Mivel az Arany 10 már befogadóhelyként is így reklámozza magát: „A stílus nálunk születik / A design friss, mai, egyedi / A trendet mi nem követjük, (hanem) csináljuk!”, különösen feltűnő volt a Werk minapi, telt házas nyílt napján: szóban legalábbis mennyire kerülik a műhelygazdák a t betűs szót. Viszont alaposan magába szállt a Werk, amikor ezekre az alapkérdésekre kereste a választ oktatói és a hallgatóság segítségével: vannak-e még divatdiktátorok? Kinek a fejéből pattan ki, milyen filmet kell forgatni? Ki vezérli az irodalmi áramlatokat? Hol dől el, mi kerüljön a csúcsvendéglők étlapjaira? S minek alapján döntjük el, milyen holmi a trendi? Melyik filmet kell megnézni? Mit kell olvasni, enni-inni, milyen szellemi áramlatokat illő vagy tanácsos követnünk?

És még azt mondja a latin: De gustibus non est disputandum, vagyis az ízlésekről – mitől függ a szoknya hossza vagy a bécsiszelet összetétele? – nem lehet vitatkozni. De mennyire hogy lehet! – Az ízlés választás kérdése, és mindannyian fogyasztókként élünk ebben a világban. Különféle ízlésvonalakat, divatokat követünk, áramlatokhoz csatlakozunk, az sem véletlen, éppen milyenekhez. Ízlésünk változhat annak megfelelően, ahogyan öregszünk, vagy éppen más társaságba kerülünk – állítja Réz András. Az esztéta William Gibson művét, A trendvadászt idézve kitér a márkaiszonyra is: ennek főhőse nem tud dolgozni, ha olyasmit visel, amin márkajelzés van. Ember (pardon, fogyasztó) legyen persze a talpán, aki harapófogóval letépi a sokezres pólóingről a Lacoste-krokodilt.

Sipos Zsolt stylist azon a véleményen van: magunk gyúrjuk össze a divatot, ő pedig saját bevallása szerint gyűlöli, hogy csak brandekben tudunk gondolkodni: „Láttam olyan, márkás holmit, ami ramaty módon volt megvarrva.” A szakemberek szerint a konyha világában meghatározó ízlésdiktátorok lettek a gasztrobloggerek, a divatban a tinédzserblogok trendformáló erejét lehet kiemelni, az enteriőrdizájnban (ahol a bútor funkcionalitása, illetve esztétikuma a két, örök meghatározó szempont) azonban még mindig az írott sajtó diktál.

Segal Viktor érdekes példája arra, hogyan válik a – legalábbis gasztronómiai – divattermék megfizethetetlenből megfizethetővé és egyben elérhetetlenből elérhetővé. Ha ma megfőzetjük magunknak a legmenőbb ételt, amit a csúcsséfek fejben megkomponálnak, az két-három év alatt jut el a tematikus tévécsatornákba, négy-öt esztendő kell, míg az étlapon találjuk a jobb éttermekben, és 10-15 év múlva rendelheti meg a vékonyabb pénztárcájú nagyközönség a csárdákban. Kis szépséghiba: mai áron terítékenként mintegy százezer forintba kerülne az ilyen koszt Segal szerint. Így lesz a gasztronómiaiból asztronómiai.

Segal Viktor. Trendet főz