Kalóriamentes pop

Dögös dívaként domborít Kozma Orsi tavaly ősszel megjelent kislemeze borítóján. Újabban ismét popzenében utazik, az idei év várhatóan új nagylemezt hoz – már ami a szólókarrierjét illeti.

Kvartettjét sem hanyagolja el, sőt feltűnt a Lounge internetes rádióban is, ahol saját műsorát vezeti Spontán címmel.

Mint mondja, a művészet a vérében van: anyai nagyapja és nagybátyja is színész volt, apai vonalon pedig az alkotói energiákat a borászatban élik ki. Őt kiskora óta a színpad vonzotta, erre a pályára pedig paradox módon nagymamája terelte: a nagyi ellenezte az egészet, mivel féltette unokáját a kudarcoktól.

A 35 éves énekesnő pályafutását a Magyar Rádió gyermekkórusában kezdte, ahová mégis a nagymamája vitte el először, és az ő indíttatására indult az iskolai vers- és prózamondó versenyeken is. Fiatal felnőtt fejjel pedig a színészi pálya vonzotta. – Soha nem görcsöltem semmivel, hagytam, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek velem. Mai fejjel azt gondolom, iszonyú mázlista vagyok – mondja.

A színészetnek néhány szerep után vége szakadt. A Színművészeti Egyetemre kétszer próbált felvételt nyerni – elmondása szerint túl lusta volt felkészülni, és a könnyebb utat választotta. Elment Toldy Mária musicalstúdiójába, de azt sem járta végig. Itt azonban elindult a zenei pályafutása. Történt ugyanis, hogy az egyik vizsgaelőadáson a Fame című musicalt adták elő a Thália Színház színpadán, és a közönség soraiban ült Dés László is, aki fantáziát látott Orsiban. Rövid időn belül szerepet kapott a Valahol Európában című darabban, és A dzsungel könyvében, játszott a Koldusoperában is, Egerben.

Időközben vokalistaként csupa pop-rock produkcióban vett részt, Koncz Zsuzsától Balázs Fecón át a Kimnowakig vagy a Tereskováig, és szépen lassan háttérbe szorult a színészet. Az áttörést a Jazz+Az hozta meg számára. – Lubickoltam az egészben. Olyan, mintha tegnap váltunk volna el egymástól – emlékszik vissza. Az ezredfordulón feloszlott a formáció, és rá egy évre a Cotton Club Singersben tűnt fel ismét, ahol teljesen új oldalát mutatta meg a közönségnek. Szvinget és dzsesszt énekelt, az ott töltött hat év pedig ráébresztette, érdemes még edzeni a hangját. – Mezzoszopránból szopránná tornásztam fel magam, és hatalmas színpadi rutint adott – teszi hozzá.

Orsi azonban szólókarrierre vágyott. 2005-ben találkozott Szakos Krisztián producerrel, aki Ákos, és több más hazai popzenész lemezén is közreműködik szövegíróként, és zeneszerzőként. Két lemezt készítettek együtt, a 2005-ös Egy szó, két évvel később Az igazi szerep. – Magunkból építkeztünk, a saját fájdalmainkat, sérelmeinket, szerelmi csalódásainkat formáltuk dalokká. Akkoriban máshogy láttam a dolgokat, csapódtam egyik kapcsolatomból a másikba. Úgy tűnik, valóban érettebbé tett a házasság, talán kezd benőni a fejem lágya – mondja nevetve. Az új dalok kicsit az 1980-as éveket idézik, diszkósabb hangzású szerzemények. Kalóriamentes popzene – ahogyan Orsi nevezi.

Bár úgy tervezte, hogy a Cotton Club után leghamarabb negyven-ötven éves korában tér majd vissza a dzsesszhez, a harmincadik születésnapja alkalmából felkérte őt a Bartók Rádió: csináljon egy születésnapi dzsesszkoncertet a Márványteremben. – Azt sem tudtam, kit hívjak. Az egyetlen biztos pont Cseke Gábor zongorista volt, akit a Cotton Club Singersben ismertem meg. Csatlakozott hozzánk Mohay András és Szanday Mátyás – a magyar dzsesszélet nagyjai. Így született meg 2006-ban a Kozma Orsi Quartet. Az elmúlt évek két új zenészt, Hárs Viktor ( bőgő) és Pusztai Csaba (dob) és két új albumot hoztak, megjárták az összes hazai dzsesszfesztivált, rengeteget koncerteznek külföldön.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Eközben évekig énekelt az eat me! elektro-pop együttesben is, felléptek a Nouvelle Vague és a Morcheeba előzenekaraként, tavaly azonban úgy döntött, kiszáll.– Engedtem, hogy az élet hozza a dolgokat – a rádiót is, noha soha nem vezettemműsort azelőtt. A Spontán egy hetente jelentkező, beszélgetős-kulturális műsor, amihez híres szőlőnemesítők sarjaként az énekesnő leginkább valamilyen könynyű bort tudna ajánlani a hallgatóknak. Egy pohár pécsi cirfandlit, vagy édesapja újítását, a borsmentát, esetleg egy könnyedebb rozét.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Kozma Orsi. Szopránná tornázta fel magát
Kozma Orsi. Szopránná tornázta fel magát FOTÓ: WWW.KOZMAORSI.HU
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.