Negyven év rock & hatvan év roll – ezzel a szlogennel hirdetik április 27-re azt a budapesti koncertet, amelyet a kétségtelenül hatalmas életműnek szentel negyven zenész. Az első dalszöveget – „hivatalosan”– 1972-ben a Taurusnak írta. „A lány, akire szerelemmel nézhetek…”, dúdoljuk együtt, innen számítja magát szövegírónak, de hát persze nem ez volt az első verssor, amit papírra vetett. – Amióta az eszemet tudom, verset írok – mondja. – Négyéves koromban már írtam, olvastam és számoltam, ezért az általános iskolában az utolsó padba ültettek, ahol elfoglalhattam magam. A Toldit olvastam, Ilosvai-Selymes Péter idézeteit Arany Jánosnál, ahol a sorvégi rímet mindig a „vala” adta. Ez nagyon tetszett, gondoltam, ilyet én is tudok… Valahogy így kezdődött.

Horváth Attila. Hitelesen szólni az előadók torkából

Az ezerszer elátkozott, vagy inkább áldott „nyóckerben” nőtt fel, ahonnan megannyi zenész indult a világba. A szavak nem hagyták békén, jelentek meg versei. Aztán, mint abban az időben majd mindenkit, a hatvanas években őt is elragadta a rock. Basszusgitározott, mígnem 1970-ben abbahagyta a színpadi zenélést. – Hiányzott belőlem az igazi exhibicionizmus – mondja, s ekkortól tudatosan vállalta a „csak” dalszövegírói pályát. Nyüzsgős, bulis életet élt, mégis jobban szeretett a háttérben maradni, szemlélődni a világ dolgai felett.

Valamit azért nagyon kifürkészhetett ebből a világból, ha a Radics Béla-féle Taurustól a Piramison, a Korálon, a Pokolgépen, az Omenen át Cserháti Zsuzsáig, Horváth Charlie-ig, negyven éven át máig érvényesen tudott valamit megfogalmazni az éppen megélt érzelmekből, életérzésekből. – Hitelesség kell. Az a képesség, hogy minden érzékszervemmel próbáljam megfogni azt a valamit, amit egy kor érez – állítja. A hitelesség akkor, ott, úgy kezdődött, hogy szó sem volt még pénzről, hogy ebből meg is lehet élni. Nem vállalt el mindent, csak azt csinálta, amit szeretett. – Olyanokkal dolgozhattam együtt, akik mellett nem kényszerültem mást írni, mint amit gondolok – teszi hozzá. – Mindig önmagamat fogalmazhattam meg, egyetlen arcom van negyven év valamennyi dalában, de a zenészek torkából kell hogy a sorok hitelesen szóljanak. Ugyanazok a hatások értek, érnek, mint őket, csak nekem szerencsém van, hogy a közös érzéseinket meg tudom fogalmazni. Innen a bizalom, hogy szabad kezet kapok a szövegek írásakor.

Hogy ki – nem a legnépszerűbb, hanem a legnagyobb befolyású – magyar dalszövegíró? – Bródy János – vágja rá. – Az elején tőle tanultam a legtöbbet, ő bizonyította be, hogy a beatzenét meg lehet szólaltatni magyarul. A hatvanas években a beat hihetetlen markáns elszakadás volt a korábbi táncdalstílustól, s hogy ez az elszakadás a szövegben is megtörténhetett, az főként Bródy érdeme. A korábbi szövegek teljesen anakronisztikusak voltak, a XIX. századi költői stílus rossz utánzatai. Majd Horváth Attila azzal folytatta, hogy szerinte nem egyszerűen a fiatalok nyelvén kell írni, hanem úgy, mintha a hétköznapokban beszélgetnénk egymással. Talán ez a természetesség is hozzájárul, hogy a dalszövegei évtizedeken túl is hatni tudnak.

A hatás a koncerteken élőben igazolódik, főként mióta Horváth Charlie újabb korszakos nagylemezei a kilencvenes években megjelentek. Azóta mintha több elismerést kapna a szakmától és a közönségtől egyaránt. Egy-egy nagyobb koncerten, ha a zenészek felszólítják a színpadra mint a dalok szövegíróját, két perc tapsviharától megkapja azt a szeretetet, amelyért érdemes volt negyven évet végigdolgoznia.

S ez alighanem így lesz a kettős jubileumi koncerten, a Papp László Budapest Sportarénában is, ahová várják Balázs Fecót, Charlie-t, Deák Bill Gyulát, Heilig Gábort, Kalapács Józsefet, Keresztes Ildikót, Lerch Istvánt, Takáts Tamást, Varga Miklóst, a Piramis, a Korál, az Omen, a 100 Folk Celsius, a Bojtorján, a Senator tagjait, s ahová megidézik Cserháti Zsuzsát, Tunyogi Pétert. Hogy ünnepeljék a szemlélődő szövegírót.