Szomjasak a fenyők
Ez ugyan nem látszik rajtuk, de valójában a lombhullató növények télen sem merülnek teljes „álomba”, ezért –egyebek mellett – nedvességre ilyenkor is szükségük van. Többek között ezért fontos, hogy a fák, cserjék környezetében – különösen a gyümölcs- és szőlőültetvényekben – fellazítsák a talajt, így a téli nedvesség könnyebben be tud szivárogni a talajba. Télen az örökzöldek is pihennek, ám, mivel leveleik fenn maradnak a hajtásokon, aktívabbak, mint csupasz társaik, így nedvességből is többre van szükségük. A különösen száraz teleken emiatt akár el is pusztulhatnak, s a mostani aszályos időben sem árt a fagymentes napokon öntözéssel ellensúlyozni a csapadékhiányt. Az edényekben élő téli növények ugyancsak megszomjazhatnak, ezért nem szabad megfeledkezni a mostanában egyre divatosabb árvácskákról, dísztökökről, csarabokról vagy a kis örökzöldekről sem. Ezeket is öntözni kell.
Az oszlopos örökzöldek tulajdonosainak erősen ajánlott, hogy kötözzék össze a párhuzamos, felfelé törő ágakat, különben a ráhulló hó lehúzza és letörheti azokat. Fel kell készülni arra is, hogy a kúszó örökzöldek hosszabb ágai a rájuk rakodó hó vagy fagyott csapadék súlya alatt letörhetnek. Ha nem sikerül időben leverni, akkor a legjobb valamilyen alkalmas nyéllel, seprűvel alátámasztani. Ha mégis letörik, akkor a hosszában széthasadt ágat érdemes szorosan összekötözni, s ha a sebbe fadoktor sebápolót is kennek, nagy eséllyel összeforr a hasíték.
A tuják és fenyőfélék tövében ilyenkor bőséggel találni lehullott lombot. Ez lehet természetes levélváltás eredménye is, de okozhatják kártevők, gombák és különféle betegségek is. Ha csak az alsó ágak sárgulnak el, akkor lehet, hogy egy területét jelölő kutya vagy macska volt a bűnös.
A fenyőfélék és az örökzöldnek hitt növények közül sem mind tartja meg télen is leveleit. Igaz, az elterjedtebb fenyőfajok közül az egyetlen, az európai vörösfenyő, amelyik teljes lombját elhullatja. Ezért nem kell fejszét ragadni, ha levelei ősszel sárgára színeződnek, majd leesnek. A téli fokozottabb levélszíneződés a hideg elleni védekezés egyik formája. Az örökzöldek levele, hogy nehogy túlságosan megfagyjon, vizet veszít. Ahogy változik sejtnedvösszetétele, változik a jelenlévő színanyagok töménysége. Ezért télen természetes, ha a fán maradó levelek pirosas, barnás, lilás árnyalatúak lesznek. (Ha tavasztól őszig változik a növény színe, akkor általában baj van, kivéve ha a növény eleve ilyen.)
Vannak olyan fajok, amelyek nemcsak egyes leveleiket váltják. Így a kedvelt pinusok (fenyőfélék, cirbolyák) többsége teljes tűlevélcsomót dob el, ezek egyszerre sárgulnak és hullnak le. Egyes hamisciprusok, ciprusok és a pikkelylevelű tuják ennél is ijesztőbb módon képesek levelet váltani, teljes ágrészeiket elhalasztva bosszantják a kert gazdáját. Ilyenkor meg kell várni a tavaszt, s ekkor kivágni az elhalt részt, a növény néhány hónap alatt bepótolja ezt.
Só vagy lapát? – sok kerttulajdonos számára ez télen fontos kérdés lenne, ha tudná, a só milyen kínokat okoz a növényeknek. A jobb érzésűek lapátolnak. A téli időszakban a növények, így a látszólag nem pihenő örökzöldek is egy-egy sózást elviselnek, de a rendszereset megsínylik. Vannak azonban sótűrő cserjék, fák. Ezek nem tartoznak az igazán nagy díszítő értékűek közé, viszont nagyon szívósak. Aki a hólapát helyett mégis a só mellett dönt, be kell érnie például a különböző tamariszkokkal és a keskenylevelű ezüstfával. Ezek, ha nem is kedvelik, de elviselik a sót. Az útkezelő kertészek strapabírónak mondják az akácot, aranyribiszkét, bálványfát, cserjés pimpót, az erika-féléket, feketefenyőt, galagonyát, hóbogyót (bár ez mérgező), kerti orgonát, kökényt, ördögcérnát és virágos kőrist is.
Ha a növényeikre vigyázni akarnak, akkor a kapuig vezető kerti utakat, garázsbejárókat nem ildomos télen sózni, vagy csak nagyon óvatosan, kis mennyiségben. Fűrészpor, faforgács, homok, macskaalom vagy más durva anyag kiválóan alkalmas a csúszásmentesítésre.
A következő alkalommal a szobanövények téli levélváltásáról írunk.
