Liverpool, a Beatles szülővárosa koncertekkel készül a kerek évfordulóra, de a mozis-tévés világ, no meg Martin Scorsese sem akart lemaradni. A napokban mutatták be az óceán mindkét partján az amerikai sztárrendező George Harrison: Living in The Material World (Az anyagi[as]) világban élve) című dokumentumfilmjét. A kétrészes, három és fél órás mű leggyengébb láncszemének éppen a címét tartják egyes kritikusok: a Harrisonnal sok tekintetben hasonló hátterű (vele egyidős, szintén katolikus) Scorsese valóban nem sokat töprenghetett ezen. Fiatalabb olvasók ked véért: egyszerűen átvette azt az 1973-as, sikerlistás albumról.

Másfelől pedig igaz az, hogy a Beatles szólógitárosának, és – a többek közt – a Here Comes the Sun, a Something vagy a Within You Without You dalszerzőjének hindu spiritualitása és természetessége végigkísérte életművét. Nem véletlenül Ravi Shankar indiai szitárművész gyakorolta a legnagyobb hatást Harrisonra, mégpedig azáltal, hogy egyszerűen önmagát adta az egyre inkább „megjátszós” világban. – Minél inkább anyagias világban élsz, annál inkább keresed a derűt, illetve azt, hogy a körülötted lévő fizikai alkotóelemek ne vonják el a figyelmedet – magyarázta új fi lmje kapcsán a 68 éves Scorsese.

A Taxisofőr és a Nagymenők rendezője pár éve már Bob Dylannek is szentelt hasonló filmet, a No Direction Home-ot. Ennek fényében is érdekes, hogy az amerikai filmes rendkívül óvatosan, afféle kísérletező jelleggel nyúlt Harrison történetéhez. – Azt próbáltuk elérni, hogy ha lehetséges, akkor saját zenéjének fejlődése mesélje el a sztorit. És a felvételek, amelyeket Olivia Harrisonnal (özvegye – a szerk.) készített, meg is teszik ezt. Van benne néhány híres részlet, de érdekes új anyagok is – nyilatkozta.

– Még a normális embereknél is normálisabb vagyok – mondta egykor önmagáról Harrison, ám aki filmet akar készíteni róla, óhatatlanul szembesül azzal, hogy azért a legkevésbé sem volt „angyal”. Drogproblémába, konfl iktusokba, nőügyekbe keveredett. A Screen International filmes magazin blogja éppen azt írja Scorsese javára: sem piedesztálra emelni, sem pedig a sárba tiporni nem akart egy szemtelenül fiatal embert (Harrison 27 évesen már maga mögött is tudhatta a Beatlest).

Egy-két kivétellel mindenki megszólal a fi lmben, aki megkerülhetetlen: a két, még élő exgombafejű, Paul McCartney és Ringo Starr, a három özvegy (Olivia Harrison, Pattie Boyd, Yoko Ono), valamint Eric Clapton és Jackie Stewart, a skót autóversenyző. A „személyi felhozatal” jól mutatja, hogy Scorsesének micsoda labirintusban kellett eligazodnia: McCartney sose bírta igazán a –mintmondta – „pimasz kis fickó”-t, akit Lennonnal együtt próbáltak lehetőség szerint kitúrni a szövegírásból. Mindeközben Harrison és Clapton, a klasszis gitárosok barátsága azt is túlélte, hogy a „Lassúkezű” elszerette előbbi első feleségét, Boydot. Igaz, a rocktörténelem már csak ilyen rövid: ezen többet kellett dolgoznia, mint amennyi ideig a liverpooli négyek egyáltalán együtt zenéltek.