Vállhoz emeli a cekkert

Újabban Olga Kotelko is kienged. Bemelegítésként beéri már háromszor tíz fekvőtámasszal és háromszor huszonöt felüléssel.

A tavalyi fedettpályás világbajnokság egyik estéjén pedig nagy tányér tésztát és egy pohár vörösbort is engedélyezett magának. Csak ellenfelei meg ne tudják: olyan is előfordul, hogy az egész téli felkészülést kihagyja.

Megteheti. Ha versenybe száll, mint pár hete a kaliforniai Sacramentóban rendezett atlétikai veterán-világbajnokságon is tette, tizenegy arannyal a nyakában távozik. Ugyanannyival, mint amennyit két éve a finnországi Lahtiban nyert. Legyen szó százméteres sprintről, súlylökésről, gerelyhajításról vagy diszkoszvetésről, a 93. évét taposó kanadai asszony verhetetlen: súlyos másodpercekkel, illetve méterekkel utasítja maga mögé ellenfeleit a saját korosztályában. (A kétkilós „cekkerrel” most öt méter harminckét centi is elég volt a győzelemhez, míg a finneknél még 6,49 kellett.)

Már ha egyáltalán kiállnak ellene. Az ötpróbát és a hármasugrást pél dául ki sem írhatták volna fogadásra a képzeletbeli bukmékerek Sacra mentóban, az ezüst és a bronz pedig mehetett vissza az öntödébe.

– Ugyanannyi bennem az energia, mint ötvenéves koromban. Sőt több.

Hogy honnan? Őszintén szólva még előttem is rejtély – nyilatkozta a The New York Times magazinjának a tizenegy gyermekes ukrán bevándorló parasztcsaládba született Kotelko.

Különleges biológiai adottsága rejtély a tudomány előtt. A huszonháromszoros világcsúcstartó egészen 77 éves koráig egy volt a nyugdíjas kanadai tanítónők sorában: ekkor kapott rá az atlétikára, élte túl keménykezű magyar (!) edzőjének terheléses tréningjeit, és vált eredményei nyomán botcsinálta, punnyadásellenes életmódguruvá. Neves klinikákon, így a montreali McGill egyetemen kutatók vizsgálgatják és elemzik a szövetmintáit. A teszteredmények láttán jócskán elképednek: négyszáz izomszövetéből egyben sem találták meg az öregedésre utaló úgynevezett mitokondriális pusztulás jeleit, ami pedig egy nemzedékkel lejjebb, 65 év felett bőven megszokott. – Olga nem tréningezett többet számos sportolónál, és mégis ő magaslik ki a mezőnyből. Hogy miért? Szerintem mindez a vele született fiziológiai profiljának köszönhető – állítja Russ Hepple, aki a Calgary-i Egyetemen az öregedés természetét tanulmányozza.

Szépkorúak, figyelem! Legyenek önmaguk Olga Kotelkói! Nem csak keménységben, de lazaságban is. Van ugyanis, ami neki is súlyos teher, nehezebb a diszkosznál. Mégpedig a rengeteg aranyérem a nyakában; könnyen osztogatja ezért őket, ha éppen van kinek. – Ő a kapitány, miért ne adjam neki? – mondta, miután 2009-ben, Finnországból hazahajózva átadta az egyik fényes medált a meglepett kanadai tengeri medvének.

Olga Kotelko teljesítménye a kutatókat is elképeszti
Olga Kotelko teljesítménye a kutatókat is elképeszti FOTÓ: AFP GREG WOOD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.