Halálra rajzolva

Az első tetoválását tizenhat évesen rajzoltatta a bal vállára. Egy koponya volt két csonttal. Ezt számos újabb követte, míg alig maradt szabad bőrfelület a testén. Túl a húszon a kanadai Rick Genest két lábon járó csontvázzá alakult. Ekkor ragadt rá a Zombi becenév. Így lett ő: Rico, a Zombi.

A Québecből származó Genest már fiatalon szembenézett a halállal. Tizenöt éves volt, mikor az orvosok agytumort diagnosztizálták nála. Kevés esélyt jósoltak neki. Felkészült a legrosszabbra, de a műtét sikeresen végződött, ő pedig szerencsésen leküzdötte a betegséget. Egy évvel később szülővárosából Montrealba költözött, ahol az utcákat járta, és punkokkal barátkozott. Ebben a miliőben szokványos, ha valaki tetoválásokat gyűjt a bőrére. A „halálból visszatért” Rico azonban elhatározta, hogy minden egyes csontját a testére rajzoltatja. És élőhalottá változik – akárcsak egy B kategóriás horrorfilmben.

A bőrébe égetett csontvázrajzot a kanadai Frank Lewis tetoválómester alkotta meg. Hogy a csigolyák, a borda, a járom-, a felkar-, a csípő és a többi csont élethű legyen, Lewis alaposan áttanulmányozta az emberi test felépítését. Rico három éven át járt hozzá, és több ezer kanadai dollárt fizetett ki a sikeres „átalakulásért”.

Rico, a Zombi sosem bánta meg az „átalakulását”
Rico, a Zombi sosem bánta meg az „átalakulását”

A tetoválásokra fordított idő és pénz időközben többszörösen megtérült. Ricót megkereste a Bizarre, a tetoválásokra és egyéb extrém testátalakításra szakosodott brit magazin, s nagyinterjút és képsorozatot készített a francia-kanadai fenegyerekkel. A fotók, amelyeken a kanadai meztelen felsőtesttel pózolt egy temetőben, felkeltette Nicola Formichetti, a Thierry Mugler francia divatmárka kreatív igazgatójának az érdeklődését. A folytatás egyszerűbb, mint egy zombifilm forgatókönyve: a japán-olasz gyökerű divatguru üzent Ricónak a Facebookon.

Rico rövid idő alatt a kifutók világában találta magát. A hűvös eleganciát sugárzó ruhakölteményeiről, szuggesztív reklámfilmjeiről híres divatház neve garancia volt a sikerre. Az 1977-ben, Tokióban született Formichetti felismerte Ricóban a modellt – mondhatni, a csontváz mögé látott –, és ráadta a 2011-es őszi/téli férfikollekciójának éjfekete darabjait. Rico nemcsak divatbemutatón lépett fel, hanem besegített Formichetti kedvenc modelljének és „puszipajtásának”, Lady Gagának is. Testhezálló szerepet kapott a popdíva Born This Way című videoklipjében: az amerikai énekesnő sátáni sarját kellett eljátszania.

A csontváztestű modellre hamarosan a divatipar többi szereplője is felfigyelt. Együtt pózolt Jac Jagaciak lengyel szépséggel, Andrej Pejic boszniai születésű modellel. Olyan világhíres fotósok kapták lencsevégre, mint Steven Klein vagy Terry Richardson. Idővel a nagy divatmagazinok, például a GQ és a Vanity Fair is ráeszméltek, hogy jobban fogy a lap, ha a halálarcú Rico szerepel a címlapon.

A 26 éves Genest nem bánta meg, hogy telerajzoltatta a bőrét. Még akkor sem, amikor egy reklámfilmforgatás erejéig viszontláthatta, hogyan nézett ki a teste eredeti mivoltában. A Dermablend kozmetikai cég felkérte Ricót, népszerűsítse egyik termékét, amely képes elfedni még a legsúlyosabb bőrhibákat is. Három aranykezű sminkmesternek és jó pár tubus krémnek köszönhetően Rico tetoválásai, ha látszólag is, de eltűntek. Amikor meglátta az eredményt, nem sírta vissza „régi bőrét”, de azt mondta, így akár a nagymamáját is elkísérhetné a templomba.

A testrajzok persze idővel elkopnak, Rico alkalmanként visszatér a tetoválószalonba, hogy cimborája, Lewis újrahúzza a halványabb vonalakat. Ha Montrealban jár, szakít időt régi barátaira, no meg saját horrorisztikus színpadi társulatára is. Rico nemcsak modell, hanem előadóművész is. A „Lucifer őrült és hátborzongató csapata” néven futó trupp fellépésein karneváli a hangulat, a közönség úgy érezheti, mintha a pokol legmélyebb bugyraiba szállt volna alá. Egyesek tűket, ruhafogast vagy más éles tárgyakat szurkálnak a testükbe, de van közöttük hóhér, szadomazo cicababa, kard- és tűznyelő is. Rico fakírt, bohócot vagy éppen emberevő zombit alakít. Pihenésként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.