Android díva

Tizenhatnak mondják. Első élő koncertjét két éve adta, tavaly már vezette a japán albumeladási listákat. Több mint háromszázezer videó van róla a YouTube-on és más internetes videomegosztókon, júliusi Los Angeles-i koncertjére több ezren voltak kíváncsiak. Állítólag Lady Gaga is lop tőle stílusötleteket.

Hacune Miku felfelé ívelő karrierje ellenére sem kér gázsiemelést, nem látszik rajta a kor, és sztárallűrje is kevés van. Ő ugyanis egy virtuális énekesnő, egy android díva. Forgalmazója, a Crypton Future Media szerint egy „hang a jövőből”. A japán vállalat 2007 augusztusában jelentette meg azt a szoftvert, amelyben a Yamaha cég Vocaloid nevű beszéd- és zeneszintetizátorát használják. Egy japán színésznőtől vett hangmintákból a szoftver szavakat, mondatokat állít össze, szabályozza a hangmagasságot és alakítja a felhasználó által bevitt szöveget zenévé. Ilyen program több is jelent már meg az elmúlt évekbenévtizedekben – a Crypton nagy újítása az volt, hogy figurát készített a hanghoz.

A tinédzsereket megcélzó karakter megalkotásához egy mangaképregény-rajzolót kértek fel. A grafikusnak annyi kikötést adtak, hogy a figurának ciánkék színűnek és androidnak, azaz ember formájú robotnak kell lennie. Így született meg a százötvennyolc centis, negyvenkét kilós, hosszú lófarkas, szuperminiszoknyás énekes, Hacune Miku (angolul HatsuneMiku), akinek karrierjén nagyot lendített a YouTube internetes videomegosztó japán változata. A szoftvert megvásárló fiatalok ugyanis elkezdtek eredeti zeneszámokat komponálni hozzá, amihez aztán a csomagban található alapfigurákat és segédprogramokat felhasználva mások animációt készítettek: ilyen együttműködésekből születtek meg az internetre feltöltött, kész videoklipek.

A japán rajongók által énekre és táncra „tanított” figura közben egyre népszerűbb lett: versenyautók oldalán tűnt fel, a Toyota felhasználta egyik amerikai reklámkampányában. Képregényt és rajzfilmet is ihletett, sőt a Clash brit zenei magazin címlapjára is felkerült.

Ciánkék ruhájából és copfjából cosplay, beöltözős-jelmezes divat lett, és még Hello Kitty figura is készül belőle.

Közben a Crypton gőzerővel dolgozik a szoftver angol verzióján, mivel Hacune Miku egyre népszerűbb külföldön is. A rajongók 2010-ben aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a figura – egy alumíniumlap formájában – felkerüljön a japán Vénusz-szondára.

Össze is jött nekik, így a virtuális popsztár az űrben is jelen van. Tavaly már vezette a japán albumeladási listákat, és rendszeresen „fellépett” koncerteken. Eleinte két dimenzióban vetítették ki, de nemrég a Crypton – kio tói egyetemekkel karöltve – olyan asztalt fejlesztett ki, amely Hacune Miku képét hologramsze rűen, három dimenzióban tudja a színpadra vetíteni. Valahogy úgy, ahogy a Csillagok háborújában vetítette ki R2-D2 „Artu” droid Leia hercegnő üzenetét Obi-Wan Kenobinak. A 3D-s kivetítőtechnikát használták július elején a Los Angeles-i Anime Expón is, ahol Hacune Miku volt a sztárvendég. Amerikai koncertjére már hetekkel korábban eladtak minden jegyet.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A rajongók – akik Japánban elsősorban a tizenéves fiatal lányok és fi úk köréből kerülnek ki – CD-ket szerkesztenek, a legjobbakat pedig árulják. Nemcsak a figurát szeretik, hanem azt is, hogy ők írják a dalokat és szerkesztik az animációt. Így a koncerteken a rajongók nem csupán fogyasztók, hanem egy interaktív élmény részesei egyben. A japán fiatalok azt is kiemelik, hogy érzéseiket Hacune Miku figurája segítségével pontosan ki tudják fejezni. Abban pedig semmi kivetnivalót nem találnak, hogy az android díva csak virtuálisan létezik. Lehet látni, de nem lehet megérinteni. Pont olyan, mint egy igazi sztár.

Kakukktojás a japán bandában

Az elmúlt hetekben Egucsi Aimi tartotta lázban a japán poprajongókat. A tizenhat éves lányt a jelenleg legnépszerűbb japán lánycsapat, az AKB48 legújabb tagjaként mutatták be nemrég. Azóta számos magazin címlapján, tévéreklámban is szerepelt, interjút adott, és még honlapot is indítottak neki. A rajongóknak azonban feltűnt, hogy a szép arcú Egucsi kísértetiesen hasonlít az együttes több másik tagjára. Az AKB48 (amely egyébként „hús-vér” lányokból áll, és a világ legnépesebb lánycsapata) producere és a tévéreklám megbízója, egy édesipari cég aztán több héttel az első megjelenés után közösen jelentették be, hogy Egucsi nem más, mint a zenekar több tagjának arcvonásaiból, a reklámkampány kedvéért, számítógéppel össze rakott, virtuális „lény”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.