Egyiptom nem helyettesíthető

Az utóbbi egy hónap tunéziai és egyiptomi tüntetései, és az erre adott nemzetközi vészjelzések nem tettek jót a két ország turizmusának. A Magyar Külügyminisztérium még mindig a legveszélyesebb kategóriába sorolja a két országot, miközben a külföldi irodák heteken belül újraindítják a chartereket a holt szezon miatt amúgy sem telített nyaralóhelyekre.

– Leállítottunk minden járatot, amint a biztonsági helyzet ezt indokolta. Vélhetően csak március végétől tudunk újra indulni – meséli Zám Tibor, az egyiptomi utaztatással is foglalkozó Best Reisen cégvezetője. – A nagy európai irodák már most utaztatnak, vagy napokon belül indulnak. Az osztrákok, olaszok, belgák, észtek, litvánok március elején indítják a járatokat. Mi március 20-án szeretnénk Egyiptomot, április 1-jén Tunéziát indítani, ez persze függ a kereslettől és a Külügyminisztérium helyzetértékelésétől.

A helyszínnel (egyedülálló történelmi emlékek) és az időponttal (holt szezon) úgy tűnik, szerencséjük van a hazai utazási irodáknak, és az egyiptomi partnerek is csak kisebb bevételkieséssel kalkulálnak. Hogy pontosan mekkora összegről, forgalom-visszaesésről van szó, azt egyelőre senki sem tudja megbecsülni. „Tényleges, effektív többletkiadásunk nem volt, a járatokat a vis maior helyzet miatt kötbérmentesen tudjuk szüneteltetni, a szállodák pedig szintén nem kötbéreznek, az átutalt előlegek később felhasználhatók lesznek. Legfeljebb elmaradt forgalomról beszélhetünk, de igazából csak akkor érdemes értékelni, ha már elindultak a járatok. Addig becslésekbe nem érdemes bocsátkozni” – avat be a részletekbe Zám Tibor.

Lencsés Csaba, a Dahabban, Sarm-es-Sejkben és Hurghadában működő búvárbázisok koordinátora sem látja komoran a közeljövőt, mondván, a Lighthouse búvárközpontok forgalmát egyelőre nem érinti válságosan ez a helyzet. A január holt szezon a búvárkodás tekintetében. A februári vendégkör elmaradását viszont ők is megérezték.

Amikor két hete a helyszínen jártunk, a Sínai-félszigeti üdülőfalu, Dahab kihaltnak tűnt, a búvárbázison mindössze ketten voltunk merülni vágyó magyarok. – Átlagosan heti harminc magyar vendégünk volt a tavalyi évben ugyanebben az időszakban – tájékoztatott Lencsés a mostani visszaesésről.

A szakemberek attól sem tartanak, hogy a mostani politikai változások hosszú távon tovább rontják az üzletet. Amíg az utazási irodánál más, vagy újabb úticélok ajánlásával, pótcsoportok lekötésével próbálják megtartani a pozíciójukat, a kinti Lighthouse-bázis új kínálattal, felújított szafarihajóval, több szolgáltatással, új merülőhelyekkel és új szárazföldi programokkal (a sziklamászás vagy újabb oázisok bejárása) igyekszik kompenzálni a kiesést.

Az Egyiptomra kíváncsi tömegek egyébként sem tűnnek el, legfeljebb néhány hónapig kevesebben érdeklődnek. „Átlag három-négy évente sújtja nagy csapás az egyiptomi turizmust, de három hónapon belül mindig helyreáll a rend. Egyiptom nem helyettesíthető: közel hétezer éves kultúra, királysírok, piramisok nincsenek máshol. Ráadásul a 21 foknál sosem hidegebb Vörös-tenger is csak háromórányi repülésre van Budapesttől. A szolgáltatások ár-érték aránya kiváló, kategórián belül a legolcsóbb áron adják a legjobb szolgáltatást is. Nem véletlen, hogy a németek és a legnagyobb küldő országok nem álltak le a járatokkal, illetve már vagy újraindultak, vagy napokon belül újraindulnak – sorolja az ország előnyei és az európai kereslet közti összefüggéseket a Best Reisen cégvezetője.

Zám szerint márciustól egész Európa el fog indulni, mert ekkor kezdődik a legfontosabb búváridőszak. De ez a hajóutak és körutazások ideje is: nincs más fürdésre alkalmas tengerpart, még sokkal drágábban sem, mert a trópusi üdülőhelyek többsége már elviselhetetlenül meleg lesz addigra. „Lehet, hogy némileg kevesebb lesz az utas, de ha alacsonyabb árakkal jönnek ki a szállodák, a második fél évben a veszteség behozható, mert az ősz az abszolút csúcsszezon”.

A kairói tüntetések nyertese nemcsak Mubarak ellenzéke, hanem Törökország is. Máris érezhető, hogy átmenetileg oda orientálódik az utasforgalom: nincs hely, drágulnak a szállodák. „Mivel nyáron minden tengerpart dugig van, aligha lehet csodát várni. Szükség lesz minden kapacitásra. Némi átcsoportosulás lehetséges az úti célok között, de végül visszaáll a piaci egyensúly: az utaslétszám a fogadókapacitások által behatárolt” – elemzi a helyzetet Zám Tibor. Vagyis nyárra minden bizonnyal helyreáll a korábbi rend. A múzeumokat, piramisokat és más emlékhelyeket pedig már most is fel lehet keresni. Aki pedig csodálatosan csöndes és kihalt vörös-tengeri nyaralóhelyre vágyik, kénytelen lesz megvárni a jövő januárt.

INFÓ

Biztonsági kockázat

Már Bahrein és Líbia is felkerült a Külügyminisztérium listáján az utazásra nem ajánlott országok I. kategóriájába, Tunézia és Egyiptom után. Marokkó, Jordánia és Szíria nincs a listán.

Törökország viszont a 2. kategóriában szerepel, ott, ahol évtizedekig Egyiptom is volt.

Árak békeidőben

Utazási irodák last minute akcióit már 110 ezer forinttól is igénybe lehet venni egy hétre, all inclusive ellátással. Saját szervezésben a repülőjegy 70–90 ezer forintba, a hátizsákos szállások a téli szezonban 4–10 dollárba kerülnek. Búvárkodni 25 euróért lehet, a teljes felszerelés bérlése 20 euró, a 4 napos búvártanfolyam pedig 240 euróba kerül. A városok közötti buszközlekedés olcsó, 3-4 dollár 100 kilométerenként.

 

Búvárkodás (helyi információ magyar nyelven): http://www.dahabdive.com/


 

Turistákra várnak a tevék Dahabban – a távolban Szaúd-Arábia hegyei A szerző felvétele
Turistákra várnak a tevék Dahabban – a távolban Szaúd-Arábia hegyei A szerző felvétele
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.