Sokkal inkább ma is felvillanyzó, magával ragadó jelenléte a magyarázat. Nem spórolnak a szuperlatívuszokkal a szerencsés kritikusok és tudósítók, akik láthatták a 62 éves rocklegendát a napokban, legújabb turnéjának valamely állomásán; a koncertkörút apropója stúdiómeleg albuma, a Wrecking Ball bemutatója. „Három órán át szinte egyszer sem veszít lendületéből: a közönség közé ugrik, felszökken hatsornyit a lelátóra a ráadás alatt, leül egy székre, és elfogyaszt egy sört a rajongókkal. Látni kell, hogy elhiggye az ember!”, „Nyolc számot adott elő a Wrecking Ballról kedden este, hetet pedig szerdán, és mindegyiket egy hittérítő igaz szenvedélyével...” – lelkendezik a keleti parti amerikai sajtó. A non plus ultra talán ez a szubjektív beszámoló: „Elvittem fiamat Bruce Springsteen templomába, és hívőként jött ki onnan. Ámen.”

A Főnök. Rocker egy hittérítő szenvedélyével

Hja, a Főnök is beállt egy ideje azok sorába, akinek koncertjeire már a leszármazottakat hordják a Born in the U. S. A.-n vagy a Tunnel of Love-on szocializálódott generációk, mint e sorok írójának az 1980-as években felnőtt nemzedéke is. Hadd tanuljon a gyerek! A Wrecking Ball a tizenhetedik stúdióalbum, de az első, ami Clarence Clemons, Springsteen egyik legközelebbi zenésztársa, az E Street Band-es szaxofonos halála óta jelenik meg. A cím a bontógolyóra, a hatalmas fémgömbre utal, amivel a romos épületek lerombolását megkezdik. Három évvel ezelőtt ugyanis az E Street Band a New York Giants és a New York Jets amerikaifutball-csapatok – azóta lebontott – közös stadionjában lépett fel East Rutherfordban.

A lemez nem attól igazán „főnökös”, amit a producer, Jon Landau állít („Bruce olyan mélyre ásott, amennyire csak tudott, hogy előjöjjön a modern élet e víziójával”), hanem attól, amiben a Főnök mindig is jó volt: arra tapint rá, ami igazán foglalkoztatja az amerikaiakat. – Ami városainkban történik, ami felébreszt bennünket az éjszaka közepén, ami felemészti lelkünket. Leckéi munkáról, könyörületről, imáról, megváltásról, szeretetről, egyenlőségről és persze feltűnésről szólnak. A Wrecking Ball egyenesen országunk gazdasági pusztulásának közepébe talál, szomorúsággal tölt el bennünket, feldühít a felelősök miatt, majd megmutatja a megváltás és a remény útját – írja Maria Archangelo a Philly.com-on.

Hallgassunk bele a nyitószámba, a We Take Care of Our Ownba: „Wherever this flag’s flown / We take care of our own”, azaz hiába van ott a csillagos-sávos nemzeti lobogó, az amerikaiak magukra vannak utalva. Nem egymásra, hanem puszta önmagukra elvesztett munkahelyükkel, „víz alatt álló” (underwater) házaikkal (azaz többet kell törleszteniük jelzálogban, mint amennyiért az ingatlan eladható lenne) – ez 2012 Amerikája, a gazdasági válság negyedik évében. „I’ve been stumblin’ on good hearts turned to stone / The road of good intentions has gone dry as bone”, vagyis a jó szívek kővé váltak, a jó szándékok útja pedig csontként száradt ki. Szellemesen írja hazai laptársunk kritikusa („A főnöknek majdnem mindig igaza van”): „Ha Bruce Springsteen magyar rocksztár lenne, a legfontosabb lemezeit az őszödi beszédről írná, aztán valahogy belevenné a pannon pumát, a fülkeforradalmat, esetleg a gazdasági szabadságharcot is, vagy bármi mást, ami valakinek fáj.”