Az egyik szekrény tetején vesszőből font biciklimakett áll. A másikon rögbitornák serlegei. Az irodája egy sarokszoba. A kisasztalon egy ósdi, tárcsás telefon vesztegel. Valamelyik vásárban jót beszélgetett egy árussal, úgy érezte, illene tőle venni valamit. Más használható holmi híján ezt a fekete készüléket vásárolta meg.

A sarokban míves vaskályha áll. Az apósáé volt, aki kályhát ugyan nem öntött, de nagyon szerette a kézi munkát. Így volt ezzel Neuzer András édesapja is: mindent maga csinált meg otthon. Neuzer szerint akkoriban még más volt a technikai színvonal, de az ember megpróbálta a legfontosabb eszközeit kifaragni, kikalapálni, megjavítani. Nemcsak kézügyesség kellett hozzá, hanem a gondolkodás, a térlátás képessége is. Egy darab vasba, fába belelátták a szerszámot.

Mára leértékelődött az anyag tekintélye. Az autószervizekben sem szerelnek, csak alkatrészeket cserélnek.

Neuzer autóját keresem az ablakon át az üzemi parkolóban. Segít. Egy jó nagy Peugot. Hétéves. Vagy nyolc? Mindegy. Az autók nem érdeklik, ha teheti, inkább biciklivel jár. Kerékpáron mást lát az ember a világból, mint az autóból.

Az ötvenéves Neuzer András gépészmérnök a nevét viselő, kerékpárokat gyártó cég tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. Másfél hónapja új üzemet avatott az esztergomi ipari parkban, évente 140 ezer kerékpárt is össze tud szerelni a 140 alkalmazott. A kerékpárok hatvan százalékát Nyugat-Európában értékesítik, főleg Hollandiában és Németországban.

A semmiből felépített vállalkozásán – amely a legnagyobb magyar tulajdonú hazai bicikliüzem – nemrég jó pénzért túl tudott volna adni. Igen csábító vételi ajánlatot kapott külföldről. A tulajdonos-ügyvezető nem tagadja, eltöprengett rajta. Két hét gondolkodás után mégis nemet mondott. Úgy döntött, megtartja a vállalatot. Ismerősei szerint Neuzer Andrást nehéz is lenne elképzelni a pénzét számlálgató, a saját luxusára költő emberként.

Születésnapjára összeszereltek neki egy kis kerékpárt a munkatársai, az ülésére azt írták: „Amíg élek, csinálom.”

Neuzer Szabolcsban, egy kis településen, Napkoron gyerekeskedett. Édesapja tehenészként és segédmunkásként dolgozott – kivéve azt a három évet, amikor kényszermunkára küldték. Soha nem szűkölködtek, de luxus sem volt az életükben. A faluban ők vettek utoljára hűtőszekrényt, majd tévékészüléket. Mégis sokan hozzájuk mentek kérni.

András bácsi, igyuk meg ezt az üveg bort, kopogtak be. Akkor már tudták, kérés lesz a vége. Előfordult, hogy apja fél disznót adott valakinek. Felesége korholta: de András, hát nekünk is alig van. Az apa leszerelte: Magdi, meglátod, egyszer majd megtérül.

Neuzer András azt mondja: valahol és valahogyan mindig megtérült. Nem feltétlenül a kölcsönösség alapján, néha csak nagy sokára, és mások viszonozták. Édesanyja korán meghalt, apja nevelte. Szabolcsban akkoriban senki sem zárta a lakásajtót. Mire hazatértek, ott volt a konyhában az ebéd. Később valaki elmosogatott vagy kitakarított. Természetes gesztus volt, nem hála, amiért szinte még köszönetre sem tartottak igényt.

A középiskolát Nyíregyházán végezte, a főiskolát Kecskeméten. Ott ismerte meg Zala megyéből származó feleségét. Sportolt is, tehetsége volt a focihoz, a kosárlabdához, atletizált, később karatézott. Aztán a rögbit választotta. Ma Esztergomi Vitézek néven rögbicsapatot tart fenn és vezet. Játékosainak zöme nála dolgozik – hangsúlyozottan nem sportállásban.

A rögbit azért szerette meg, mert a játékosok itt vegytisztán mérik össze az erejüket. Ha az ember az agyát és az izomzatát felkészítette az ütközésre, nem történik semmi baj. Ha nem, akkor az ellenfél összetöri. Aztán: nincs még egy sport, ahol ennyire fontos a társ. A rögbi megtanítja, hogy mindig számíthatok valakire, és valaki mindig számít rám. Ezen kívül azt szokta mondani: a fájdalom nem jó, de jó érzés a fájó test gyógyulása.

