Meghökkentő hangszálak

„Álmodnék újra tán? itt érzem őt. / A Fantom, kit a sötét éj elrejt, most értem jő...” – lefogadjuk: ülőkáddal rendelkezik csak, aki soha nem énekelte még Andrew Lloyd Webber musicaljének legismertebb sorait a zuhany alatt. Az Operaház fantomja slágerének ártatlan, amatőr kornyikálása általában igen keveseket repít a világhír felé – és ez a helyzet a nyolcéves kislányokkal is.

Márpedig innen indult az immár tizenegy esztendős amerikai Jackie Evancho karrierje, aki az elmúlt években végigjárta a tehetségkutató dalfesztiválok, a „Megasztár típusú” tévéműsorok kötelező grádicsait. Lábát lógázva ül a médiafelhajtás tetején, amelyet lenyűgőzően természetes, ugyanakkor szinte természetellenesen felnőttes hangja keltett. – Az orgánuma egyszerűen nem passzol a testéhez. Soha nem hallottam még tízévest így énekelni, pedig hosszú évek óta tanítok. Hihetetlenül érett a hangja a korához képest – mondta róla egy pittsburghi énektanár; a hegedűn és zongorán is gyakorlottnak számító Evancho maga is a pennsylvaniai acélváros környékén él.

A szőke kislány első albuma már platinát ér, a (hivatalosan első) önálló lemez, amellyel júniusban debütált, a Dream With Me (Álmodj velem!) pedig mindjárt a második helyen vett rajtot a sikerlistán. Stúdióból tévéműsorba hurcolják, majd vissza – Oprah Winfrey vagy Piers Morgan show-ja sem maradhat ki a sorból. Az amerikai nyílt teniszbajnokságot csak „eseményütközés” miatt kési le.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

E sorok írója pedig akkor látta-hallotta, amikor újévkor az NHL, a profi jégkorongliga szokásos, szabadtéri „téli klasszikusán” énekelte a himnuszt 68 ezer fülpár jelenlétében. Amerika legmeghökkentőbb hangszálai pedig két hét múlva történetesen az atlantai szimfonikusokkal együtt lesznek hallhatók.

Valahogy így volt ez – a persze más korosztályt képviselő – Susan Boylelal is még az előző évtizedben: a roppant egyszerű megjelenésű skót aszszony énekhangja és külseje közötti kontraszt csak erősítette a hatást. Gyerek vagy kamasz esetében fokozottabb az esélye annak, hogy „felfalja” a médiavilág, és a túl korán jött siker később megbosszulja magát. Friss, de annál szomorúbb példa az (igaz, már bőven a húszas éveit taposó) Amy Winehouse elszomorító vergődése. Ám Jackie Evancho, a valószerűtlen szoprán az éneklést leszámítva egyelőre minden másban természetes kiskamaszként viselkedik az ismerői szerint. Saját énekhangját is csak „normálisnak” tartja.

– Bárcsak rendes iskolába járhatnék, de nem tehetem meg. Azt hiszem, ez a siker egyik ára – kesereg egy kicsit azon, hogy nem osztozhat a vele egykorúak mindennapjaiban. A kapuőrt, s egyben a „stábfőnököt” az apa, Mike Evancho játssza: már-már „Mr. No”-ként ismerik, hiszen a csodagyerekkel kapcsolatos legtöbb felkérést következetesen elutasítja. A kincset sokáig meg akarja őrizni, ezért kell nagyon válogatósnak lennie.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Jackie Evancho énekel egy jótékonysági koncerten
Singer Jackie Evancho performs during the Muhammad Ali Celebrity Fight Night awards banquet in Scottsdale, Arizona, March 19, 2011. The event raises money for the Muhammad Ali Parkinson Center and other charities. REUTERS/Joshua Lott (UNITED STATES - Tags: ENTERTAINMENT SOCIETY HEALTH)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.