Zörgő-zúgó videóval New Yorkba
Abban talált egy hirdetést, amelyben Itzhak Perlman felvételt hirdetett zenei programjába. –Mindig is ő volt a példaképem. Szóval küldtem egy videokazettát, ami egyébként nem is sikerült jól. Zörgött, zúgott, minden baja volt.Mint később megtudtam, lejátszani is alig tudták. Mégis beválasztottak, és hívtak, hogy menjek Perlmanhoz tanulni – meséli.
A 26 éves fiatalemberrel beszélgetve úgy tűnhet,mintha nem is lenne abban semmi rendkívüli, hogy valaki 12 éves korában már felvételt nyer a Zeneakadémiára, majd teljes ösztöndíjat kap egy amerikai egyetemre. „Normális gyerekkorom volt”, feleli arra a kérdésre, nem járt-e túl sok áldozattal a zenetanulás. Talán épp ez volt a normális: zenészcsaládba született a budapesti Népszínház utcában, édesapja prímás. Így természetes volt, hogy két-három éves korától kezdve hegedű volt a kezében, s az is, hogy zeneiskolába járt. – Eleinte nem szerettem a sok gyakorlást, de 11 éves korom körül elkezdett érdekelni, nem volt megállás – idézi fel.
Félénk mosollyal, csendesen mesél amerikai élményeiről, a koncertkörutakról. – Florida, az nagyon tetszett – mondja. Akkor lesz csak lelkesebb, amikor mesteréről kérdezem: „attól tanulhattam, akit legjobban tisztelek, nekem mindig is Perlman stílusa, az ő játéka tetszett legjobban”. Azon néhány diák között volt, akivel a mester szorosabb kapcsolatot is kialakított. Nem volt ritka, hogy a lakásán vacsoráztak, majd később persze előkerültek a hangszerek, és zenével fejeződött be a családias hangulatú este. Idén egy kamarazenekart is formált Perlman és néhány tanítványa, együtt járták az országot.
A New York-i élet is nagy pezsgéssel járt: az iskola és a kollégium is Manhattan szívében van, egy ugrásra a színházaktól, koncerttermektől. –Volt, hogy koncertet adtunk az iskolával, és akkor egyszer csak ott ült a közönség soraiban Ida Haendel hegedűművész-legenda, akit addig csak a tévében csodáltam. A koncert végén odajött gratulálni, fantasztikus dolgok megtörténhetnek ott – meséli. A legszebb emléke mégis az, amikor 2008-ban megnyerte a Juilliard házi versenyét, és szólókoncertet adhatott a Carnegie Hallban. „Nem is hittem el, hiszen minden hegedűs erről álmodik.” A jövőt nagyon rövid időre látja előre. Itthoni fellépésekkel nincs teli a naptárja, pedig szeretné, ha a hazai közönség is megismerné. Azért a nyáron sem fog unatkozni: játszani fog Walesben, majd Párizsban, a Louvre koncerttermében. Közben tanít is, mint mondta, ez egyre fontosabb lett számára az utóbbi években. Legutóbb Budapesten egy jótékonysági eseményen, a Parafónia Zenekar koncertjén játszott, értelmi fogyatékossággal élő gyerekekkel együtt.
Mire vágyhat még a Carnegie Hall után? „Olyan nincs, hogy mindent elértem. Nincs olyan, hogy most már tökéletesen játszom, vagy hogy már mindenütt voltam. Ennek soha nincs vége, folyamatosan fejlődni kell.”
