Valahogy úgy járt a magyar lakásgazdálkodás is, mint az egyszeri ember. Rövid távú, populista intézkedések egymás hegyén-hátán, szemben a nemzedékeken átívelő koncepció és a megalapozott tervezés teljes hiányával. Idestova két éve írtam a Népszabadság hasábjain az építőipari lobbi és a közérdek összefüggéseiről, a téma nem veszített aktualitásából. A kritikán túl hétpontos javaslatot fogalmaztam meg arra, miként lehetne beindítani egy önmagát gerjesztő pozitív spirált. Egy akkori felmérés szerint 300 ezer lakás állt üresen az országban, a mostani szerint 300 ezer családnak lenne szüksége olcsón fenntartható lakásra – lehetséges, de semmiképp nem újonnan épített szociális bérlakásra.

Magyarországon egy darabig nem kellene új lakások építését támogatni, inkább a meglévő állományt kellene rehabilitálni. Tudomásul kellene venni, hogy nincsenek azonnali, varázslatos megoldások, hogy a lakásgazdálkodás ugyan szoros összefüggésben van a nemzetgazdaság többi részelemével, ám dőreség lenne azt gondolni, hogy az államilag (az adófizetők pénzén) finanszírozott lakásépítési dömping fogja a gazdasági életet fellendíteni vagy a munkahelyhiányt csökkenteni. Mint ahogy az is ostoba ötlet, hogy állami támogatással az ország keleti csücskéből a nyugati felére telepítsenek embereket csak azért, mert az utóbbi helyen néhány ipari vállalatnak olcsó munkaerőre van szüksége – ez csak egy újabb folt a használhatatlan gatyán.

Magánügyek, közpénzek

Olcsón fenntartható jó lakás önmagában nem teremt semmiféle „biztos alapot az embereknek ahhoz, hogy visszataláljanak a foglalkoztatásba” – az adófizetők pénzén osztogatott ajándékok még soha sehol nem változtatták meg az elszegényedett, képzetlen, passzív társadalmi rétegek szokásait. Az emberi lélek bonyolultabb, mint a haszonállaté, amit szükség szerint ide-oda lehet szállítani. A magyar döntéshozók egyik nagy bűne, hogy a honpolgárokat csupán potenciális voksokként, adóforrásként kezelik, ebből kifolyólag érzéketlenek a mélyben zajló folyamatokra.

Nézetem szerint a „lakhatási szegénység” éppen annyira értelmezhetetlen fogalom, mint a „megélhetési bűnözés” – mindkettő egyfajta felmentést sugall. Nyilvánvalóan van némi kapcsolat a szegénység és a lakáskörülmények vagy a bűnözési statisztikák között, de a probléma gyökere nem itt van, éppen ezért a megoldást sem az jelenti, hogy nosza, építsünk a szegényeknek új lakásokat. Ez a közpénzek értelmetlen pazarlása, a sok évtizedes szellemi restség egyenes folytatása.

A hatékony problémamegoldás alapja minden esetben a körültekintő helyzetfelmérés, az adott ország, régió, település társadalmi-gazdasági összefüggéseinek elemzése, a spontán folyamatok beható megfigyelése. Erre az alapra kell építeni egy koncepcionális jövőképszerkezetet, amely később, a változó körülmények között is képes szilárd keretet adni a döntéseknek. A múltból lehet tanulni, de óriási tévedés lenne másolni a korábbi mintákat. Ugyanez vonatkozik a külföldi példákra. Enrigue Penalosa, az ezredforduló azóta világhíres bogotai polgármestere megtanult mindent, amit csak lehetett mások sikereiből és hibáiból, de azért vihetett végbe gyökeres változást a legelesettebbek életében is, mert nem félt merőben új, szokatlan dolgokba belevágni. A tapasztalatot és a tudást kreatív energiával egyesítette, kiváló szakembergárdával dolgozott, ő maga pedig politikusként mindvégig a közérdeket tekintette irányadónak, bátran szembeszállt a lobbicsoportokkal. Ugyanakkor eszébe nem jutott, hogy a szocialista szólamok beleszóljanak az egészséges piaci folyamatokba. Nem épített szociális bérlakásokat, a közpénzből finanszírozott beruházások mintegy katalizátorként lendítették előre az egész várost.

Építés helyett fejlesztés

Pár évvel ezelőtt magam is tettem kísérletet arra, hogy Budapesten megtaláljam azokat a kritikus pontokat, amelyekkel működőképessé tehető a város. Mert a lehetőség adott, éppen úgy, mint a szétszórt, magyar településszerkezetben, amelyet alapvetően nem megváltoztatni kell, hanem kitalálni az adekvát fejlesztési formákat. Az elmaradottságból lehet előnyt kovácsolni – ha a közpénzeket foltok öltögetése helyett végre minden eddiginél nagyobb szellemi energiabefektetésre fordítják.

AKCIÓTERV

MITŐL KAPNA LENDÜLETET A VÁROSGAZDÁLKODÁS?

- A lakásvásárlási illeték mérséklése.

- A lakásbérletből származó bevételt maximum 10 százalékos adó terhelje.

- Automatikusan kapjon támogatást vagy ÁFA-könnyítést az, aki környezettudatosan újítja fel lakását.

- Kevesebb kislakást kell építeni, a rászorulók – nagycsaládosok – kamatkedvezménnyel vehessenek nagyobb lakást.

- Állami bérlakások építése helyett az önkormányzatok olcsón vásárolhatnának lakásokat, és azokat kezelve, felújítva, bérbeadva tisztes, állandó jövedelemhez jutnak.

- Magánbefektetői bérházrendszer adómegtakarítással: az állam a nyugdíjalap 20 százalékáig elismerhetné a magánszemélyek ingatlan-befektetését, amiből hosszútávú bérbeadással majd a nyugdíjukat kiegészítik.

A szerző városgazdász-újságíró, nemzetközi és hazai tapasztalatai alapján alternatív ingatlan- és városgazdálkodási stratégiák kidolgozásával foglalkozik. Kritikáit és részletes urbanisztikai elemzéseit a podoprogramban foglalta össze, amely a podo-pro.hu internetes oldalon elérhető.