Romantikus minimalista
Galliano extravagáns, barokkos költeményei helyett a letisztult, feszes formákkal építkező, 44 éves, belga vezető dizájnerrel szeretné Bernard Arnault, a Christian Diort is magában foglaló LVMH luxuskonszern feje a XXI. századba „repíteni” a patinás divatházat. A Simons által kedvelt minimalizmus, romantikus ábrándozás a jövőről, a hideg elegancia, a komolyzenéhez közelítő letisztult elektronikus zenema elementáris erővel hódítják vissza a kultúra tereit. Arnault pedig valószínűleg úgy gondolja, hogy ebből a trendből a divat legfelső rétegeiben utazó márka sem maradhat ki. Az 1946-ban alapított luxusmárka Simons leigazolásával visszatér a monokróm színeket használó, klasszikus formákat megjelenítő, kezdeti stílusához.
Simons szerény körülmények között élő család egyetlen gyermekeként 1968-ban született Neerpeltben. Apja hivatásos katona volt, anyja takarítónő. A kisvárosban Simons emlékei szerint semmilyen szórakozási lehetőség nem volt: egyetlen lemezbolt kínált némi menekülési lehetőséget. A fiú itt töltötte legtöbb idejét a korszak meghatározó alternatív rockelőadói, a Joy Division, a Kraftwerk és persze David Bowie bűvöletében. Menekülni akart Neerpelt fojtogató katolicizmusából, és azt is tudta, hogy a kitöréshez nem az orvosi és nem is az ügyvédi pályán vezet az út. Gondolkodásmódja és érzékenysége elszigetelt különccé tette.
A kezdetekben nem is divattervező akart lenni. Ipari formatervezést tanult Genkben, majd Antwerpenben belga bútortervezők mellett dolgozott. Még gyakornok volt, amikor a divat világa a Martin Margiela márka egyik bemutatóján meghódította. A modellek csak fehér ruhákat viseltek, s mivel a divatháznak akkoriban alig volt pénze, a show-t Párizs egyik szegényebb, főleg feketék lakta negyedében rendezték meg, egy játszótéren. Fekete gyerekek között, akik a bemutató aktív résztvevői lettek. A közönséget, köztük Simonst is ámulatba ejtette a látvány.
Első saját kollekcióval, mégpedig férfi ruhákkal Simons először 1995-ben jelentkezett. Karcsú vonalvezetésű ruhái, kifinomult, elegáns tervezései hamar elismert művésszé tették az autodidakta tervezőt. Majd egy váratlan húzással az ezredfordulón az osztrák fővárosba költözött, s öt évig vezette a bécsi iparművészeti egyetem divattanszékét.
A tervezéshez 2005-ben tért vissza, ekkor lett a német Jil Sander kreatív igazgatója. A szakma úgy tartja, friss látásmódjával segített megmenteni a céget és a főleg az üzleti életben érvényesülő nőket megcélzó márkát. Amikor az idén februárban a Sander milánói bemutatóján könnyek között búcsúzott el a publikumtól, már sejteni lehetett, hogy Arnault szemet vetett rá.
Akik ismerik, szerény, halk szavú férfinak írják le a belga tervezőt. Antwerpenben él, s igen büszke műtárgygyűjteményére. Bár elmenekült Neerpeltből, a flamand közösségtől sosem szakadt el. A mai napig Antwerpen utcáiról „szedi össze” modelljeit. Bemutatóit is inkább galériák kiállításaihoz hasonlítják, a kritikusok szerint azokat nem lehet klasszikus divatshow-ként meghatározni. A szereplési-feltűnési vágytól hajtott brit zsenivel, John Gallianóval ellentétben Simons szeret inkább a háttérben maradni. – Nem érzem magam divattervezőnek. Kicsit zavar, hogy a világ így definiál. Igen, ezt csinálom, de nem csak ez érdekel – mondta egy interjúban. Klubok, a fiatalok világa, anarchia, modernizmus – ezekkel a szavakkal írja le magát, hozzátéve, hogy Raf Simons ennél sokkal több. Egy feketébe öltöző értelmiségi „outsider” a divat csillogó világában.
