A fenyők nagyapja
Legendás hírű vagy csak egyszerűen napfényes tájak hangulatát őrző növényeknek. Mindezt hobbiból, ingyen. Több mint tizenkét évig a Főkert népligeti telepén kapott egy pár száz négyzetméteres, másra nem használt területet. Ott nevelgette féltve óvott növénykéit, de tavaly kiadták az útját. Pedig mindenben segített az ottaniaknak. Azóta lakásától nem messze, a Sváb-hegy oldalában, egy kerttel körbeölelt idősek klubja ad menedéket a kertésznek és növényeinek.
– Amikor elküldtek, nem esett jól – mondja. Azóta volt arra, most csupa kacatot tárolnak ott, ahol évekig ritka növények növekedtek, és várták, hogy gazdára leljenek.
Herczeg ottléte alatt ez mintegy ezer példánynak sikerült. A hajdani magoncok ma iskolák, óvodák körül vagy épp magánkertekben fejlődnek tovább. Néhány éve a budapesti állatkert is kapott tőle vagy ötven különleges facsemetét. Sokuknak ma is ismeri a sorsát, így a „bölcsődéből” „kirepült” egyik első „apróság” egy balatonfüredi kertben mára ötméteressé nőtt mamutfenyő.
Névjegyén az áll: amatőr fenyőkertész, ami fedi a valóságot, hiszen Herczeg Géza elektromérnök. Hajdanában, a szintén rég az emlékezet jótékony homályába vesző BRG-ben fejlesztett kazettás magnókat. Itt találkozott egy kollégával, akinek egyik rokona a növényfotósok körében jól ismert botanikus, az azóta elhunyt Seregélyes Tibor volt. Vele kezdett országot járni, növényeket fényképezni. A természetjárás már rég a vérében volt, de most egyre többet tudott meg a növényekről. Ekkor azt hitte, régi magnókat, később meg hogy régi fényképezőgépeket fog gyűjteni, restaurálni. Ahogy közeledett a nyugdíj, romló szeme egyre homályosabban látta a gépekben lévő apró csavarokat, ezért gyűjteményét elajándékozta, és a növényekbe vetette bele magát.
Különösen a fenyőkbe. – Talán mert kevesebben vannak: mintegy ezren a világon, és mindössze két-három őshonos faj nő hazánkban – gondolkodik el a választás okát firtató kérdésen. – S mert kisebb százalékban csíráznak ki a magokból, mint a lombos fák – teszi hozzá. A magok ugyanis a fő „célpontjai”. Amiket az ország arborétumaiban, kastélyparkjaiban, erdészeteiben talált különleges fákról gyűjtött. Mindent bebarangolt, a tobozokból kipergetett magok tejfölöspoharakban csíráztak ki. Csak hát saját kertjét hamarosan kinőtte, a szomszédok is kezdték kinézni, így Seregélyes beajánlotta a népligeti telepre.
Volt persze, amibe az évek során beletörött az időközben szakértővé vedlett 68 éves mérnök bicskája. A nagykanizsai könyvtár parkjában talált kínai szúrós fenyőébe. A magasan lévő tobozok megszerzésére kapott ugyan létrát a szokatlan kéréstől meglehetősen furán néző könyvtárosoktól, de a savanyú talajhoz szokott magoncok a kicsírázás után mind tönkrementek. Hiszen egy-egy edényt még csak-csak ki lehetne cserélni ilyen tőzegdús földdel, de a csemeték előbb-utóbb a szabad földbe kerülnek, és ott erre kicsi az esély.
Ahogy unokái között, úgy növényei között sincs kedvence. Igaz, a néhány milliméteres magból irdatlan fatömeget nevelő mamutfenyőt 2-3 ezer éves életprogramjáért nagyon tiszteli. Az aprócska, legfeljebb egyméteres zöld valamit látva kérdezgették, mekkorára nő. – Attól függ, mennyi ideje van a kérdezőnek – válaszolta. A meglepett arcot látva hozzátette: úgy kétezer év múlva nyolcvanméteresre.
Praktikus szempontból ezért olyan növényeket kezdett keresni, amelyek egy kiskertbe is valók, és aki elülteti, még meg is éri a fává cseperedést. A Pilisi Parkerdőben például rálelt egy kis termetű ezüstfenyőnek látszó, gyanús fenyőcsoportra, amelyről kiderítette, hogy amerikai szürke luc, amit az ötvenes években telepíthettek, s ideális maggyűjtőhelynek bizonyult. Mostanában a drága benzin miatt már kevesebbet utazik, és szűkebb körben kutat. Nemrég például a lakásához közel egy andalúz jegenyefenyőt vett észre, de sajnos az ottaniakhoz néhány hete törtek be, így elsőre a kertből is elzavarták.
