Úriember viseli, nem hordja
– A jól öltözött az, aki helyes méretű, jól szabott és gondosan összeállított ruházatot visel. Elegáns pedig az, aki az öltözködésével az egyéniségét is megmutatja. Eleganciát tanulni „lehetetlen küldetés”, akinek viszont megadatott, annak illik azt ápolni és csiszolni egy egész életen át – véli a hazai divatszakma egyik legjobb ismerője, aki újabb művel rukkolt elő. Mégpedig a kétkötetes The Gentleman’s Stylebookkal, az úriember öltözködését segítő stíluskézikönyvvel.
Míg pár évtizeddel ezelőtt még a legjobban öltözött férfinak is tartott brit származású amerikai filmsztár, Cary Grant volt az irányadó, a popkultúra térnyerése, a könnyed-sportos viselet térhódítása nyomán megszűnt a mindenekfelett álló szabály. –Egy jó zakó koptatott farmerral, edzőcipővel éppen olyan stílusos tud lenni, mint ha valaki vastag csíkos gyapjúöltönyt visel, cápagalléros inggel és mandzsettával – véli a jogász végzettségű Schiffer. Arról az aranyszabályról sem szabad elfeledkezni, hogy a ruhát nem hordani, hanem viselni kell.
– Mintha vadászni vagy szafarira mennének – a 45 éves divat- és stílusszakértő így jellemzi a magyar férfiak alapvetően a német ízlésvilágot tükröző öltözködését. Drapp, barna, khaki, zöld, sárga – sorolja az elrettentő színeket. Schiffer a maga részéről a kékre esküszik, szerinte ez az a klasszikus, amely mindenkinek jól áll. Majd kiejti a bűvös olasz szót, a sprezzaturát. A reneszánsz eredetű kifejezés azt jelenti, hogy az öltözködésen belül mindenki találja meg a maga egyéni hangvételét. Rég elmúltak azok az idők, amikor mindennek elvágólag kellett állnia, spontaneitás nélkül nincs egyéniség sem – ez az apró lazaság megnyilvánulhat egy kicsit jobban felhajtott nadrágban, esetleg a zakó alatt kigombolva hagyott kézelőben.
A rosszulöltözöttségben megnyilvánuló igénytelenséget Schiffer a példaképek hiányával magyarázza. Meg azzal, hogy sok férfi a zakót táskahelyettesítőnek tartja. Tévesen úgy gondolják, hogy a zakó legyen jó hosszú és férjen bele minél több dolog. A televízió szintén rossz irányba terel, mert mesterkélt lazaságot közvetít a publikum felé. A hazai közszolgálati vagy kereskedelmi adók híradóiban a műsorvezetők ugyan jól öltözöttek, de a riporterek gyakran elképesztő mellényekben, ingekben, nadrágokban állnak oda a kamera elé.
Schiffer elismeri, hogy megfelelő ruhatárat felépíteni kétségkívül költséges vállalkozás. Alapszinten és konfekcióból vásárolva a 2-3 öltönyből, 2-3 zakóból, nadrágokból, ingekből álló gardrób legalább 700-800 ezer forint. Kicsit magasabbra lépve már másfél millió, a luxusmárkák szintjén pedig 4-5 millió forint. – A márkák, a brandek biztonságot adnak, de a címkéért gyakran a valódi érték hatnyolcszorosát kérik el – figyelmeztet. Szerinte a brandek lényegében reklámtáblaként használják a ruhadarabjaikat, például a pólóikat viselőket. Akik ezért a szendvicsember szerepért ráadásul fizetnek, miután nem kevés pénzt hagynak ott a márkaboltokban. A divatszakember több mint érdekesnek nevezi, hogy bizonyos ruhadarabok milyen átalakuláson mentek keresztül. Például a sál, amely a férfidivatban talán fontosabb kiegészítő, mint a zakók mellzsebéből kikandikáló díszzsebkendő. Arról nem is beszélve, hogy – bizonyos ágazatokat, így a banki-pénzügyi szektort leszámítva – a nyakkendő az üzleti életben már kikerült a kötelező viselet köréből. Ugyanakkor az 1950-es években a lázadás jelképeként indult farmernadrág – bizonyos keretek között – elfogadottá vált. A jeans persze lehet presztízstárgy is: a neves amerikai tervező, Tom Ford farmerjain nincs semmilyen „csicsa”, mégis 200 ezer forintba kerül egy cejgnadrág. Csak éppen milyen denimből, milyen szabással, hogyan varrják – annak van ilyen elképesztő ára.
