A lomizók előtt nincs titok

Rövid életű volt az FKF Zrt.-nek a lomtalanítások „titkosítását” célzó akciója: a kommunális cég honlapján újra szerepelnek a dátumok.

Úgy tudjuk, a döntésben nem, annak időzítésében viszont szerepe volt lapunk múlt heti cikkének is: az első féléves menetrend egy nappal a Lomtalanítás titokban című cikkünk megjelenése után került fel a világhálóra.

Mint azt már megírtuk, az FKF részben a lakosok nyugalma, részben a hulladékban található értékek megóvása érdekében próbálta titokban tartani az időpontokat. Az intézkedés nem érte el célját: az érintett körzet lakosságával is csak levélben, illetve (az ügyfélszám birtokában) személyesen vagy telefonon tudatott időpontok változatlanul eljutottak a lomizókhoz, a cég ügyfeleinek viszont problémát okozott, hogy csak néhány nappal az elszállítás előtt tudták meg az időpontot, így nem tudtak felkészülni az évente egyszer visszatérő alkalomra. Mostantól mindenesetre újra nyilvános a menetrend.

Az I., az V., a VIII. és a XIII. kerületben már megtörtént a begyűjtés, a III. kerületben pedig most zajlik. Május végéig a XII., a XIX., a X., a XIV. és a IV. kerület kerül sorra. Ami a lomok tulajdonjogának újraszabályozását illeti, információink szerint továbbra is része a parlamenti vitára váró módosító csomagnak. Elfogadása esetén a lomizóknak nem a települések többségén ma is „bizalmas” lomtalanítási naptár lesz a legfőbb gondjuk, hanem az, hogy az elszállításra váró hulladék a közterületre kerülés pillanatában a kommunális szolgáltató tulajdonává válik – legalábbis a jog szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.