Akkoriban McKennitt albumaihoz még pult alatt sem lehetett hozzájutni, az általa képviselt világzene ezen szegmensét a lemezboltok nagy többsége csak az értelmiségi, tarisznyás vájt fülűek rétegszenvedélyeként tartotta számon. Legegyszerűbb volt magához a művészhez fordulni zenei táplálékért. Tudván, hogy egy nyitott és közvetlen emberről van szó, írtam neki. A levelezésből interjú lett, az interjúból pedig egy postai csomag Kanadából, benne az addig megjelent összes lemezével. Személyesen ajánlva. Mindezt azért idéztem fel, mert Loreena McKennitt zenei világa is kétségkívül erről szól. Az adásról, az odaadásról. Az ötvenöt éves művész egy kanadai kisvárosban, Mordenban született skót és ír származású szülők gyermekeként. Fiatalkorát is a manitobai – érdekes módon izlandiak és ukránok között eltöltött – vidéki léte határozza meg. Iskolás időszakának egyetlen furcsa epizódja, hogy két testnevelő tanárát is azért bocsátották el az intézményből, mert túl szoros barátságot kötött velük. Igaz, McKennitt visszaemlékezéseiben mindig azt mondta: szó sem volt a rosszindulatú pletykák szerinti leszbikus kalandról. Pusztán azért beszélgetett sokat a tanárokkal iskola után, mert mindig kilógott a saját korosztályából, a pedagógusokkal szívesebben beszélgetett filozófiai és zenei kérdésekről.

Később a színészet felé fordult, bár rövid ideig állatorvosnak tanult, végül a művészetben találta meg végső önmagát. Első hárfájába akkor szeretett bele, amikor egy londoni kórházban feküdt, a betegágyáról a szemben lévő használt cikkeket áruló bolt kirakatára látott mindennap, a vitrinben az ütött-kopott hárfával. Ahogy az sok nagy művésznél lenni szokott: autodidakta módon tanult meg játszani a hangszeren.

Több mint huszonöt évvel ezelőtt alapította meg saját lemezkiadóját, amely azóta is gondozza McKennitt zenei karrierjét. Kilenc dalt tartalmazó első kazettáját még maga árulta autója csomagtartójából, egyszerű utcazenészként. Rajongóinak száma így is hamar tömegesre duzzadt. Állítólag egy 1991-es, Velencében látott kelta emlékeket összegyűjtő és bemutató kiállítás jelentette a döntő hatást McKennitt zenei fejlődésében. – Amíg nem láttam ezt a kiállítást, azt hittem, a kelták azok az emberek voltak, akik Írországból, Skóciából, Walesből és Bretagne-ból jöttek. Látva azonban azt a gazdag és felfoghatatlan értéket, amelyet a kelta világ hozott létre Magyarországon, Ukrajnában, Spanyolországban vagy Kis-Ázsiában, rádöbbentem, hogy a család nemcsak szülőkből és rokonokból áll, hanem tulajdonképpen a történelem egy teljes szeletéből. (…) Ezt a kultúrtörténetet kreatív múzsaként használtam és használom azóta is – idézte fel egyik korábbi interjújában.

Az első komolyabb sikert a Visit című lemeze hozta meg, azóta több albuma is többszörös platina- és aranylemez lett; a nevét viselő hanghordozókból több mint tizennégymilliót adtak el világszerte. Néhány éve már játszott Budapesten – egy esős délutánon, a Margitszigeten. Most a Kelta lábnyomok fantázianevet viselő turné keretében ad ismét koncertet; ezúttal a budapesti Papp László Sportarénában, március27-én.

– Amikor arról szoktak kérdezni, hogy az alkotás melyik szakaszát szeretem a legjobban: a kutatást, a lemezfelvételt vagy az előadást, mindig azt szoktam mondani, hogy az előadást. Ez egy kicsit olyan, mint amikor vacsorát főzöl a barátaidnak. Elmész vásárolni, megkeresed a legjobb alapanyagokat, elkészíted, beleteszed a tudásod, a szereteted, majd megterítesz nekik. S ezzel be is teljesedik a folyamat – fogalmazott Loreena. Afelől nincs kétség, hogy a magyar közönségnek is megint a legjobb menüt fogja felszolgálni.