Borban az egészség!

Hippokratész: „A bor az embernek teremtett csodálatos adomány, feltéve hogy egészségben vagy betegségben, ésszel és mértékkel, jellemhez szabva fogyasztják.”

A borús, hideg, késő téli napokon már alig várjuk, hogy arcunkon érezhessük az első langyos napsugarakat, amelyek egyértelműen jelzik, hogy idén is lesz tavasz és lesz megújulás. Ahogy a természet készül a új évre, úgy mi felkészíthetjük magunkat az új élmények befogadására.

Ennek része, hogy testünket is felfrissítjük, méregtelenítjük.

A tavasz a böjt időszaka, amikor sokféle módszerrel próbáljuk szervezetünket formába hozni, megszabadulva a felhalmozódott méreganyagoktól és persze néhány kilótól is.

Legtöbben a hagyományos léböjtkúrákat választják, amikor a különböző teákon, vízen, gyümölcs­ és zöldségleven kívül mást nem vesznek magukhoz.

De mit tegyenek azok a borbarátok, akik még a böjt alatt sem szeretnék nélkülözni kedvenc italukat? A szakemberek véleménye megoszlik abban a tekintetben, hogy lehet­e egyáltalán böjtnek nevezni egy olyan kúrát, amely során alkoholt fogyaszt a delikvens.

Azon azonban senki sem vitatkozik, hogy a borfogyasztás – bizonyos mennyiség mellett – igenis egészséges. Ezt tudták már az ókorban is, de a modern orvostudomány a 70­-es évektől vizsgálta komolyabban a témát. Hisz ekkor figyeltek fel arra, hogy mértékletes borfogyasztás mellett felére csökken a szívbetegség okozta halál kockázata. És ez még nem minden! 1991­-ben francia paradoxon néven vált ismertté a legmeglepőbb felfedezés, amelyet egy tévéműsorban hoztak nyilvánosságra: Dél­-Franciaországban, a nehéz, zsíros, vajas „egészségtelen” ételt fogyasztó, de vörösbort ivó emberek körében a szívinfarktus előfordulása alacsonyabb, mint az várható volna. Ennek az a magyarázata, hogy az állati zsiradékok érkárosító hatását az alkohol kivédi. A borban levő alkohol egyrészt csökkenti a koleszterinszintet, másrészt lazítja az érfal tónusát, így csökkenti a vérnyomást. A paradoxon az, hogy a bort fogyasztó ember a szív­ és érrendszeri betegségek kivédése tekintetében egészségesebb életmódot folytat, mint az absztinens, vagyis aki nem iszik bort!

A vérkeringésre, vérnyomásra gyakorolt kedvező hatása mellett a mértékletes borfogyasztás csökkenti a csontritkulás és a cukorbetegség előfordulását is. De mégis mennyi a mértékletesség határa? A szakemberek szerint ez nők esetében napi 3 dl, férfiaknak 4 dl körüli mennyiség.

Ezenkívül egy pohár bor este segíthet az időskori alvászavarban, és javítja az étvágyat, könnyebbé teszi az emésztést. Régóta ismert, hogy az alkohol fertőtlenítő hatású, elpusztítja a káros baktériumokat. Az ókori írásos emlékekből tudjuk, hogy Rómában Julius Caesar kötelezte katonáit, hogy bort igyanak, így védekezzenek a bélfertőzés ellen. A XIX. századtól borból készített kenőcsöket alkalmaztak sebek, bőrfertőzések ellátására. Sokáig az alkoholnak tulajdonították ezt a védő hatást, de az 1980-­as években amerikai kutatók bebizonyították, hogy valójában a vörös-­ és fehérborban található antioxidáns anyagok (resveratrol) okozzák. Sőt a borok vérnyomáscsökkentő és vérkeringésre gyakorolt hatása is döntően a resveratrolnak köszönhető. A különböző alkoholos italok közül a bornak legerősebb a baktériumölő képessége. Újabb megfigyelés, hogy a fekélyes bélbetegséget és a gyomorrákot okozó baktérium (Helikobakter pilori) elpusztításában is fontos lehet a mértékletes borfogyasztás.

A jótékony hatások mellett még böjtölni is lehet borral! Ma már itthon is alkalmazzák a Schrött-diétát, amely egy osztrák orvos módszere, lényege pedig a napi egy pohár fehérbor elfogyasztása mellett alacsony kalóriájú, húsmentes, szénhidrátban viszonylag gazdag, zsír­, fehérje­ és sószegény ételeket szabad fogyasztani. Ez általában nőknél napi 600, férfiaknál napi 700 kcal energiabevitelt jelent. A diéta akkor lesz igazán sikeres, ha a város és a munka zajától távol, nyugodt környezetben szánunk egy kis időt magunkra és a tavaszi felfrissülésre!

TV2 vasárnap délben / Borkultusz.com

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.