„És akkor mi van, ha az ENSZ-hez fordulok?”
PJ, azaz Polly Jean 2001-ben az első nő volt, aki elhozta az 1990-es évek elején alapított komoly presztízsű díjat, s ő az egyetlen előadó, aki kétszer is megkapta az elismerést. Az állandóan kísérletező előadóművész a XXI. század és az elmúlt évtized háborúit dolgozza fel a lemezen: a harcot, mint az emberi természet velejáróját. Mondhatnánk, hogy ez egy örökzöld téma, de Harvey kerülni akarta a közhelyeket.
– Nem akartam melldöngetős, valami ellen tiltakozó albumot írni – vallotta meg a 42 éves énekesnő nemrég a The Guardiannek nyilatkozva. Helyette leszámol az „angolságot” körüllengő álszent jelzőkkel, és arra koncentrál, hogy hazája is háborúkban, erőszakban forrott ki. A brit művészt Stanley Kubrick és Ken Loach filmjei szintén megihlették, ahogy az izraeli Libanoni keringő című alkotás. S bár az album a hazaszeretetről is tanúskodik, Harvey szerint ez az érzés leginkább szomorú és keserű.
Hogy mennyire személyes ügyről van szó, jól jelzi: Harvey otthonában, az angliai Dorset város templomában rögzítette a lemezt. A nehéz szöveget felemelő zenével akarta könnyedebbé tenni.
Harvey úgy érzi, nem esik nehezére előadni ezeket a dalokat – elég megnézni a reggeli híradót, és máris a megfelelő hangulatba kerül. Az album Irakkal és Afganisztánnal is foglalkozik, egyik refrénje egyszerűen és szarkasztikusan csak annyit kérdez: „És akkor mi van, ha az ENSZ-hez fordulok?”
Polly Jean egy szobrász és egy kőműves lányaként látta meg a napvilágot. Szülei zeneszeretete hamar rá is átragadt, akkoriban elsősorban a blues és Bob Dylan jelentették a meghatározó irányvonalat. Tinédzserkorában már szaxofonozott. Az évek során egyébként egyre több hangszeren tanult meg játszani: zongorán, orgonán, gitáron, szaxofonon, és legutóbb autoharpon (kézi, elektromos húros hangszer). Ezek aztán lemezei fő zenei motívumait is befolyásolták.
Pályafutása 1988-ban indult, amikor énekesként és szaxofonosként csatlakozott a dorseti Automatic Dlamini zenekarhoz. Itt ismerkedett meg John Parishsel, aki évekig volt a szerzőtársa. Az együttesből –amelyben saját bevallása szerint megtanulta, hogyan kell a színpadon előadni és mozogni – hamarosan kivált egy trió, Harvey vezetésével. Dry és Rid of Me című albumuk hatalmas siker volt (állítólag a Nirvana néhai frontembere, Kurt Cobain is odavolt értük), de Harvey egy idő után tovább akart lépni. Így 1995-től szólókarrier be fogott, s azóta hat albumot adott ki.
Harvey soha nem elégedett, folyamatosan kísérletezik. A bluesos, folkos elemek után nem riadt vissza a pop műfajaitól sem. Koncertjei inkább színpadi előadáshoz hasonlítanak: egy bizonyos korszakában sokszor túlzó, ironikus sminkkel lépett fel, alkalmanként pedig rózsaszín cicaruhában, ám dalszövegei miatt mégis sötét, borús kép alakult ki róla. Akár Nick Cave női megfelelője is lehetne – az ausztrál zenészhez többéves kapcsolat fűzi.
