Bizsergés a bal lábban

Először a bal lábában tapasztalt bizsergető érzést, aztán nem sokkal később a jobban is. Amikor állni már tudott, komoly fizikoterápiás kezelés mellett elkezdett járni tanulni.

Lépésenként. Jó pár hónap elteltével, 2010 végére pedig mankó és segítség nélkül tette már egyik lábát a másik után. – Csoda történt! – gondolták sokan Monique van der Vorst (képünkön) környezetében. A holland lány ugyanis tolószékben élt. Igaz, álmát, hogy élsportoló legyen sosem adta fel.

A sajtfajtáról híres városból, Goudából származó Van der Vorst gyerekkorában teniszezett, de szeretett jégkorongozni is. Tizenhárom évesen, miután bokája folyamatosan kifi camodott az orvosok javaslatára megműtötték. A rutinbeavatkozás azonban balul sült el: a műtét utáni komplikációk követekeztében Monique bal lába lebénult, jobb térde sem működött rendesen. A tragédia nyomán úgy tűnt, a sportolói karriernek vége. Monique azonban nem adta fel. Kerekes székes, majd pedig handbike (háromkerekű, többsebességes, kézi erővel hajtott kerékpár) versenyző lett.

Alig múlt tizenöt éves, amikor az ezredfordulón, rajthoz állt első handbike-os megmérettetésén. – Megtanultam a korlátok helyett a lehetőségekben hinni. Nagyon hiányzott a futás, de találtam helyette mást. Önálló életet éltem, vezettem, sőt még repültem is – idézte fel a kezdeteket.

A lenyűgöző akaraterővel megáldott Monique egyre jobb eredményeket ért el a handbike-ban. A kemény edzések meghozták eredményüket, a holland lány két ezüstérmet vitt haza a pekingi paralimpiáról.

A sors fintora, hogy teljes felépülése egy újabb balesettel kezdődött. A már a 2012-es londoni ötkarikás játékokra edző Van der Vorstot tavaly márciusban súlyos baleset érte. Hátulról belerohant egy autó, miközben ő a handbike-jával tekert. Monique felborult, a lábai pedig görcsbe rándultak és kórházba került. Deréktól lefelé teljesen lebénult, az orvosok nem sok jóval kecsegtették. Egészen addig, amíg a bal lábában nem kezdte el érezni azt a bizonyos bizsergetést.

– Más perspektívában látom az egész világot. Nagyon jó érzés valaki mellett sétálni és egyenesen a szemébe nézni ennyi év után – nyilatkozta a háromszoros világbajnoki és hatszoros Európa-bajnoki címmel büszkélkedő Monique.

Az amszterdami Vrije Egyetemen tanuló, ironmanversenyeken is jól szerepelt sportolóra most a londoni paralimpia helyett egy új megmérettetés vár: a holland Rabobank női profi kerékpárcsapata szerződtette. – Monique-nak még sokat kell fejlődnie, de a csapattársai biztosan sokat tanulnak majd tőle. Akaratereje és hozzállása előtt csak kalapot lehet emelni – hangoztatta Jeroen Blijlevens csapatfőnök. Van der Vorst hamarosan visszatérhet az országútra, immár lábbal hajtott kerékpáron. S eljuthat akár a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiára is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.