A mai napig élesen emlékszik arra a néhány páciensre, aki végül öngyilkos lett. Kurimay Tamást most, harminckét év gyakorlattal a háta mögött ugyanúgy megviseli, ha nem tud segíteni a hozzá fordulóknak. „Hiába kezeltem sikerrel sok ezer beteget, mégis nehéz belátnom, hogy mindenkit nem lehet megmenteni. És ezek az esetek örökre megmaradnak az ember pályáján” – ismeri be; látszik rajta, hogy erről még beszélni is nehezére esik.

Szép, de megterhelő munkának tartja a pszichiáterséget, amelyhez a sikerélmények adnak neki erőt. Igaz, a sikerek gyakran csak később derülnek ki. Súlyos döntést kellett például meghoznia egy páciensnek, akivel Kurimay főorvos csupán háromszor találkozott. Itthon maradjon-e, vagy elmenjen külföldre dolgozni? – erről kellett határoznia az illetőnek, aki nagyon rossz hangulatban volt, még az öngyilkosságot is fontolgatta. Egyszer csak nem jött többet, majd tíz évvel később visszatért, és megkérdezte a pszichiátert: tudja-e, hogy mennyit segített? Az a néhány terápiás beszélgetés rendbe tette az életét.

Előfordult, hogy súlyos alkoholbetegséggel kereste fel egy férfi, akivel amúgy egy gimnáziumba jártak. Az orvosok szinte már lemondtak róla, a felesége elvált tőle, a családja elhagyta. Ám a pszichiátriai kezelés segítségével rendbe jött, az elvált feleségével újra összeházasodott, és évtizedeken át fényes szakmai karriert futott be. Utóbb több ismerősét is Kurimay Tamáshoz irányította.

A sors fintora, hogy éppen az öngyilkosságot megkísérlőknek köszönheti munkáját a Szent János Kórház pszichiátriai osztályát vezető főorvos. Medikusként a Honvédkórházba járt gyakorlatra, és a traumatológiai osztályon kapcsolatba került a maguk ellen fordulókkal. Beszélgetni kezdett velük, és egy idő után több beteg is jelezte, hogy ez nagyon sokat jelent neki – nem tudnák-e folytatni? Ez volt az első jel.

Szinte adott volt, hogy orvos válik belőle. Orvoscsaládban nőtt fel, a gyógyításból éltek a nagyszülei és az édesapja is. Már a gimnáziumban is biológia–kémia tagozatra járt, a negyvenegy fős osztályból végül huszonnyolcan lettek orvosok. Amikor Tamást tizennyolc éves korában felvették az orvosi egyetemre, a Honvédkórházban traumatológusként dolgozó édesapja meghalt. Egyedül maradt az édesanyjával.

És jött a második jel. Az egyetemi indexébe kapott egy kis levélkét: „Egyszer keress meg egy baráti beszélgetésre! Csanda doktor”. Ez a találkozás is nagyban meghatározta a jövőjét. Csanda doktor a Neurológiai Klinika tanszékvezetője volt (Tamás édesapjának jó barátja), és a vele folytatott beszélgetés szintén a pszichiátria irányába vitte őt. Már a Központi Állami Kórházban dolgozott fiatal orvosként, amikor 1980-ban ott volt a Magyar Pszichiátriai Társaság alapítói között. Ma a társaság elnöke.

A saját személyiségével, a saját testével és lelkével dolgozik a pszichiáter: ettől megterhelő munka ez. Kurimay Tamás óhatatlanul beleéli magát az esetekbe, és gyakran találkozik olyan helyzetekkel, amelyeket ő is átélt már. S hogy megismerje a „munkaeszközét”, azaz saját magát, önismereti csoportba járt, és arra is képezte magát, hogy a stresszel szemben védekezni tudjon.

