Kicentizett ötletek

A kis alapterületű lakások okozzák a legtöbb fejtörést, hiszen a legbonyolultabb, legösszetettebb feladat helyszűkében is mindennek megfelelő helyet találni. A feladatot tovább nehezíti, hanincs miből okulni, azaz ha az első otthonunkat szeretnénk ízlésesen és optimálisan berendezni.

Összesen 63 négyzetméteres területen mutat be több kislakásnyi ötletet a Construma kiállításon hagyományosan önálló standdal megjelenő Lakberendezők Országos Szövetsége. Az első kislakás címmel beharangozott stand három elismert szakember, Ács Erzsébet, a szakmai szövetség elnöke, Lang Viktória, a 2011-es Év Lakberendezője és Muhly Angelika, az Év Pályakezdő Lakberendezője közös terve alapján épül fel. Az ötletbörze hangsúlyozottan nem egyetlen lakás megformálása lesz, hanem enteriőrök együttese, épített forgácslapokból megformálva és elválasztva, de átlátható egységgé olvasztva.

– Különlegességeket és különleges ötleteket szeretnénk bemutatni – mondja Ács Erzsébet, példaként említve a magyar Bizsók Manufaktúra hangfalait, amelyek bármely stílusban berendezett lakásba bútorként illeszthetők: ha kell, képnek álcázva a falon, ha kell, akár komódot formázva. A hangfal azért jó példa, mert az első kis otthonba költöző fiatal pároknál jellemző, hogy a férfi ragaszkodik a professzionális hangzáshoz és az ahhoz szükséges berendezésekhez vagy a házimozi-rendszeréhez, a lakberendezést viszont szívesen rábízza a nőre, aki készséggel elmélyed a függönyök, illetve a textíliák, vagy a fürdőszobai és a konyhai gépek, berendezések és kiegészítők rejtelmeiben.

Minitér, maxikomfort

A minimáldizájnba szerelmes fiatalok otthonára egyre inkább jellemző, hogy ragaszkodnak a minőséghez, és ha nincs elég pénzük, inkább matracon alszanak, de amit megvesznek, az legyen jó, és kompromisszumoktól mentes. Talán egyre többen felismerik azt is, hogy a lakberendező szakember segítsége nem luxus, hanem fontos és kifizetődő, hiszen egyedi ötleteivel nemcsak hangulatossá teszi a lakást, hanem élhetővé, praktikussá is. Különösen igaz ez akkor, amikor szó szerint a centikkel kell játszani, talpalatnyi helyen berendezni egy használható előszobát vagy konyhát.

Multifunkció

A kis alapterületű lakásokban kiemelt jelentősége van a pakolóhelyeknek, hiszen ha nincs mindennek helye, akkor előbb-utóbb a lakóknak sem lesz. A hálószobába – vagy a hálószobának leválasztott kuckóba – jó ötlet a falba süllyeszthető ágy, vagy annak híján az ággyá alakítható kanapé, hogy nappaliként is működjön a helyiség. A lakberendező tapasztalatból tanácsolja, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk a fürdőszobának, mivel évekig fogjuk nézni ugyanazt a csempét és szanitert. A vizesblokkot nem lehet évszakonként más arculatúra formálni, mint például a lakószobát. Ugyancsak sarkalatos pont a konyha, amihez ideális esetben kapcsolódik legalább egy étkezősarok.

A centikkel számtalan módon és ötlettel lehet eredményes csatát vívni, például a csempe helyett alkalmazott speciális falfestéssel, ami arra is jó módszer, hogy ne kelljen tetemes költségekbe bonyolódni a felújítás során, ha meg akarja úszni az új tulajdonos a bontást és az újracsempézést. Miként az ötletek tára kimeríthetetlen, olyannyira annak tűnik a bútoráruházak raktára is. A rendkívül széles, a sokadik bevásárlókörúton azonban már eléggé egyívásúnak tűnő választékban ma már eligazodni is nehéz, még nehezebb egységes, mégis egyedi miliőt varázsolni az első kislakásba. A pénztárca és az ízlésesség határai között biztos kézzel egyengetik megbízóik útját a lakberendezők, akik egy társasháznyi ötlettel várják a Construma lakberendezés iránt fogékony közönségét.

Speciális falfestéssel izgalmas felületek és burkolatok élethű imitációi alakíthatók ki. Kecskés Mihály díszítőfestő mukája
Speciális falfestéssel izgalmas felületek és burkolatok élethű imitációi alakíthatók ki. Kecskés Mihály díszítőfestő mukája
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.