Társkeresés érett fejjel, másképpen

Létezik valódi szerelem időskorban – állítják a szakemberek. Az érett fejjel párt választókra jellemző, hogy miután túl vannak a családalapításon és a karrierépítés nehézségein, már megtehetik, hogy csak a saját és a másik örömére figyeljenek.

– Fiatalon egy projekthez keresünk társat, akivel családot alapíthatunk, és felnevelhetjük a gyerekeinket. Bár a párválasztást egy életre szólónak gondoljuk, sokakkal megesik, hogy a kapcsolat az együtt töltött évtizedek alatt kiüresedik, a férfi és a nő, vagyis az apa és az anya csak arra vár, hogy kirepüljenek a fészekből a gyerekek, és amint ez megtörténik, elválnak – összegzi tapasztalatait C. Molnár Emma aktív-analitikus pszichoterapeuta, A Nő Ezer Arca Intézet vezetője, rámutatva az ötvenen túliakra jellemző nagy válási hullám hátterére.

A szakember szerint az ötvenes-hatvanas korosztály társkeresési szempontjait jól tükrözik a hirdetések: már nem szerelmet keresnek, hanem partnert az életformájukhoz. Jellemző, hogy kirándulni szerető, színházba járást vagy éppen az otthon nyugalmát kedvelő társat keresnek, pontosan jelezve, hogy milyen élményekben, örömökben akarnak partnerükkel osztozni.

Az időskori szerelmek a pubertáskoriakhoz hasonlók, amikor semmi más nem fontos, csak én és ő, vagyis az egymásra figyelés, és nem számít, hogy mi lesz, csak az adott pillanat, az észrevétlenül átbeszélgetett este és éjszaka.

Nincs különbség férfi és nő kapcsolatában fiatal- és időskorban azon a téren, hogy mindennek a vonzerő az alapja, vagyis az erotika. C. Molnár Emma hangsúlyozza: a nyitottság, az életszeretet a lényeg, és annak fel- és elismerése, hogy a férfit a nő életében nem pótolják a barátnők, és fordítva is így van. A nők a férfiakkal, a férfiak a nőkkel egészülnek ki az együtt megélt élményekben is. Az a nő, aki csak asszonytársaságba jár, és a barátnőivel együtt él meg mindent, ugyanazt a részét látja a világnak, ami ő maga. Sok idős szégyelli a saját érzelmi szükségletét, még a külvilág előtt is, nem beszélve a szexuális szükségleteiről.

Azok a párok, akik érett fejjel találtak egymásra, a saját családjuk körében is korlátokba ütköznek. Sokan szégyellik a családjuk előtt új társukat, noha bemutatják őt, a gyerekeik tudnak róla, mégis, két öreg test szerelmét a zsidó-keresztény kultúrkörben tabuként kezelik, gusztustalannak tartják. A szex addig szabad és elfogadott, amíg köze van a gyereknemzéshez. Éppen ebből ered az, hogy az idős férfi és fiatal kedvese sokkal elfogadottabb reláció, mint egy idős nő fiatal barátjával, az utóbbiból ugyanis már nem lehet gyerek.

Mindezek mellett az idős párok esetében a család és az ismerősök a vagyon kérdésében is ellentétesen vélekednek, mint a fiataloknál. Míg fiatal pároknál az esküvő az anyagi javak összeadásáról szól, az idősek gyakran szembesülnek azzal a váddal, hogy egyik a másiktól szerezni akar. Különösen éles ez a vélemény, ha nagy a korkülönbség, mondván, a pár fiatalabb tagja csak a vagyonát szereti a másikban.

Az összes, említett nehézség ellenére az időskori szerelem felszabadultabb tud lenni, mint a fiatalkori – állítja C. Molnár Emma. Érett fejjel férfi és nő már szövetséget köt az életért, a halál ellen – teszi hozzá. A másik nem eszköz egy célhoz, hanem társ az élet örömeiben. Igaz, hogy kevesen választják az összeköltözést időskorban, de ezek a kapcsolatok rendkívül tartalmasak, igazi szövetségek az örömre és a bajra egyaránt, szövetségek a magány ellen.

A témát következő 50 felett mellékletben folytatjuk.

Kevés a férfi

Talán fel sem tűnik, de a harminc év alattiak körében még többségben vannak a férfiak, vagyis a nők – elvileg – válogathatnak a sajátkorosztályukból. Harminc és negyven között kiegyensúlyozott a nemek aránya. A társkereső irodákban tapasztalják, hogy az ötveneseknél már egyértelműen többen vannak a nők, a férfiak kevésbé vállalkoznak az aktív keresésre.

Az időskori szerelmek a kamaszokéhoz hasonlítanak: csak az adott pillanat öröme számít
Az időskori szerelmek a kamaszokéhoz hasonlítanak: csak az adott pillanat öröme számít
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.