Háború a kilókért és a címlapokért

Már szerepeltek túlsúlyos modellek a színes női magazinokban. Láthattunk színésznőket smink és digitális utómunka nélkül a címlapokon. Már olvashattunk ezen lapok vezércikkeiben arról, hogy a természetes szépség az igazi érték, és a médiának is ezt kell sugallnia, mivel a betegesen sovány és a számítógéppel tökéletesre formázott modellek irreális vágyakat ébresztenek az átlagos lányokban és nőkben. Ám mindezekről hamar kiderült: egyszeri reklámfogásnak jók voltak, ám egyáltalán nem változtatták meg a szépségipart. A következő számban minden visszatért a régi kerékvágásba.

A témával foglalkozó civil szervezetek szerint ugyanilyen kampányfogás a divatipar ikonikus magazinjának, a Vogue-nak a minapi bejelentése is. A lapcsalád 19 tagjának szerkesztői ugyanis ígéretet tettek arra, hogy már a júniusi számtól kezdve nem szerepeltetnek 16 éven aluli modelleket, és olyanokat sem, akiknek „szemmel láthatóan” étkezési zavaraik, egészségügyi problémáik vannak. A kezdeményezés egyik motorja Anna Wintour, az amerikai lap híres-hírhedt főszerkesztője volt.

Vajon ki dönti el: beteg vagy sem?
Vajon ki dönti el: beteg vagy sem?

A lapcsalád a bejelentés után azonnal a kritikák kereszttüzébe került. Susan Linn, a Reklámmentes Gyerekkor Kampány munkatársa az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott: ha a Vogue komolyan gondolná a dolgot, akkor az olasz és spanyol divatházakhoz hasonlóan bevezették volna, hogy egy bizonyos testtömegindex alatt nem alkalmaznak modelleket. „Ez még nem fog segíteni azon lányok millióin, akik ezekből a lapokból próbálják megtudni, hogyan kellene kinézniük” – mondta.

„Ez csak egy aprócska lépés” – nyilatkozta Audrey Brashich. Az egykori modell és tinimagazin-szerkesztő szerint mindezzel csak „újabb csontot dobnak a közönségnek, amely ma már egyre okosabb és amelyet egyre inkább fárasztanak az iparág trükkjei.”

Az is felvetődött, hogy a Vogue kiadója, a Condé Nast másik két divatlapja, a Glamour és az Allure miért nem csatlakoztak a kezdeményezéshez. Igaz, a Glamour később azt válaszolta: ők már eddig sem alkalmaztak 16 éven aluli, táplálkozási problémákkal küzdő modelleket. Nemrégiben pedig bejelentették, hogy ezentúl nem használják nyakló nélkül a Photoshopot, azaz nem fogják a modelleket a digitális utómunka során még vékonyabbra „varázsolni.”

Épp az a másik kritika a Vogue bejelentésével kapcsolatban, hogy abban egy szó sem esett a számítógépes utómunkáról. Pedig épp ezen a fronton zajlik most egy másik csata Amerikában: a 14 éves Julia Bluhm internetes petíciót indított, amelyben arra kéri az 1944-ben alapított, kétmilliós példányszámú Seventeen (magyarul: Tizenhét) tinimagazin vezetőit, hogy „minden számban legalább egy olyan fotót jelentessenek meg”, amely nincs digitálisan tökéletesre csiszolva. E sorok írásakor a petíciót már több mint hetvenegyezren írták alá, ami már csupán ötezerrel marad el a Bluhm által kitűzött céltól.

A Maine államban élő gimnazista lánnyal akkor találkoztak a magazin szerkesztői, amikor 15 ezer aláírásnál tartott. A lap közleménye szerint „nagyszerű beszélgetést” folytatott Ann Shoket főszerkesztővel, és „hisszük, hogy Julia úgy ment el innen, hogy megértette, a Seventeen a lányok valódi énjét ünnepli, és így is mutatja be őket.” Bluhm pedig a Guardian szerint a találkozó után közölte: lenne még mit változtatni a lap fotószerkesztési gyakorlatán, ám már azt is eredménynek tartja, hogy a főszerkesztő meghallgatta. Bluhm egyébként a SPARK! nevű közösség blogján tűnt fel először. A tinédzserkorú lányokból álló csoport azért kampányol, hogy a nőknek ne kelljen a média által sugallt képnek megfelelnie. Legújabb „hősük” az Éhezők Viadala című sikerfilm főszerepét játszó színésznő, Jennifer Lawrence, akit számtalan kritikus „túl kövérnek” ítélt a szerephez. Lawrence erre úgy reagált: „Ez nevetséges. Először mindenki arról beszél, hogy túl sok az anorexiás színésznő Hollywoodban, most meg azért kritizálnak, mert normális vagyok?”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.