Meghuzatva

Az októbertől áprilisig tartó időszakban sok szobanövény hullajtja levelét, aminek sok oka lehet: öregedés, sóérzékenység, talajfáradás, mozgatás, száraz levegő – ám a leggyakrabban a huzat okoz gondot. Ha másként nem oldható meg a szellőztetés, akkor ablaknyitás idejére a légáramot valamilyen paravánnal (ez lehet akár feltekert kartonpapír is) el lehet terelni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a nyílászárók vonalában az ablak- vagy ajtónyitáskor feltámadhat a huzat,míg a rosszul szigetelt nyílászáró állandóan húz.

Azzal, hogy télen a növényeket, a fényfürdő reményében az ablakok közelébe zsúfolják, gyakran ártanak is nekik, ugyanis az ablakközben tartás azzal a veszéllyel is járhat, hogy az erősen lehűlő és hideget sugárzó üvegfelület közelébe kerülő leveleken barnuló (fagy)foltok is kialakulhatnak. Vannak olyan gyorsan növők, mint a filodendronok, melyek, ha tehetik, levélnyeleikkel addig nyújtóznak, míg a belső ablakhoz préselik maguk. Ilyenkor a levélen lecsapódó pára rothadást okozhat. Az sem jó, ha kívülről hideg, belülről pedig meleg levegő áramlik növényekre, ez főleg az olyan lakásokban jellemző gond, ahol az ablak alatt van a radiátor. Ilyenkor nemcsak a föld feletti részek kerülnek veszélybe, hanem a gyökerek is. Sok növény azt még túléli, hogy lombozatát kétféle hőmérséklet éri, de az már nekik is sok, ha az edény egyik oldalát a fűtőtest melengeti, míg a másik oldalt a fagyos ablaktáblák határolják.

A jövő héten a telelőn lévő növények keserves napjairól írunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.