Siker, pénz, nők, csillogás
Az excentrikus Bryan Ferry az 1970-es évek hajnalán a Roxy Music élén kétségkívül új hangot, de még inkább új fazont hozott a rock and rollba. Élete első koncertjét jellemző módon nem valamely patinás klub színpadán, hanem egy divattervezőknek, fotósoknak rendezett estélyen adta. Az erről készült kazettát eljuttatta a legendás rá diós discjockey-hoz, John Peelhez, aki aztán trendeket meghatározó műsorában „a hetvenes évek új hangjaként” konferálta fel a zenekart. Nem csoda, hogy az mindjárt az első albumával a glam-rock fősodrába került, és már az indulásnál David Bowie-hoz mérhető sikereket ért el.
A későbbi újhullámos a brit pop együttesekre jelentős hatást gyakorló Roxy Music szárnyalásában az újszerű, szintetizátoralapú tánczene mellett komoly szerepet játszott, hogy a művészeti főiskolát végzett Ferry hamar felismerte a rockzenében akkoriban eluralkodó külsőségek fontosságát. Szövetkezett a tehetséges divattervező Anthony Price-szal, akinek fantáziagazdag, extravagáns ruháiban pózoltak a médiában, és bukkantak fel a londoni rockelit partijain. Miközben a lemezborítókat csinosabbnál csinosabb modellek képeivel pakolták tele. Mondhatni, tökéletes megtestesítői voltak annak a kellemes állapotnak, amit a későbbiekben Laár András „siker, pénz, nők, csillogás” címmel foglalt össze.
Az 1976-ban feloszlott, azóta többször újjáalakult, alkalmanként ma is koncertező Roxy Music mellett Bryan Ferry rendszeresen jelentetett meg nagylemezeket, a mostani turné apropóját adó Olympia már a tizenharmadik korongja a sorban. Rajta javarészt friss keltezésű saját dalokkal, ami az ő, feldolgozásokban jócskán dúskáló szólókarrierjében önmagában is figyelemre méltó. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a felvételeken illusztris vendégek sora hagyta ott névjegyét, az egykori Roxy Musicos társ Brian Enotól a Pink Floyd-os David Gilmore-on és Dave Stewarton (Eurythmics) át a dzsesszzenész Marcus Millerig.
Generációja számos képviselőjéhez hasonlóan az utóbbi időben Bryan Ferry újra virágkorát éli. Vélhetően azért, mert túl a hatvanon őt sem a megélhetési kényszer, hanem alapvetően a bizonyítási vágy hajtja, amikor újra és újra útra kel. Az Olympiá val először Kelet-Európában turnézik, s csak utána jöhet számára Amerika.
