Karácsonyi virágok pontos öntözéssel

Még messze a karácsony, de aki saját nevelésű virágot akar az ünnepekre, már hozzákezdhet a hajtatáshoz. A karácsonyfa után a karácsonyi lakásdíszítés fontos kellékeinek számítanak az élő növények és a vágott virágok. E sorban előkelő helyen állnak a programozható virágzású orchideák, broméliák és a hagymások.

Egy igazi hobbikertész maga is próbálkozik karácsonyi virágok előállításával. Igazi különlegesség például a fokföldi jácint. A dél-afrikai hagymást nálunk cserepes növényként ismerik. Igazán dekoratív, hiszen zöld, foltos tulipánlevelei közül zöldes-barnásvörös virágszáron sorjáznak a bimbóként lángvörös, később zöld vagy sárga színű füzérben álló virágai. Léteznek más színű hibridjei is. Még most sem késő apró hagymáit cserépbe dugni. Virágoztatni, az amarilliszekhez hason lóan kell. Jól megvilágított, kissé hűvös helyen érzi kellemesen magát.

Az amarilliszek lehetnek az igazi karácsonyi csodák. Virágoztatásukhoz pontosan nyolc hétre van szükség. Aki ilyesmivel próbálkozik, annak mindenekelőtt jó minőségű virágföldet kell beszereznie – a márka említése nélkül –, ezek a drágábbak közül valók, 25 liter akár kétezer forintba is kerülhet. A kiválasztott nagyméretű cserép földjébe majd október vége felé úgy kell a viszonylag nagy hagymát benyomni, hogy annak egyharmada kilógjon.

Ezek után nyolc hétig szobahőmérsékleten kell tartani a cserepet. Kezdetben kevés vizet igényel, amint azonban a virágszár is megjelenik, bőségesen kell öntözni. A locsolás ütemére ügyelni kell, mert ha kezdetben sok vizet kap, akkor a hagyma bődületes mennyiségű levelet hajt, és a virág a jobbik esetben is legfeljebb csökött lesz, de az is előfordulhat, hogy a zöld levélcsomó végül nem hoz virágot.

Ha elvirágzott az amarillisz, akkor még hetekig öntözni, tápoldatozni kell a cserépben hagyott hagymát. Tavasszal a kertbe kiültethető, de a cserépben is hagyható. A nyár végén kell abbahagyni az öntözést, hogy a hajtások elszáradjanak. Ezután a hagymát fel kell szedni, hogy a következő karácsonyi hajtatásig száraz, szellős helyen pihenjen.

A házilagos hajtatásra alkalmas jácintokból is bőséges a választék. Hidrokultúrás módszerrel azonban csak a különlegesen előkészített hagymák serkenthetők gyors virágzásra. Ezek a kerti jácint úgymond preparált hagymái. A kezeléssel az ültetés után és a virágzás előtti, úgymond hideg időszakot lehet megtakarítani. Ha sikerül ilyet szerezni, akkor a hagymát cserépbe vagy jácinthajtató edénybe kell dugni, s alaposan beöntözni. A hajtatóedényt úgy kell vízzel feltölteni, hogy a hagyma alját éppen ne érje a víz. A földes cserepet és a hajtatóedényt a beöntözés után sötét helyre kell dugni. Világosba csak akkor kerülhet a jácint, ha már 8-10 centis hajtást hozott.

A madársóskák között a négylevelű lóherének tartott – Mexikóból származó – Oxalis deppei nem is karácsonyi, inkább szilveszteri különlegesség. A kedves, általában cserépben, virágládában nevelt növény gumóit, miután levelei elszáradtak, fel lehet szedni. Közülük néhányat érdemes november közepén cserépben hajtatni. Néhány hét alatt kihajt a saját négylevelű. Ha jól érzi magát, akkor virágzik is. Rokona a brazil eredetű, három lilásvörös levelű, gyöktörzses Oxalis triangularis.

Télen őt is pihentetni kell, és csak tavasszal szokás megosztani a dús tövet. De karácsonyra érdemes rizómái közül néhányat külön hajtatni. Neki másfél hónapra van szüksége ahhoz, hogy normális növényként mutasson.

A jövő héten a kegyeleti kertekről írunk.

A madársóska kedves és szerencsés téli lakásdísz lehet
A madársóska kedves és szerencsés téli lakásdísz lehet A SZERZŐ FELVÉTELE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.