Pedig az Élysée séfje nem ma kezdte a szakmát. 1974-ben került a francia köztársasági elnöknek otthont adó palotába, néhány hónappal Georges Pompidou halála előtt – így Nicolas Sarkozy már az ötödik államfő, aki elé nap mint nap ínycsiklandó, a francia konyhaművészethez méltó fogásokat kell letennie az asztalra.

Megtanulta, melyik államfőnek mit kell készítenie

– Meglátjuk, majd ő eldönti – közölte szűkszavúan az 58 éves Vaussion, amikor az AFP hírügynökség arról faggatta, vajon a szocialista Francois Hollande is az ő főztjét szeretné-e enni, ha győztesen kerül ki az elnökválasztás második (május 6-i) fordulójából. A séf addig is minden reggel bemegy az ötszáz négyzetméteres konyhabirodalomba, a párizsi Faubourg Saint-Honoré utcában, ahol XIX. századi rézlábasok lógnak a falon. Akár gálavacsorát főz királyoknak, államfőknek és Nobel-díjasoknak, akár a francia elnök legszűkebb családjának készít egy kis harapnivalót, ugyanaz a cél lebeg a szeme előtt: a tökéletesség.

Már a reggelente érkező alapanyagokat is személyesen szemrevételezi Bernard Vaussion, akit több mint húszfős csapat segít a konyhában. A londoni Buckingham-palotával ellentétben az Élysée-nek nincsenek „udvari” beszállítói – mindent onnan rendelnek, ahol a legkiválóbb minőségben meglelik. S mivel alapelv, hogy a francia államfők székhelyén minden a helyszínen készül, a kenyér kivételével, készételként legfeljebb a baguette lépheti át a kaput.

Az „ízlések és pofonok” mondás persze itt is érvényesül, és a hűséges szakács gyorsan megtanulta, melyik főnökének mitől csordul össze a nyál a szájában. A néhai Francois Mitterrand például rajongott a libamájért, Jacques Chirac pedig a bárányhúsért lelkesedett, bármilyen formában elkészítve. Nicolas Sarkozyvel egészségtudatosabb idők köszöntöttek be. A jelenlegi elnök a csirkehúst és a halat részesíti előnyben, s egyáltalán, a könnyedebb ételek híve. Gyengéje azért neki is van: az édességek, lehetőleg minél több csokoládéval. Mint Vaussion megsúgta a L’Express című hetilapnak: Sarkozy gyorsan és keveset eszik.

A konyhában is a köztársasági elnök a legbefolyásosabb francia. A 2007 óta hivatalban lévő, az újraválasztásért küzdő Sarkozy reggelente személyesen hagyja jóvá az aznapi menüt, odabiggyesztve egy „igen” szócskát a séf által javasolt fogások mellé. A legnagyobb figyelem az Élysée-palota lakójának étrendjét akkor övezte, amikor felröppent nemrég a sajtóban a hír: az étkezések végéről az államfő száműzte a Franciaországban szentségnek számító fogást, a sajtot. A rosszmájú kommentárok szerint Carla Bruni vigyáz a férje vonalaira – na de pont a sajtot venné el tőle?

Másra ügyelt az előző konzervatív elnök felesége, Bernadette Chirac. Az ő idejében alakult ki a (máig megőrzött) hagyomány, miszerint az Élysée konyháján kizárólag férfi személyzet dolgozik. A nők jelenléte ugyanis, vélte a szigorú Bernadette, csak megzavarná a csapatot. S bár Vaussion azóta próbaidőre többször is felvett hölgyeket, végül egyikük sem kapott állást.

Az elnöki séf amúgy egy nőtől, az édesanyjától tanulta a legelső gasztrofortélyokat. Az anya gazdag polgári háznál volt szakácsnő, de Bernard először inkább cukrásznak készült. Tizenhárom éves korában belevágott a főzési tanulmányokba, és tizenhat évesen már a párizsi holland nagykövetségen volt szakácstanonc. Ezután a svéd és a brit nagykövetség következett, majd – ugyanabban az utcában, kicsit arrébb – az Élysée-palota. Ott aztán végigjárta a konyhai hierarchia minden lépcsőfokát.

Nyugodt és udvarias: így jellemzik a kollégái Bernard Vaussiont. Bármilyen nagy a rá nehezedő nyomás, akárhány magas rangú vendéget kell az ízekkel elvarázsolnia, sosem emeli fel a hangját. Erről a rá jellemző tömörséggel annyit nyilatkozott: „Nem szeretem, ha kiabálnak.” A nyugalmát már csak azért is megőrzi, mert a legfontosabb protokollétkezéseknél még pótadagokat is készít. Ha egy pincér megbotlik, és a földre tálalja az ételkölteményt, a séfek séfje legfeljebb annyit mond: „Van másik.”