A magyar űrmenü zselés története
Akkortájt több mint nyolcvanféle – nemcsak tubusos –ételt vitt magával egy-egy űrutazó.Már akkor előrevetítették a szakértők: lehet, hogy az első magyar űrhajós menüje magyaros ízekkel bővül, mivel az ételekkel kapcsolatos kutatásban részt vett Magyarország is. Mivel a súlytalanságból fakadó szédülés velejárója az étvágytalanság, erőteljesebb ízesítésű ételeket kellett kitalálni.
Végül is négyszer tízféle speciális ételt vihetett fel magának és társainak Farkas Bertalan, amelyek sikeréről annyit mondhatunk csak: minden egyes falat elfogyott. Eredetileg tizenöt ételről volt szó – nyilatkozta 1980-ban Szenes Endréné, a kutatóintézet akkori igazgatója. A tepertő és a gyümölcsrizs azonban lekerült az étlapról, mert űrutazásra alkalmatlannak bizonyult a megfi gyelő tárolás során. A sült kolbásztól és a sertéssülttől helyhiány, a sült libamájtól pedig magas kalóriatartalma miatt kellett elbúcsúzni. Maradt a tízféle tízdekás konzerv alumíniumkontérben, filcbetétbe ágyazva: libamájpástétom, sült csirke aszpikban, sonka, füstölt marhanyelv, sertésvagdalthús, sült vagdalt, magyaros étvágyfalatok – egy disznósajtra emlékeztető, színhúsból készült étel –, rakott káposzta, sertéspörkölt és babsaláta virslivel.
Listányi űrszabálynak kellett megfelelniük a fogásoknak. Például a húst apró kockákra kellett vágni úgy, hogy kanalazni lehessen. Folyékony szaftot sem adhattak a pörkölthöz, mert elrepült volna a kabinban. Az ételeket kézzel, kis mennyiségben készítették, az egész gyártási területet elkülönítették és fertőtlenítették. A dolgozók álarcban munkálkodtak, a konzervek töltése és a sterilizálás megkezdése között 30 percnél több nem telhetett el. A kész ételek tárolóját az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézetben kísérletezték ki. Fedőlapjának egyik sarkába vörös, a másikba nemzetiszín csík került, a közepét az Interkozmosz emblémája díszítette, a dobozok oldalán pedig kalocsai díszítés futott. Amikor elkészült az ételsor, Farkas Bertalan, Magyari Béla, Kubaszov és Dzsanibekov tesztelte az ételeket, jegyzőkönyvben rögzítve, mi mennyire ízletes. A konzervekből egyébként négyezer darab forgalomba is került, igaz, annyira drágán árusították, hogy nem nagyon fogyott.
Szenes Endréné 2006-ban már azt is elmesélte, hogyan fulladt majdnem kudarcba a magyar űrételkutatás – ezt a nyolcvanas években aligha tehette meg. Két évig küzdöttek a higiéniai feladattal, minden stimmelt, már mindent elfogadtak, de a munka végén a szovjetek kérték, hadd nézzék meg a gyártás helyszínét. A kísérleti üzem a negyediken volt, alatta pedig többféle gyümölcsvelőből készült vegyes íztől ragadt az emelet. A negyedikre mindenki lifttel járt. És ahogy az ilyen történetekben lenni szokott, pont az inspektorok érkezésére romlott el a felvonó. Szenesné üzent a helyettesének, találjon ki gyorsan valamit, mert ha azon a lépcsőházon kell felmenniük a vendégeknek, vége mindennek. Aztán öt lakatos kézzel csévélte fel a liftet, így a szovjetek sosem tudták meg, milyen pokoli helyszín fölött készültek a delikát űrételek.
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
