Agyagból gyúrt menedék
– A szüleimen kívül nem ismertem senkit a családomból. Mindenkit Auschwitzba vittek – meséli a Gyöngyösön született, zsidó származású művésznő.
Vallásról a szülei nem beszéltek. Mariann anyja azt mondta, Isten nem létezhet, ha mindezt a tragédiát hagyta megtörténni. Az egyke lány gyermekként azt is megtudta, hogy a valódi apja már nem él. A férfi is munkaszolgálatos volt. Ő még hazajutott Magyarországra, de miután Mariann anyjával összeházasodtak, egy autóbalesetben meghalt. A nevelőpapa nagykereskedést vitt a második világháború végéig, utána viszont államosították a fatelepét és a szeszfőzdéjét. Gyöngyösön munkát nem kapott, így a családnak távoznia kellett a városból.
– Pestre, a hetedik kerületbe költöztünk, egy kétszobás lakásba, ahol még fürdőszoba sem volt – meséli Mariann, aki már fiatalkorában arra törekedett, hogy szakítson a szülei kispolgári életével. Otthon nem voltak könyvek, de a fiatal lány rendszeresen könyvtárba járt. A gimnáziumban matematikából és fizikából is jó jegyeket szerzett, leginkább mégis az irodalom érdekelte. A bölcsészkarra mégsem vették fel egy „kisebb” hiba miatt. Mariann azt hitte, hogy szabadon választható tételnek bármilyen irodalmi művet választhat. Pechére Déry Tibor Szerelem című novelláját nézte ki magának. Az írót 1957-ben a Kádár-rendszer börtönbüntetésre ítélte, így a felvételi bizottság sem díjazta Mariann feleletét. Ma már a Szerelem kötelező érettségi tétel.
Drótból, dugóból és rongyból készítette el gimnáziumi osztályának tablóképét. Olyan jól sikerült, hogy az osztálytársak is felismerték rajta magukat. A tablót később a híres bábtervező, Bródy Vera is látta, aki elhívta Mariannt gyakornoknak a Bábszínházba. A tizenéves lány itt ismerkedett meg a népművészettel és találkozott először neves művészekkel. Többek között Kemény Henrikkel, aki leginkább a piros sipkás, serpenyőjével az Ördögöt püfölő Vitéz László figurájáról ismert. – A Bábszínház fellelkesített. Én is bábtervező szerettem volna lenni. A szocialista tervgazdaságnak azonban nem volt szüksége ilyen szakemberekre – mondja Mariann.
Mestere, Bródy Vera tanácsára később jelentkezett az Iparművészeti Főiskolára. Négyszer próbálkozott, végül felvették. A főiskolán találkozott későbbi férjével, Péter Vladimir ötvösművésszel. Vele és négy társukkal közösen megalapították a Manual nevű iparművészeti csoportosulást, amelyben közel tíz éven át dolgoztak együtt. Az első kiállításuk 1976-ban, Bruges-ben volt, a politika azonban megint beleszólt Mariann boldogságába. – A fiatal házasok akkoriban nem utazhattak együtt „Nyugatra”. A hatalom félt, hogy a végén még kinn maradnak –meséli a keramikusnő. A belgiumi rendezvény első napjára csak Péter Vladimir és két társa mehetett ki, az utolsó napra már Mariann is, egyedül. Itthon persze a kiállításról senki sem hallott.
– Szeretem, ha a tárgyaimat kézbe veszik, megtapintják – vallja a 2003-ban Ferenczy Noémi-díjjal kitüntetett és számos országba meghívott művésznő. Korábban agyagból formázta meg gömbölyded figuráit, de az utóbbi időben már átállt a porcelánra. –Más a csengése – magyarázza, miközben egy agyagból és egy porcelánból készült, harang alakú babát kongat meg. A népművészet mellett leginkább a régi kultúrák hatottak rá, mint az egyiptomi, mezopotámiai és az etruszk civilizáció kultikus tárgyai.
– Ha választanom lehet, hogy egy városban mit nézzek meg először, az utam az archeológiai múzeumba vezet – mondja jókedvűen. A múlthoz való vonzódását tárgyakban is kifejezi. Megszállott gyűjtő: műhelyének falait népi rajzok, falvédők és mexikói szentképek borítják, de van egy kisebb kollekciója múlt század végi vásárfiáiból is. Mariann örül, ha a kis „birodalmában” töltheti az idejét. Őszintén vallja: – A hétköznapokból jó néha elmenekülni.
