Mediterrán csodabogyó

Nem kell hozzá sok minden. A vastag, égő vörös kaliforniai paprikát bedobjuk a sütőbe, és amikor pirosra pörkölődött, a héját gyorsan lehántjuk, a szárát magházastul kihúzzuk, a húsát felkockázva mély tálba tesszük. Aztán felvágjuk a kecskesajtot is. Legyen friss, enyhén sós, hófehér. Dobjuk a paprikára kevés dióbél kíséretében! És most jön a lényeg: a fekete olajbogyó. Az étel lelke, a kecskesajt tökéletes párja. Mindehhez csipetnyi római kömény és egy kevés olívaolaj.

„A mediterrán gyorsfalat tökéletes példája, percek alatt elkészül, üde, egészséges, és nem is hizlal” – mondja mosolyogva Sági Szilárd, aki egyik ízletes csemegét készíti a másik után. Otthonosan mozog a mediterrán ízek világában, ami nem is csoda, hiszen szakácstudományát hosszú éveken át csiszolgatta Spanyolországban. A mellette munkálkodó Miguel Millera is elismerően bólogat, valahányszor egy fogás elkészül, aztán ő is akcióba lendül. Az Iberostar séfjeként hozzászokott a gyors munkához, az ételbemutató közönsége szinte alig látja a kezét.

Sokféle színű és alakú olajbogyó létezik
Sokféle színű és alakú olajbogyó létezik FOTÓ: ARTEMENKO ARTEM

Csurran a narancslé, pereg a bors, repül a tálba a spanyol olívabogyó, csöppen az olaj, a csábító illatok betöltik a teret. Az olajbogyót hétezer éve ismerik az emberek, és már időszámításunk előtt több civilizáció gazdagságát megalapozta. Felmérések mutatják, hogy a Földközi-tenger népei körében magasabb az átlagéletkor, mint mifelénk, ha pedig arra járunk, mi magunk is tapasztaljuk: csak úgy tombol az emberekben az életöröm. Ez persze sok mindennek köszönhető, de minden bizonnyal része van benne a mediterrán étkezési kultúrának is.

Az étrend változatos, ám többnyire halakra, zöldségre, gyümölcsre és gabonafélékre épül, a lelke pedig az olajbogyó. Kevesen tudják, hogy tíz deka zöld olajbogyó tartalmazza a napi E-vitamin-szükséglet közel harmadát, ugyanennyi fekete bogyóban pedig megtalálható az egy napra való vas csaknem fele. Emellett bővelkedik telítetlen zsírsavakban, magas az antioxidáns- és rosttartalma – emiatt lassítja az öregedést, javítja az emésztést, és segíti a reumában, illetve a cukorbetegségben szenvedők gyógyulását.

Sok benne a kalcium, a vas, a magnézium, a foszfor, a jód és az olajsav, amelyek fogyasztása növeli a szervezet ellenálló képességét, és ez még nem minden. Kutatások igazolják, hogy a bogyó héjában lévő maslinsav képes beindítani a sejthalált a tumoros sejtekben, ezért bizonyos típusú rákbetegségek esetén is segíthet a gyógyulásban. Nem tudni, hogyan számolták ki, de állítólag napi hét olívabogyó elfogyasztásával már nagyon sokat tehetünk egészségünk megóvásáért. Azt mondják, a futball-Európa-bajnokságot megnyert spanyol válogatott tagjainak kötelező étrendjében is ott szerepel a csodabogyó, orvosi rendelvényre, meghatározott adagokban.

Az olajbogyó tehát igen egészséges – de szerencsére nagyon finom is, így nem okoz komolyabb szenvedést beillesztenünk az étrendbe, ha egyébként megengedhetjük magunknak. Aki például szereti a füstölt lazacot, könnyedén elkészítheti az egyik legízletesebb halsalátát. Tizenöt deka zöld és fekete olajbogyó mellé tíz deka füstölt lazacot csíkozunk. Mellé dobunk néhány szem kapribogyót, pár gerezd lédús narancsot és egy kevés croutont, vagyis pirítottkenyér-darabkát. Megbolondítjuk frissen vágott kaporral, meglocsoljuk olívaolajjal, kicsit összerázzuk, és már kész is a vonzóan színes előétel.

Számtalanféle olívabogyó létezik, vannak kisebbek, nagyobbak, hosszúkásak és gömbölyűbbek, zöldek, lilásak, barnásak és feketék. A szín mindössze az érettséget jelzi: minél sötétebb a bogyó, annál érettebb. Érdemes külön-külön is megkóstolni mindegyiket, hogy érezzük a különbséget. A mangalicasonkával készült előételhez például főként zöld bogyót használjunk. Két-három szelet ízes sárga dinnyét felkockázunk, és a tál aljára tesszük. Rádobunk tizenöt deka zöld olajbogyót, néhány szem félbevágott koktélparadicsomot és négy szelet mangalicasonkát.

Friss bazsalikomlevelet és néhány fekete bogyót szórunk a tetejére, aztán jöhet az elmaradhatatlan olívaolaj. Kicsit összekeverjük, és már tálalhatjuk is. Fogyaszthatjuk ezerféleképpen, sokféle hagymával, izgalmas fűszerekkel, saláták vagy főételek alapanyagaként – nem fogunk csalódni benne. A szokatlan aromák kedvelői kipróbálhatják, mi történik, ha a fekete olajbogyóhoz fehércsokidarabkákat tördelnek. A kombináció igen jó kiegészítője a kakukkfű és a rózsabors. Izgalmas, meghökkentő, de mégis vonzó ízek.

Az olajfa szemet gyönyörködtetően szép növény, de igen ellenálló is. Jól tűri a szárazságot, hatékonyan tartja távol magától az élősködőket, és még a tűz is nehezen fog rajta. Igen hosszú életű, évszázadokig, sőt akár évezredekig is eléldegél, enyhet nyújtva a vándoroknak, örömet szerezve a körülötte élőknek. Nem lehet véletlen, hogy éppen az olajfa a béke jelképe. A világ egyik legismertebb története szerint a Noé bárkájára visszatérő galamb olajágat hozott a csőrében, és vele a megnyugvás, az újrakezdés ígéretét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.