Esztergomi letelepedését is az Angliából elszármazott csapatsportnak köszönheti Neuzer. Főiskolás korában bemutatót tartottak a városban. Az akkori sportköri elnök megjegyezte: ha idejönne egy edző dolgozni, az illető egy éven belül lakást kapna. Ő jelentkezett. Közölte, ha meglesz a diplomája, átköltözik Esztergomba. Az elnök rábólintott. Egy év múlva beállított hozzá. Nem emlékezett rá, de amit ígért, teljesítette. Lassan harminc éve esztergomi lakos.

A Labor Műszeripari Műveknél helyezkedett el, a gyártásfejlesztésen dolgozott. Katonaidejét műszaki alakulatnál töltötte, bajtársaitól megtanult forgácsolni, hegeszteni. Akitől csak lehetett, elleste, elcsente a tudását. Budapesten egy fémnyomó iparost is felkeresett, azt füllentette, tízezer darab alkatrészre hoz megbízatást. Komolyan vették. Megmutatták neki a technológiát, ott ismerkedett meg a fémnyomás fortélyaival. A mestert nem csapta be, önálló vállalkozóként tőle rendelt alkatrészeket a biciklikhez.

Kétkerekű karrierje pedig egy cseh Favorittal kezdődött. Szeretett volna életet lehelni használt kerékpárjába, de sehol sem kapott alkatrészeket hozzá. Maga készített el pár „cigányszerszámot” – melyekkel sorozatban nem lehet gyártani, de egy-két darab előállítására alkalmasak –, és megcsinálta a hiányzó darabokat. Később ismerőseinek is, aztán mire feleszmélt, már százas szériánál tartott.

Akkor tudatosult benne, hogy erre óriási az igény. Aztán az alkatrésztől sok munkával eljutott a kész kerékpárig. A cégcsoport éves forgalma tavaly meghaladta a 3,6 milliárd forintot.

Neuzer nem akar korlátlanul gazdagodni, noha tudja és elfogadja, hogy az eredményt profitban mérik. Aki nem nyereséges, igenis rosszul dolgozik, nem okolhat másokat. A rögbis vállalkozó eredményes szeretne lenni, a munkahelyek megtartása miatt is.

Persze nem tagadja, hogy ő is gazdag ember, noha vagyona a cégében fekszik. A háza nagyobb, mint a többieké, palotának egyáltalán nem nevezhető. Olyan, hogy bármelyik alkalmazottja vagy játékosa otthonosan érzi magát benne, nem kell a tulajdonos luxusa miatt feszengeniük. Úgy él, mint mások. Próbál segíteni annak, akinek lehet, de ez nem egyszerű. Azt tapasztalta: az embereket nagyon meg lehet bántani azzal, ha a segítség szándéka tudatosítja bennük a rászorultságot. A büszkeségük nem engedi ennek beismerését. Neuzer ezt teljesen normális gondolkodásnak tartja. Szereti a tartással bíró embereket. Szabolcsi „bicskásként” képes összetöretni az orrát az igazáért.

Mesélő embernek tartják. Gyerekként mesékbe szőtt példabeszédekkel terelgette az édesapja. Ezekből a történetekből tanulta meg a nő, a feleség tiszteletét. Soha nem azt mondta az édesapja, hogy ezt így vagy úgy kell csinálni, hanem mesélt róla egy történetet. Át tudta adni a tudását. Ez a meseszeretet a fiát is végigkíséri. Az ő leghosszabb meséje a szlovákiai síparadicsomtól, Donovalytól Esztergomig tartott a rögbis gyerekeknek.

Édesapja azt is útravalóul hagyta rá: mindaddig él az ember, ameddig emlékeznek rá. Neuzer András iparművész, ékszertervező lánya – aki most Dániában tanul – a dédapja sírját is minden évben meglátogatja, pedig őt igazán csak a meséből ismeri. A kerékpáros-rögbis meséinek a jelek szerint foganatja van.

Névjegy

NEUZER ANDRÁS 1962-ben született Nyíregyházán, és egy kis településen, Napkoron töltötte a gyerekkorát. A kecskeméti főiskolán szerzett gépészmérnöki diplomát. 1983-ban került Esztergomba. Négy évvel később kezdte el magánvállalkozását, jelenleg övé a legnagyobb, magyar tulajdonú bicikligyár. Az esztergomi rögbiegyesület elnöke. Felesége is gépészmérnök, lányuk iparművész.

FOTÓ: REVICZKY ZSOLT