Szinglikirálynő porcelánban
A sor, amelynek a végére most beállt a neves olasz dizájner, nem akármilyen nevekből áll: Rippl-Rónai József, Victor Vasarely, Walter Crane vagy a kortárs hazai divattervezők közül Zoób Kati. A 150 éves múltú Zsolnay Porcelánmanufaktúra, hacsak tehette, mindig a kor neves művészeivel dolgozott együtt. Más kérdés, hogy Patrizia Gucci a porcelánban újoncnak számít. Viszont egy rokon művészeti ágban már sikerrel kipróbálta magát: festett mozaikjai díszítik az Isztambulban nemrég megnyílt Four Seasons luxusszálloda elnöki lakosztályát, illetve a bahreini emír hálószobájának egyik falát.
Patrizia Gucci művészcsaládban született. Gondolkodását előbb a színek s csak azután a szavak formálták. Aligha véletlen, hogy tanult szakmája, a divattervezés mellett állandóan fest, divatlapokba újságcikkeket ír, és az elmúlt években több könyve is megjelent. Hogy miért kell egy világhírű divattervező család sarjának festéssel és regényírással foglalkoznia? Erre a Gucci lány sem tudja a választ. Talán mert ezt látta az apjától. Paolo Gucci, aki női táskáival vált világhírűvé és dúsgazdaggá, szüntelenül festett.
„Volt úgy, amikor már nagyobbacska lettem, hogy képekben beszéltünk – elevenítette fel gyermekkorát a Népszabadságnak adott budapesti interjúban Patrizia. – Színekkel, formákkal, elillanó hangulatokkal üzentünk egymásnak. Úgy éreztük, ezzel a félálom, félvalóság üzenetekkel többet el lehet mondani, mint a pillanatnyi érzelmi és gondolati állapotot sokkal inkább statikussá tevő szavakkal.”
Ehhez képest Patrizia Gucci elkezdett írni is, mert valami miatt mégis szükségét érezte, hogy élményeit, gondolatait a szavak építőkockáival is rögzítse. Két könyve, a Szingli és a Csábítás magyarul is megjelent. Alighanem önéletrajzi indíttatású élményeit akarta megosztani – elsősorban női – olvasóival, gyakorlati útmutatókkal, tanácsokkal látva el őket. Hogy miért lesz szingli egy okos, szép, elegáns, ráadásul gazdag nő? Megint valami, amire nincs egyértelmű válasz. „Máig itt cseng a fülemben apám intelme – meséli –, hogy ráérek férjhez menni. Előbb találjam meg önmagam, keressem amagam kifejezési formáit, alakítsam ki a magam – művészi – életét. S azután kössem össze azt máséval, ha akarom. Csakhogy a hosszú kutatás közben rádöbbenek, hogy egyre kevésbé akarom. Az egyedüllét azonban nem jelent magányosságot. Rengeteg barátom van, élénk társasági életet élek, a munka is sok időt elvesz tőlem.”
Patrizia a családi vállalkozásnál eltöltött tizenkét év után önállósította magát, és a Patti Pattival, az ázsiai piacra szánt táskamárkával az üzletben is szinglivé vált. Szinglikirálynővé, ahogy az olasz sajtó szereti nevezni. E címkén ő csak mosolyog. Inkább arról beszél, hogy milyen erősek a családi kötődések. A birodalmat megalapozó dédapa, Guccio Gucci is bőrrel indította karrierjét –lószerszámokkal és bőrárukkal kereskedett az 1920-as évektől kezdve –, nagyapja is bőröndüzletet nyitott, amikor kivándorolt Amerikába, s az apja is táskákat készít. Pár éve Patrizia is a bőr és a táskák bűvöletébe esett, de aztán jött a Zsolnay-kapcsolat.
A gazdagságról, annak veszélyeiről is kiérlelt véleményt mond, akár egy pszichológus. A munka nem hagy sok időt a pénz élvezetére. S ha az ember a vagyonát értelmes, nemes dolgokra költi, akkor ez jó érzés. Szó sincs róla, hogy csak márkás holmikban járna, néha a piacon is vásárol ruhát.
Az ezredforduló táján Patrizia könyvet publikált az egyszerűségről. Sokan elhúzták a szájukat, hogy a divat világa és az egyszerűség oly távol vannak egymástól, hogy valószínűleg sosem találkoznak. De ez nem így van. Az egyszerűség is lehet színes. A Gucci lány egyszerűsége abban rejlik, hogy észreveszi a toszkán táj gyönyörűségét. Éppen e táj képeit hozta el Budapestre pár éve, amikor az Opera Galériában megismerkedett a Zsolnay főnökasszonyával. Így született a Zsolnay by Patrizia Gucci.
