Ifjabb Garai Lajos (képünkön), az idei és a tavalyi hortobágyi csikósbajnokság győztese meséli ezt napi munkájáról, a kanca és csődör csikók ménesének őrzéséről. Ezeknek a lovaknak hároméves korukig más dolguk sincs, mint legelni. A munka persze nem annyiból áll, hogy a csikós lóhátról vagy a fűben heverészve őrzi a ménesét. Régen a lovak éjszaka is kint voltak a pusztán, ma már estére behajtják őket: van tehát istállómunka is, hathetente jön a kovács, segédkezni kell a körmölésben.

Garai a Hortobágyon tavasztól őszig, napi négy alkalommal – fél szemével a ménest figyelve – turistáknak mutatja be társaival a csikóstudományt. A Kilenclyukú híd közelében, a mátai lovasközpont melletti Rácsfoknál zajlik a bemutató. A hely még jóval a rendszerváltás előtt, a szocializmusbeli idegenforgalom virágzása idején kapta máig használatos népszerű nevét: Dollársarok. Az elnevezés onnan ered, hogy itt vették át a csikósok valutában – és nyílt titokban – a borravalót a nyugati vendégektől.

– Öröm látni, hogy sokakat érdekel a munkánk – mondja a negyvenhat éves csikós, de azért mosolyogva hozzáteszi: ez csak gyorstalpaló. A vendégek másfél óra alatt megtekintik a ménest, a magyar szürkét, a rackát, a bivalyt, a mangalicát, felülhetnek egy kis körre a csikósok lovára. Mire beszélgetés kerekedhetne azzal, akit jobban érdekel a puszta, már megy is tovább. – Ma mindenki rohan. Az emberek a szabadságuk alatt is igénylik, hogy valaki hajtsa, irányítsa őket.

A Hortobágy Örökös Pásztora címet viselő idősebb Garai Lajos, az apa, falusi csordásként kezdte Nádudvaron. Ő ültette először lóra a fiát, aki később az állatok gondozása fejében tanulhatott lovagolni Mátán, és versenyeken eleinte bizony a ló fenekénél vagy a szénatárolóban aludt ő is. Az apa szakmát akart adni a kezébe, ezért mezőgazdaságigép-lakatosnak taníttatta a közeli Balmazújvároson. A fiú azonban a jószágokat választotta: jövőre lesz harminc éve, hogy munkába állt Mátán. Versenylovasként kezdte (volt területi magyar bajnok), dolgozott turisták lovas kísérőjeként, 1993 óta a foglalkozása csikós.

Amikor arról kérdezem, hogy él-e még az egykori pusztai hierarchia, azt mondja, ma is a csikós az első, hiszen a bemutatók, a kihajtás és a behajtás ünnepi alkalmaikor, az augusztus 20-i hídi vásáron is ők a leglátványosabb szereplők. Csak a csikós járt lovon, a gulyás, a juhász és a kondás gyalog. Aztán felnevet: – Ma meg már mindenki Simsonon vagy más motoron jár a munkahelyére.

Igazi virtus. Ez jut az ember eszébe, amikor a nemzeti csikósvágta résztvevői elképesztő iramban elvágtáznak előtte, méghozzá patracon ülve (ez a nyeregféleség nincs hevederrel a ló testéhez erősítve). A Hortobágyi Lovasnapok keretében rendezett XIX. Csikósbajnokság záróeseménye volt a vágta, amelynek győztese ifjabb Garai Lajos volt, aki megnyerte a páros kieséses versenyt is: ilyenkor csergetve (a karikás ostort használva) kell hordókat kerülgetni, majd a végén lefektetni a lovat. A bajnokság első napján a csikós hagyományos öltözetét, a ló szerszámait és ápoltságát, valamint a ló és lovas együttműködését nézték a versenybírák. Ezekben a versenyszámokban is Garai Lajos és kilencéves magyar sportlova, Csöpi bizonyult a legjobbnak, akárcsak tavaly.

Az „első csikós” szerényen magyarázza, hogy szép dolog a győzelem, aztán hozzáteszi, hogy az idei verseny indulói között sokan voltak olyanok, akik megvarratják a ruhát, betanítják a lovukat, és csak a hétvégén, egy-egy bemutató erejéig „állnak” csikósnak.

– Ősszel, tavasszal a hideg eső az ember bőre alá bebújik. Télen, ha nincs jég a pusztán, a hidegben is menni kell a ménessel. Nyáron meg böki az ember fejét a nap rendesen – magyarázza a csikós. – Szép munka ez, gondolják a turisták, mert amikor ők jönnek a pusztába, jó az idő. Én mindig szeretem, mert szeretem a jószágot és a szabad levegőt.

FOTÓ: SOMOGYVÁRI ANETT