eliminator albumból több mint tízmillió példány fogyott el, a Gimme All Your Lovin’, a Sharp Dressed Man, valamint a Legs című szám olyan slágernek számított, mint a Culture Clubtól a Do You Really Want To Hurt Me vagy a Kajagoogootól a Too Shy.

Gibbons nem kevés öniróniával tekint vissza az MTV-s korszakra. Rubint viszont egyáltalán nem érdekli a múlt, az új ZZ Top-album címe is a jövőre utal. Amikor néhány évvel ezelőtt „felkarolta” Neil Diamondot, akkor sem azzal vágott bele, hogy felidézzék a legendás dalszerző-énekes korábbi dicsőséges korszakait. – Minden idők legjobb Neil Diamond-lemezét akartuk megcsinálni. Egy teljesen új kezdetben gondolkodtunk, nem pedig valamiféle visszatérésben – hangoztatta Rubin a 2005-ben megjelent 12 Songs című lemezzel kapcsolatban.

A producert a gondolkodás és a munkastílus mellett még egy dolog összeköti Gibbonssal és Hill-lel. Mindhárman hosszú szakállt viselnek, a ZZ Top gitárosduója számára a sűrű arcszőrzet egyfajta márkavédjegynek is tekinthető. Igaz, azt csak a hetvenes évek második felében növesztették, a kezdetekkor vékonyka szakálluk volt. (A dobos Frank Beard viszont, akinek a családneve angolul szakállt jelent, 1969 óta megmaradt a bajusznál.) Gibbons egy korábbi interjúban elmondta: jó pár éve egy nagy kozmetikai cég fejenként egymillió dollárt ajánlott neki és Dustynak, ha megborotválkoznak. A válasz nemleges volt, s nem bánják egy pillanatra sem. Az inflációt belekalkulálva sem.