Székely úr, aki 1977 óta vesetranszplantált, fiatal betegként élte meg ezt a kort. Szerencsére csak egy évig kellett őt dializálni, de az is eléggé megviselte. Ezek a hajdani gépek még elég kezdetlegesek voltak, egy-egy kezelés hat órán át tartott. De nagyobb gond volt, hogy nagyon kevés lehetőség volt a vesepótló kezelésre, az országban összesen öt műveseállomás létezett: a négy nagyvárosban, ahol orvosegyetem működött és Miskolcon.

A dialízistől végül a vesetranszplantáció mentette meg. (A vesetranszplantációmeghonosításáért Perner Ferenc, Alföldy Ferenc és Járay Jenő 1983-ban állami díjat kapott.) Sokakat azonban nem tudtak megmenteni, s ebben az időben a képen látható dialízisközpontokban való kezelésre is sorban álltak a betegek. Sokak eleve nem jutottak be. Dr. Hering Andrea nefrológus fiatal orvosként tapasztalhatta meg mindezt. Ötvenöt év feletti beteg akkoriban nem is kapott Magyarországon kezelést – mondja.

Bizottságok működtek az országban, s azok jutottak hozzá az életmentő kezeléshez, akiket veseátültetésre alkalmasnak találtak. Így például eleve kiestek a cukorbetegek – pedig sokaknál éppen ez a kór okozta a veseelégtelenséget.

Akinek régebben valami köze volt ehhez a betegséghez, állapothoz, az gyakran emlegetidr. Taraba István nevét. A „prof” egyfajta hérosza volt betegeknek és orvosoknak. Hering doktornő szerint Taraba nem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy az ország szűkössége miatt kezelés nélkül meghaljanak a betegek. Azt próbálta elérni, hogy minél több nefrológiai/vesegyógyászati központ, osztály legyen a nagyobb kórházakban. Több vesebeteget transzplantáljanak, illetve, hogy a vért tisztító dialízisgépek hiányában végezzenek más életmentő eljárásokat, úgynevezett hasi dialízist. Taraba húsz éve halott, a szerkesztőséghez közeli Szent Margit Kórház műveseállomását pár hete róla nevezték el.

De visszatérve a képen szereplő időkhöz, sokan arra is emlékeznek, hogy a betegeknek sokszor kellett kérelmezniük a külföldi szereket. A kor egyik jellegzetessége volt a külföldi gyógyszerekhez, eljárásokhoz való hozzájutás nehézsége: hogy a hierarchikus rendszer döntötte el, ki a fontos beteg és ki az, akinek nem jut a kevés és drága, a hasi dializálást lehetővé tevő oldatból.

Engedjenek meg egy szubjektív megjegyzést. Munkatársunk volt egy kiváló gazdasági újságírónő, akit fiatalon, negyvenéves kora körül ért utol a betegség. Ez pár évvel azután volt, hogy ez a fotó elkészült: ő akkor már minden további nélkül kapott kezelést. Az életmentő műtétet azonban sokéves türelemmel sem tudta kivárni.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Kevés volt a gép