Tíz tanács a burkolás előtt

1. Mielőtt belefog az építkezésbe, felújításba, lehetőleg minél több szakemberrel beszéljen. Az adott épületrészhez illő burkolatból sokféle megfelelhet. A mesteremberek jellemzően azt a fajtát fogják ajánlani, amelyiknek már jól ismerik a technológiáját. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy az építtetőnek is az lesz a legszebb és legjobb, amelyik a mesterembernek leginkább „kézre áll”.

2. Pontosan mondja el a kivitelezőnek, hogymi lesz a rendeltetése az adott helyiségnek – kültéri vagy beltéri, vizes vagy száraz területet kellene leburkolni –, illetve mindenképpen mutassa meg, hogy milyen állapotban van a szóban forgó felület.

3. Jellemző, hogy a megrendelő előre megvásárolja a burkolatot, mert így olcsóbban jön ki. Ez azonban sok baj forrása lehet. A leghelyesebb, ha a kivitelező és a megrendelő együtt választják ki a burkolatot, a mesterember pedig ahhoz választ kiegyenlítőt, ragasztót és fugát.

4. A vásárlásnálügyeljünk arra,hogy lehetőleg egyszerre, egyetlen tételből vásároljuk meg az adott helyiség teljes burkolatát. Nem árt tudni, hogy a külön tételben (eltérő időben, eltérő gyártósoron) legyártott burkolatok színe, néha – ha kismértékben is, de – a mérete is eltérhet, ami komoly bosszúságot és később többletköltséget okozhat.

5. Érdemes átgondolni, hogy milyen formában akarjuk lehelyezni a burkolatot. Például jó tudni, hogy a tetszetős, rombusz alakú burkolatnál jóval nagyobb a kivitelezés során keletkező anyagveszteség, mint a kockaként egymás mellé lehelyezett padlólapoknál.

6. Ha hidegburkolatokból választunk, akkor érdemesebb anyagában és nem felületében színezettet választani. A felületi színezés megsérülhet, lepattogzik róla a színezés, és jól látható lesz a sérülés. Az anyagában színezettnél a sérülés kevésbé feltűnő.

7. Ha a kivitelezővel szerződünk, pontosan rögzítsük, hogy milyen alapanyagokkal, milyen technológiára, milyen határidőre vállalja el a munkát. Az előre megbeszéltek alapján megírt, precíz szerződéssel később egy sor felesleges vitát kerülhetünk el. A szerződésminták többnyire letölthetők az iparkamarák honlapjairól.

8. Érdemes utánajárni, hogy milyen felhasználási kritériumai vannak a kiválasztott burkolóanyagoknak. Van olyan ragasztó vagy fugázó anyag, amely bizonyos hőmérséklet alatt egyáltalán nem köt meg, így hideg évszakban ezzel külső burkolást nem is szabad végezni.

9. Figyeljünk arra, hogy a kivitelezőnk betartsa a burkolóanyagok gyártói által javasolt réteg- és anyagrendet. Vizes helyiség esetén: kiegyenlítő réteg, víz elleni szigetelés (ez néha maga a ragasztó is lehet), ragasztó, majd a burkolat és a fugázás. Száraz helyiség esetén a vízszigetelő rétegre általában nincs szükség.

10. A felújítók, de néha még a kivitelezők sem mindig figyelnek arra, hogy a teraszoknál vagy a vizesblokkoknál bizonyos mértékű (kétszázalékos) lejtést kell hagyni, hogy a víz a megfelelő irányban eltávozhasson.Ha erre az apróságra nem figyelünk, úgy később tocsogni fog a víz a fürdőszobában, vagy az erkélyen, ráadá sul átnedvesedhet a fal, ami jóval nagyobb problémák forrása lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.