A Pesti Magyar Színházban tartottak nemrég előadást a Fedél Nélkül című lap alkotóinak munkáiból, s a nyitó- és a záróvers Józsi műve volt. Hirtelen ez a példa jut eszébe. Negyven évvel korábban, tizenhat évesen ugyanott érte élete első színházi élménye. Úgy érzi, hogy ezért már megérte.

FOTÓ: REVICZKY ZSOLT

Mégsem vállalta fel sokáig, hogy hajléktalan. Pontosan tudta, hogy a hajléktalanságról a híd alatt vagy az aluljáróban alvó, palackos bort ivó emberekre gondol mindenki – pedig a hajléktalanok többsége nem így él. „Csak” otthontalanul. Ahogy Józsi fogalmaz, időnként, amikor futja rá, nagyon olcsó és nagyon színvonaltalan albérletben lakik Kispesten, szűkösen, nélkülözve. Leginkább a kilátástalanság zavarja: ha nem tudja kifizetni a lakbért, nincs hová mennie. Ahogy verseket kezdett írni a Fedél Nélkül hasábjaira, a külvilág előtt sem titkolta tovább a hajléktalanságát. Amely 2001 óta tart: családi viszályok miatt ekkor költözött a szülővárosából, Monorról Budapestre.

– Teljesen újra kellett kezdenem az életemet. Egy szatyorral és egy Csepel kempingbiciklivel érkeztem – idézi fel. Sosem bánta meg, nagyon szereti Budapestet, a sok embert, a nyüzsgő életet. Szerzőként került kapcsolatba a Fedél Nélküllel, 2004-ben verseket kezdett írni a lapba. Vasárnapi versírónak hívja magát, hiszen akkoriban még állandó munkahelye is volt (egy elektronikus dokumentumok archiválásával foglalkozó cégnél). Amióta tavaly februárban munkanélkülivé vált, az újságot már terjeszti is. Megélni ebből nem nagyon lehet, Józsi más munkákat is vállal. A Fedél Nélkül szerkesztőségében dolgozik (ő osztja szét a lapokat a többi terjesztőnek), és időnként a versírásból is bejön némi pénz, ha közlik valahol egy-egy költeményét.

Néha azért nagyon elkeseredik, vallja be. – Ötvenhat éves vagyok, sánta, érszűkületes, van egy csomó korlátom. És olyan sok a munkanélküli – tárja szét a karját. Azóta sánta, hogy tizenhat évvel ezelőtt elesett a kerékpárral, és eltört a csípője. Rengeteg helyre jelentkezik munkáért, a legtöbbször nem is válaszolnak.

A hajléktalanokra tett megalázó megjegyzésekből hall bőven, ezt a mai napig nehezen viseli. – Rajtam nagyon látszik, hogy hajléktalan vagyok – bizonygatja –, meg félcigány is vagyok.

Ha akarná, sem tudná titkolni a hajléktalanságát. Egyszer a Határ úti metrómegállónál ivott teát műanyag pohárból, és hirtelen csobbant valami a teájában. Aprópénzt dobtak a pohárba. Sokan győzködik, hogy csak ront a helyzeten a szakállával, de levágni nem hajlandó: ezzel feladna valamit a személyiségéből.

Kinézte magának a nyolcadik kerületi Lőrinc pap teret, amelyet a világ közepének nevez. Ahogy ott kezdte terjeszteni a lapot, egyre több ismerőse lett, baráti kapcsolatok alakultak ki. – Egyszerre kinyílt a világ – mondja ábrándos mosollyal. „Beszélgetős újságárusként” megvitatja a vevőkkel a világ dolgait. – És ez olyan nagyon jó! – kiáltja boldogan.

Akadnak vásárlók, akik gyűjtik a Fedél Nélkült, nekik mindig félreteszi a legújabb számot. Leé József meghallgatja az embereket, és sokszor rájön, hogy nekik sem olyan fényes és csillogó az életük. Rájuk bízza, mennyi pénzt adnak egy lapért; legfeljebb annyit elárul, hogy ő harminc forintot fizet egy-egy példányért.

Sosem gondolta volna, hogy a verseket írni is tudja. Óvodás korától kezdve nagyon szerette mondani őket, sok költeményt sok helyen elszavalt. S az élet úgy hozta, hogy a versírás kipróbálásához is hajléktalanná kellett válnia, így lett az első műve egy hajléktalanvers. Később más témák felé is elkalandozott.

Visszakerülni a munka világába: ez most a legfőbb vágya. – Egy állandó állás, ahová mindennap menni kell, ez nekem úgy kell, mint egy falat kenyér – jelenti ki. Bízik abban, hogy sikeresebb lesz az álláskeresésben, miután képzésen vett részt a minap a Corvinus Egyetemen, a Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért projekt keretében. Karriermenedzsment, kommunikáció... – sorolja a tananyagot, és elneveti magát: ugye elképesztő? A jövőben egyfajta mentorként próbálja átadni a tapasztalatait más hajléktalanoknak.

Kollégiumban lakott, amikor Budapesten járt építőipari szakközépiskolába – ami azért is lényeges volt, mert odahaza nagy szegénységben éltek. Idős szülők gyermekeként született, az édesapja portásként, az édesanyja takarítónőként dolgozott. A középiskola után visszatért Monorra, ahol kőművesként kapott munkát. Kitörési kísérletként jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetemre, egy évet el is végzett, de annyi év kihagyás után nem bírta az állandó tanulással és a vizsgákkal járó stresszt: idegösszeroppanást kapott. Kedvenc állása az Országos Találmányi Hivatalban volt, könyvtárosi munkakörben. Közbejött a rendszerváltás, és megfelelő képzettség híján ezt a munkát is elvesztette.

Az édesapja már meghalt, az édesanyja beteg volt, őt ápolni tért haza Monorra. Ekkor tanult meg főzni, háztartást vezetni. Éjszakánként dolgozott, nap közben az anyját gondozta. Évek teltek el úgy, hogy alig beszélt valakivel, magába zárkózó, magányos lett. Végül Budapesten változott meg az élete: egyedül él, de már nem magányos.

Örökös agglegénynek tartja magát. Úgy érzi, nehezen bírná a korlátokat, és saját maga körül sem látott kedvező példákat (rossz volt a szülei és a nővére házassága is). – Ráadásul nem akartam szegény gyereket. Ezt most is vállalom. Nem akartam, hogy a gyerekem küszködjön azért, amit én elmulasztottam – mondja.

Kitörnie a szegénységből sosem sikerült, de az életkedvét nem vesztette el. Vannak pillanatok, amikor meghalni szeretne, ám siet hozzáfűzni, hogy nem tesz érte semmit. Nagyon rosszul esik neki, ha megszólják, mert hajléktalan, mert cigány, mert nem jól öltözött. – Úgy érzem, hogy ezzel én nem követtem el senki ellen semmilyen bűnt.

Aztán visszatér az arcára a felszabadult mosoly – Ilyenkor írok egy verset.

Mélyponton

LEÉ JÓZSEF

Akartam lenni: semmi, – az is kevés, akartam lenni maga a pusztulás.

De fáj nagyon, hogy nem voltam, csak ennyi.

Lehetnék még, lehetnék inkább gyógyulás?

Névjegy

LEÉ JÓZSEF 1956-ban született Monoron, ahol a Leé vezetéknév gyakorinak számít.

Építőipari szakközépiskolában végzett, dolgozott kőművesként, és később másfajta állásokkal igyekezett eltartani magát. Egy éve munkanélküli, a Fedél Nélkül című lapot terjeszti, amelybe verseket is ír.