A tavaszi virágözönért rövidesen ásni kell

Az ősz közeledtét jelzi a tavaszi hagymások telepítésére készülődés. Még néhány hét és lehet ültetni boglárkákat, csillagvirágokat, díszhagymákat és korai tulipánokat. Jobb most, a szezon elején vásárolni, mert az elsők még válogathatnak. A gyűjtemény összeállításakor fontos tudni:minél nagyobb egy hagyma, annál nagyobb tömegű levelet, virágot fog hozni.

Az ültetésig hátralévő időben elő lehet készíteni a talajt. Aki igazán jót akar hagymásainak, eltávolítja a kiszemelt ágyás felső 20 centis rétegét. Ide, alapnak az egészen apró kavicsokból álló, vékony réteg, jó vízvezető (kvarc)homok való. Erre kell, talpukkal lefelé ültetni a hagymákat, majd óvatosan köréjük szórható morzsalékos talaj és végül visszakerülhet az eltávolított föld, amit tömöríteni kell. (Az sem nagy baj, ha a hajtással lefelé kerülnek a földbe, csak a szerencsétlenül jártnak egy-két napjába telhet, míg a megfelelő részei megtalálják a helyes utat, később a hagyma is befordul a jó irányba.) Következik a féléves várakozás. Nyugodtak lehetnek, a jól ültetett növények tudják dolgukat, tavasszal napra pontosan előjönnek.

Botanikai besorolás szempontjából a hagymások csoportosítása egyszerű. A fajokon belüli változatok azonban külalak, igényesség szerint olyannyira eltérőek, mintha nem is állnának egymással rokonságban.

Virágzásuk szerint lehet nagy csoportokba sorolni a tavasszal, nyáron és ősszel nyílókat. A tavaszi egyebek mellett az amarillisz, írisz, jácint, gyöngyike, hagymavirág, krókusz, kockásliliom, szellőrózsa. Nyáron nevel virágot a begónia, a dália, az írisz, a kardvirág, a liliom, a rózsanád és a tölcsérvirág. Az ősziek közé tartozik a borostyánlevelű ciklámen, a krókusz, a kikerics és a sáfrány. Mindebből következik, hogy egy-egy ágyás különféle hagymásokkal használható. Az éppen pihenő hagymák ugyanis felszedhetők, egyfajta konzervként raktározzák az életerőt.

Ahhoz, hogy a kert tavasszal színpompás legyen, a tulipánhagymákat nyár végén kell elültetni. Aki megvárta, hogy a virágzást befejező hagymái rendesen visszahúzódjanak, s csak ez után szedte fel – és még előtte megjelölte, hogy milyen színárnyalatú –, készülhet az ültetésre, hiszen tudhatja: tavasszal milyen színű virágot hoz majd. Aki az egyszerű tulipánon és a kardvirágon kívül mással is próbálkozik, fel kell készülnie arra is: lesznek rossz napjai, olyanok is, amikor a vagyont érő növényei cserben hagyják. De, ha eltalálják a növények kényes ízlését, nem csalatkoznak. A növények árusítását nagyon komoly logisztikai rendszerekkel támogatják, ezért már megszokott, hogy egy egyszerű ABC-áruházban is ott áll a mindig feltöltött, importhagymákat árusító állvány. Mégis érdemes óvatosan vásárolni.

A boltból hazahozott hagymát mielőbb a földbe kell dugni, a nem megfelelő tárolás gyengíti. Csak olyat vigyenek haza, aminek egy héten belül a földben a helye! Érdemes a nyírott gyepbe apró, korai hagymákat telepíteni, ezek az első áprilisi fűnyírásig már régen elvirágoznak és nem kell a krókuszokat, kockás liliomokat kerülgetni a fűnyíróval. Nem kell az ültetés helyének tervezgetésével sokat bíbelődni, egyszerű vetőmozdulattal széthajigálhatók. Ahova estek, ott egy nagyobb késsel vagy ültetőkanállal ki kell vágni a gyepet. A kellő mélységbe kell nyomni a talpára állított hagymát, majd következik a kivágott gyepszelet ügyes helyregyömöszkölése.

A jövő héten a fűszerszüretről írunk.

Minél nagyobb a hagyma, annál nagyobb lesz a virág
Minél nagyobb a hagyma, annál nagyobb lesz a virág
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.