Cisz 765-ször

Egy húszéves hajdúböszörményi fiatalembernek, Péter Bencének (képünkön) az az álma, hogy nagyszabású filmekhez írhasson hasonlóan nagyszabású zenét. E tekintetben nem kisebb személyiség az első számú példaképe, mint a műfaj klasszikusa, az ötszörös Oscar-díjas John Williams.

S hogy miképpen kerülhet egyazon mondatba egy hajdúsági fiú a Csillagok háborúja, az Indiana Jones-sorozat, a Superman és más sikerfilmek zeneszerzőjével? Mielőtt az olvasó legyintene egyet – mondván, fantáziálni mindenki szokott –, jegyezzük meg gyorsan, hogy Péter Bence a bostoni Berklee College of Music elsőéves hallgatója, s idén nyáron azért marad három héttel tovább a neves amerikai egyetemen, hogy meghallgassa a Berkleere látogató John Williams előadását.

Bence a legtökéletesebb helyen tanul ahhoz, hogy megvalósíthassa az álmait. A Berklee ugyanis a világ egyik legismertebb és legjobb zenei felsőoktatási intézménye. Jelenleg több mint négyezer hallgatója van nyolcvan országból, az intézmény öt saját rádióadóval és tizenhárom – csúcstechnológiával fölszerelt – zenei stúdióval rendelkezik. Eddig 192 öregdiákja nyert Grammy-díjat, köztük olyan világsztárok, mint Al Di Meola, Quincy Jones vagy Joe Lovano, sőt itt szerzett diplomát az a Howard Shore is, aki a Gyűrűk ura trilógiának írt zenéjével nyert Oscar-díjat. Nem véletlen, hogy a Berklee egyik díszdoktora, bizonyos Sting is odajáratta a fiát, jelenleg ott tanul Bobby McFerrin lánya, és hát Péter Bence is Hajdúböszörményből.

Aki amúgy a világ leggyorsabb zongoristája, a Debrecenben múlt héten megrendezett városi bálon ugyanis a két mutatóujját használva egy perc alatt 765-ször ütötte le a cisz billentyűt egy Bösendorfer zongorán. Világrekordjának hitelesítési eljárása most zajlik a Guinnessnél, de ami tény, az tény: egy perc alatt ilyen sok billentés még senkinek sem sikerült. A rekordkísérletet egyébként ő maga is nevetve említi, jelezvén, hogy azért mindez tényleg csak játék.

– A Bösendorferből „csak” 765-öt tudtam kihozni, de az az igazság, hogy egy Yamahán elértem már a percenkénti 915-öt – teszi hozzá.

S amikor megkérdem tőle, hogy miért kell egy percen át kalapálni a zongorán, mint az őrült, Bence megint elneveti magát: – Elég jól néz ki a portfóliómban, hogy én vagyok a világ leggyorsabb zongoristája, nem?

Válasza azt mutatja, a hajdúböszörményi pedagóguscsaládból származó fiatalember nagyon is tudatosan építi a karrierjét. Hároméves kora óta zongorázik, miután elvégezte a debreceni zeneművészeti középiskolát, úgy döntött: filmzeneszerző lesz. Márpedig e műfajban keresve sem találni jobb helyet a tengerentúlnál. A Berkleen azonban nagyon magas a tandíj, évente több mint 30 ezer dollár. Bencének jelentős könnyebbséget jelent, hogy a felvételin előadott, Piano Piece Based on Fibonacci Sequence című szerzeménye annyira megtetszett a bizottságnak, hogy évi 14 ezer dollárral kevesebbet kérnek tőle. Persze így is tetemes summát kell fizetnie. Ahol lehet, spórol, és folyton szerencséje van. Tavaly szeptemberben úgy utazott ki Amerikába, hogy még nem volt szállása. Írt egy segítségkérő mailt a bostoni magyarok szervezetének. Maga sem remélte, de a kolónia tagjai ismeretlenül is támogatták: két hónapig lakhatott ingyen egy magyar családnál, míg olcsó albérletet talált. Még nem tudja, hogyan szedi össze a következő három évre a tandíjat, de bízik a sikerben.

A szerencséhez a Berklee is hozzásegíti a hallgatóit. Bence azt mondja, hogy az egyetem rendszeresen szervez találkozókat nagyobb filmügynökségekkel, producerekkel és rendezőkkel. Ilyenkor a hallgatók összejönnek az egyik aulában, az asztalokon mindenki elhelyezi a maga portfólióját: az önéletrajzát és a saját szerzeményeit tartalmazó CD-jét, majd várják a „nagy találkozást”. Az ügynökök, producerek körbejárnak, belehallgatnak a diákok munkáiba, s ha valaki megtetszik nekik, azzal telefonszámot, címet cserélnek.

Nem csoda, hogy Péter Bence a diplomaszerzés után egyelőre nem tervezi, hogy hazajön.

-
FOTÓ: KONYHÁS ISTVÁN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.