Hirtelen megszólal a telefon. A főorvost a repülőtér sürgősségi szolgálatától hívják, és segítséget kérnek: egy külföldi férfi – aki az egyéves gyerekével utazik – pánikrohamot kapott a repülőn. „Jöjjön be, segítünk neki!” – mondja gondolkodás nélkül a pszichiátriai osztály vezetője. Felajánlja, hogy a gyereket a szomszédos gyermekosztályon helyezik el, akár az apjával egy szobában.

„A tévhitekkel ellentétben nagyon sok embernek tudunk segíteni. Ezért van szerencsére sikerélményből is sok” – jegyzi meg. Merthogy a társadalom hajlamos nemcsak a mentális betegséggel élőket, hanem a velük foglalkozókat is elítélni. Nem ismerik, hogy mit tud felmutatni a modern pszichiátria: a főorvos szerint ez okozza az idegenkedést.

Nemhogy a közvélemény, de – nem is olyan régen – még az orvosok jó része sem volt tisztában azzal, mi a különbség pszichológus és pszichiáter között. Kurimay Tamást például pszichológusdoktornak nevezték időnként a kollégái (nem a János Kórházban), noha a pszichiáter orvos, a pszichológus pedig nem. „Az orvosképzésben nagyon fontos lenne, hogy a test betegségeinek tanításakor a lelki folyamatokat még részletesebben oktassák. És persze a pszichológusoknak is tisztában kell lenniük a testi bajok mibenlétével, hogy el tudják dönteni, bizonyos tünetek mennyire igényelnek testi ellátást” – vázol fel megoldást. A gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelést egyébként sem szereti egymással szembeállítani, mindkettőre bármikor szükség lehet.

A magánéletében is összekeveredett a két szakma: a második felesége klinikai pszichológus. S bár az osztályvezető főorvos igyekszik nem hazavinni a munkáját, természetesen megesik, hogy szakmai kérdések is szóba kerülnek. A középső lánya pszichológusként végzett az ELTE-n, jelenleg sportpszichológusként dolgozik New Yorkban. Ugyancsak az Egyesült Államokban él a legnagyobb lánya, aki sportösztöndíjjal tanult egy kinti egyetemen, és most tanársegédként végez tudományos munkát. Így odahaza már csak a legkisebb, négy és háromnegyed éves lányát neveli – és merít belőle erőt.

A családterápia, a családon belüli gondok kezelése már a kezdetek óta érdekli Kurimay Tamást. Elébe megy a kérdésnek, és elmeséli, hogy az ismerősei arról szokták faggatni: hogyan lehet, hogy egy családterapeuta is elválik? „Nagyon korai házasság volt. Ha később találkozunk, és érettebbek vagyunk, akkor nem biztos, hogy abban a fázisban összeházasodunk” – ad precíz diagnózist a saját életéről. De siet hozzátenni: az első feleségével a mai napig jó a kapcsolata. És jóban van a két nagy lánya is a kicsivel.

Akad ebben valami megnyugtató: a hétköznapok ugyanúgy működnek, mint a pszichiátria. Néhány kudarc, amelyeket – remélhetőleg – a sikerélmények feledtetnek.

Névjegy

KURIMAY TAMÁS

1979-ben diplomázott a Semmelweis Egyetemen (SOTE), ezután a Központi Állami Kórház, majd a SOTE Oktató Kórház pszichiátriai osztályán dolgozott. 1995-től a Kútvölgyi Kórház pszichiátriai szakrendelésének vezető főorvosa, 2001 óta pedig a Szent János Kórház pszichiátriai osztályának osztályvezető főorvosa. 1986-ban öt hónapot töltött a University of Pennsylvania amerikai egyetemen, ahol a kognitív terápiában és a családterápiában kapott képzést. 1995 és 2002 között a Magyar Családterápiás Egyesület elnöke volt, 2012. február elsejéig a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöki posztját tölti be. 2008-tól a Pszichiátriai Világszövetség családkutatás és intervenciós szekciójának elnöke, 2011-ben a világszövetség tiszteletbeli tagjává választotta. 2008-tól az EU-s Lelki Egészség és Jólét Európai Paktumának kormányzati szakértője.