Neveltjeit, vagy, ahogy nevezte, „bölcsődéjét” minél hamarabb szeretné végleges és jó kezekben tudni. Ennek praktikus oka is van, az egyre nagyobb tartókba rakott tűlevelűeket csak addig bírja kezelni, amíg egyedül is fel tudja emelni edényüket. Kezdettől kapcsolatban volt a Budapesti Városvédő Egyesülettel, az ő havi hírlevelükben hirdette elvihető növényeit. Kezdetben a köztereken is megpróbálta elhelyezni őket, a parkokban mégis kevés díszlik közülük – ezeket ugyanis gyorsan ellopták. Alapelve, hogy csak Magyarországon termett magot ültet. Mivel amelyik fa, legyen az akármilyen egzotikus is, egy magyar kastélyparkban vagy arborétumban bizonyította már a termőképességét, sokkal szívósabb. Annak magjába már bekerült a magyar talajra és klímára jellemző információ. Vannak helyek, amiket a mediterrán ciprusok sem bírnak ki, a Sváb-hegy déli lejtője azonban más. Innen „lefolyik a hideg”, miközben ugyanezek a növények a Népligetben vagy Budakeszin tönkremennek.
A cédrusok elterjedését a klímaváltozás is segíti. Míg húsz éve 600 milliméter volt hazánkban az átlagos csapadékmennyiség, addig ez mára 500 milliméter alá süllyedt. A csökkenést az őshonos tölgy sok helyen már nem bírja, sőt az Amerikából a XIX. században behozott akác sem ragyog tőle. A Csontváry által Magyarországon ismertté tett cédrus viszont ilyen klímán is tökéletesen elvan. Herczeg Géza olvasott egy szakdolgozatot, amely egyenesen libanonicédrus-erdők telepítését javasolta. Pár száz év múlva kivágható cédruserdőnk lehetne, ráadásul ez olyan mikroklímát teremtene, hogy közé lehetne ültetni a tölgyet, így a cédrus kivágása után ismét lehetne egészséges őshonos tölgyesünk.
– Persze nem akarom a Sas-hegyet cédrussal beültetni – mondja. Bár szerinte jól nézne ki.
A Természettudományi Múzeum Növénytárának botanikus-dendrológusa, Rácz István szerint Herczeg Gézából a rejtett növényimádat csírázott nemes szenvedéllyé. Ha lett volna hazánkban olyan jótékonysági szervezet, amely az iskolák és óvodák növényekkel való ingyenes ellátását tűzte volna célul maga elé, az sem tudta volna ezt – a gyerekek szemléletének alakításában fontos tevékenységet – jobban ellátni. Az ilyen emberek azonban nem férnek be egy állami intézmény keretei közé, hiszen nekik nem jár le a munkaidejük. Az ebből fakadó konfliktus Herczeg Gézát láthatóan nem törte meg, számára inkább az olyan elismerés a fontos, amikor a Füvészkert egy páfrányfenyőkkel kapcsolatos összejövetelhez tőle kér gingkomagokat. Vagy amikor a kertészeti egyetem hozzá küldi cédrusokkal kapcsolatos kérdéssel az egyetemi hallgatót.
Lakásában vagy húszféle magot őriz papírzacskókban, dobozokban. Némelyikből ezer darab is várja, hogy tavasszal földbe kerüljön. A beüvegezett erkélyen 50 pici mamutfenyő gyürkőzik neki a jövendő ezer évnek, a kertben földre szórt gingkomagok élik a csíráztatás előtti „kötelező rohasztás” idejét.
Herczeg Géza szenvedélye két gyermeke és öt unokája közül egyikre sem ragadt rá, a szomszéd kislány azonban lelkesen nézte a kertészkedést. Ő jött egyszer azzal, hogy Görögországban látott egy házat, ahol a szőlőtőke felmegy az első emeletig, ott jobbra-balra körbefutja az erkélyeket, majd felmegy a másodikra, hogy ott ugyanúgy tegyen. Milyen jó lenne egy ugyanilyen! Lehetne? Lehetne. Mennyi idő kell hozzá? Öt év. Most itt van.
Névjegy
HERCZEG GÉZA 1944-ben született Budapesten, ahol ma is él. A Műegyetemen végzett villamosmérnökként, majd a BRG-ben dolgozott fejlesztőként. Ezután a Műszeripari Kutató Intézetben folytatta tevékenységét, később magánvállalkozóként kórházi műveseállomások technológiai problémáit kezelte. A kertészkedéssel több mint húsz éve foglalkozik amatőrként.
