Így a saját otthonuk még mindig nincs kész. Albérletben, külföldre ment barátok lakásában, a pincéjük előtti harminckét négyzetméteres, egyszobás házban is laktak a közben született két kisgyerekkel. Saját kényelméről sokszor lemondott az ostorosi Orsolya Pincészetet vezető házaspár, Turcsek Orsolya és Tarnóczi Zoltán, azért, hogy a borkészítésben elszántak, állhatatosak lehessenek, s kompromisszumok nélkül törekedhessenek a tökéletesség felé.

Kilenchektárnyi szőlőültetvényük van, évente tíz-tizenötezer liter bort palackoznak. Nagyobbra nem is akarnak nőni, akkor a kézműves módszert nagyüzemire kellene cserélniük. Mindketten dolgoztak nagyobb borászatoknál: meg akarták tanulni, hogyan kell kezelni a szőlőt, tárgyalni a vevőkkel, a kereskedőkkel. A saját pincészetükben majdnem mindent maguk csinálnak: Zoltán a szőlővel, a pincével, Orsolya az adminisztrációval és a borkóstolásra érkezőkkel foglalkozik. A palackozást ketten végzik, ebbe – miként a metszésbe és a szüretelésbe – olykor besegít a család is.

Filozófiájuk, hogy hagyni kell a szőlőt és a bort a maga természetességében érni, változni. A minél jobb termés elérése érdekében legfeljebb 80 dekányi, egykilónyi fürtöt hagynak egy tőkén. Így lesz egyedi, az adott fajtára, a termőhelyre és az éghajlatra jellemző boruk. – Ha négy-öt kilónyi termést engednénk rá egy tőkére, nem koncentrálódna úgy az íz a szőlőszemekben. Kevesebb ásványi anyagot tudna felszívni és elosztani a gyökérzet, s emiatt sokkal átlagosabb minőségű borunk lenne – mondja Tarnóczi Zoltán. A kézműves borászat azt is jelenti, hogy semmiféle mesterséges adalékanyagot nem tesznek a borhoz, a kénezést is jóval kisebb mennyiségben végzik, mint mások. – Szeretek bort inni, a sok kéntől csak megfájdulna a fejem – magyarázza a döntést a családfő, aki szerepel az idei Borászok borásza verseny ötven jelöltje között. Az uniós előírások negyvenféle mesterséges adalékanyag hozzáadását engedélyezik. Számos borászat ezekkel éri el, hogy évről évre nagyjából ugyanazt az ízt és minőséget tudják előállítani. Orsi és Zoltán szerint azonban épp az okoz izgalmat, meglepetést, hogy minden esztendőben kicsit más a furmint, az olaszrizling, a leányka, a kékfrankos vagy a zweigelt. A bor így megmutathatja saját értékeit. Minden szüret után új címkéket is terveztetnek a palackokhoz, a meseszerű, kifinomult képek jól jellemzik az adott évjáratot, egyben az ő szellemiségüket is.

Több mint tíz éve borászkodnak. Lassan beérik a következetes, a maguk filozófiája szerint végzett munka. Palackjaik – köztük a dűlőkről elnevezett Tehéntánc, Hetedhét vagy Százrejtekű – ott találhatók a legjobb hazai éttermek, így a Costes, a Nobu vagy az Onyx borlapján. Évek kellenek ahhoz is, amíg az eltelepített vesszőtől a borig eljutnak. – Pár éve kitaláltuk, hogy furmintot szeretnénk telepíteni, lássuk, miként viselkedik ez a fajta a bükkaljai éghajlaton – meséli Orsi. Tokajból, Szepsy Istvántól kapták a vesszőket 2007-ben: oltványoshoz vitték, ő a következő évben taniskolázta, majd szaporította, 2009-ben ültették el az első tőkéket. Ezek tavaly fordultak termőre, akkor szüreteltek először. Mostanáig a bor fahordókban pihent, s csak idén derül ki, milyen nedű lett az öt évvel ezelőtti álomból.

Amiből talán kitűnik: a borász egyik erénye feltétlenül a türelem.

Tisztán, mesterséges adalékok nélkül