Káma-Szútra a jó falatokhoz

A Világbüfé Fesztiválon egyebek mellett megkóstolhatjuk Vietnam legnépszerűbb ételét, a Phot, megtudhatjuk, hogyan főznek a nepáli szakácsok, valamint rácsodálkozhatunk arra is, hogyan kerül a Copacabana átmenetileg a Káldy Gyula utcába.

Mivel Magyarországon minden hétvégére jut egy kulináris rendezvény, az ember okkal gyanakszik: talán ez is csak egy újabb cirkusz és egy újabb szelet kenyér…Ezúttal azonban többről van szó. A Világbüfé Fesztivál létrehozását az Európai Unió Integrációs Alapja támogatta, a rendezvénnyel a budapestiek és az itt élő bevándorlók közeledését akarják elősegíteni. Ehhez a szervezők a gasztronómiát hívták segítségül.

– A konyhaművészet olyan nemzetközi nyelv, mely sokfélesége ellenére összehozza az embereket – kezdi Georgi Georgiev kommunikációs szakember, a rendezvény egyik szervezője. – Úgy gondoltuk, hogy – miközben a bevándorlók be- és elfogadásában még van hová fejlődnünk – a különböző éttermeket, büféket üzemeltető betelepülők munkáját, jelenlétét senki sem kérdőjelezi meg. Ők egyfajta kapcsolódási pontot jelenthetnek saját nemzetük és a magyarok között. A június 21-i fesztiválon harmincöt etnikai büfében és kifőzdében várják az érdeklődőket.

Georgi Georgiev arról mesél, az eseményt nem volt egyszerű megszervezni. A Budapesten élő bevándorlók rendkívül zárkózottak, nem volt könnyű megnyitni őket, pláne megnyerni a fesztivál számára. Még a bolgár származású Georginak sem, aki maga is bevándorló, 25 éve él Magyarországon. Marketingkommunikációt tanult a Közgazdaságtudományi Egyetemen, itt ismerkedett meg ugyancsak bolgár származású feleségével; a letelepedés nehézségeit már közösen tapasztalták meg. Georgi amúgy nemcsak a bevándorlók problémáit ismeri közelről, de a gasztronómia világában is járatos, lévén felesége gasztroblogger.

Mindezek ellenére sok-sok-sok találkozás, beszélgetés kellett ahhoz, hogy a büfések, kifőzdések vállalják a fesztiválon való részvételt, pláne ahhoz, hogy még az életükről is meséljenek. Menekülttáborban töltött nehéz évekről, meglepő véletlenekről. Egy tajvani férfi például elmondta, hogy turistautakat szervezett Magyarországra, ám, hogy az ideérkező tajvaniaknak a hazai ízeket se kelljen nélkülözniük, éttermet is alapított. Utóbbi lett a sikeresebb vállalkozása. Egy ázsiai férfi kereskedelmi lehetőségeket keresett Budapesten, miközben ellopták a papírjait. A Duna partján ragadt, maga sem gondolta, hogy egy életre… Aztán persze Budapesten szövődött szerelem, véletlen és kalandvágy is marasztalt néhány külföldit.

Amikor fölvetjük, hogy a Világbüfé Fesztivál ugyan kitűnő kezdeményezés, ám a június 21-e kissé veszélyes dátum, hiszen azon a napon játsszák a labdarúgó-Európa-bajnokság negyeddöntőit, ráadásul akkor rendezik meg a Zene Ünnepét is, Georgi nem jön zavarba. Azt mondja, azért június 21-én tartják a Világbüfé Fesztivált, mert június 20. a menekültek világnapja, továbbá a Zene Ünnepének résztvevői a muzsika nyelvén, az övékhez hasonló szándékkal kívánják megjeleníteni a kulturális sokszínűséget. A két esemény kiegészíti egymást.

– Ezen a napon a városban elég nagy tömeg lendül mozgásba – mondja Georgi –, s mivel a mi fesztiválunk nem egy helyszínre összpontosul, a résztvevők saját büféjükben, kifőzdéjükben fogadják az embereket. Érdekes lehet sorra járni ezeket, közben részt venni a Zene Ünnepének programjain, s talán még a meccsek megtekintése is belefér az éjszakába.

Bár a rendezvény alkalmat kínálna arra is, hogy a résztvevők gasztronómiai érdekességeiken kívül hazájuk kultúrájába is bepillantást engedjenek, e lehetőséggel csak néhányan élnek. Egy izraeli kávézóban felolvasóesttel és zenével kötik össze a fesztivált, egy brazil étteremben élőzene és koktélkóstoló lesz, egy szíriai büfében hastáncosok szórakoztatják a betérőket. A Maharaja étteremben arról is mesélnek a vendégeknek, hogy a Káma-Szútra szerint a művelt nőnek és férfinak ismernie kell a 64 művészetet, így a vízzel töltött üvegeken való zenélést, a papagájok beszédre tanítását, a befőttek és szeszkivonatok színezését és természetesen a konyhaművészetet is.

Ne felejtsük tehát, június 21-én – zene, tánc, büfé! (Bővebben www.vilagbufe.hu)

A gasztronómia világában is járatos Georgi Georgiev
A gasztronómia világában is járatos Georgi Georgiev FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.