Nem ördöngösség az orchideavirágok megőrzése

Aki kedveli a dekoratív virágzó növényeket, annak ajánlható: próbálkozzon orchideával. A vásárlás előtt azonban nem árt informálódni, és olyan fajt, hibridet választani, amelyiknek megfelel a lakás. Nagyon mellé lehet fogni, mert vannak olyanok, amelyek az esőerdők lombkoronájában, mások pedig a Himalája sziklahasadékaiban élnek.

Korábban az orchideák ritkaságnak számítottak, de az elmúlt években egyre több fajuk jelenik meg a virágboltokban, sőt kaphatóak az élelmiszerláncokban is. Már az áruk sem olyan borsos, nem drágábbak egy közepes méretű virágcsokornál. Az orchideák szaprofitonok, azaz korhadéklakók, ezért is vásárolhatóak meg a virágboltban olyan furcsa „talajban”.

Egész életükben a korhadékbontó mikroszkopikus gombákra vannak utalva, ezek élősködői, és nem a lakóhelyükül szolgáló fáké. Tápanyagszükségletüket gombafonalak segítségével elégítik ki. Ezek után elképzelhető, hogy életben tartásuk, esetleg újravirágoztatásuk, szaporításuk milyen kunsztok árán sikerülhet. Akinek ez már sikerült, bátran megvásárolhatja az üzletben már leselejtezett, virágukat vesztett növényeket is. Ezeket a virágzó növények árának töredékéért lehet megszerezni.

Az amúgy kényes növény néhány napig, jobb esetben hetekig gyönyörködtet virágával, utána már trükközni kell, hogy életben maradjon, esetleg újra virágozzon. Mindenekelőtt a virág szárát kell levágni, ha két rügyet hagynak csak meg, akkor – igaz később, de – erőteljes virágzásban reménykedhetnek, ha több rügy marad, akkor hamarabb érkezik a szerényebb virágpompa.

A különleges termesztőberendezésekkel nem rendelkező központi fűtéses lakásokban viszonylag sokáig életben tarthatóak a fényigényes, kisebb bugakosborok (Cattleya fajok) vagy a papucsorchideák (Paphiopedilumfajok).Tavaszszal és nyáron virágzik a másik népszerű csoport, a csónakorchideáké (Cymbidium fajok), őkmár inkább a télikertbe vagy a hűvösebb fürdőszobaablakba valók.

Általános orchideanevelési szabályok nincsenek, hiszen ahány fajcsoport, annyiféle tartási igény. Ezért a vásárláskor ajánlatos az eladót a gondozásról pontosan kikérdezni, ha bizonytalan a válasz, akkor jobb valamilyen szakkönyvet kézbe venni. A fajcsoportoknak ugyanis eltérő a fény-, öntözési, talaj iránti igényük. Vannak, amelyek egyedül, mások inkább társaságban, broméliákkal, páfrányokkal együtt szeretnek élni. A sok eltérés mellett közös bennük, hogy kedvelik, ha a nappali és az éjszakai hőmérséklet között jelentős a különbség. Ugyancsak közös tulajdonság az is, hogy általában azt szeretik, ha két öntözés között kiszárad a talajuk, vagy a forgács, fakéreg ültetőközeg, amiben élnek. Ha sikerül az orchideák kedvére tenni, akkor szerencsés esetben hetekig virágozhatnak.

Az orchideatartók a legtöbb hibát a növények öntözésével követik el. A túlöntözés a legveszélyesebb. A természetes élőhelyén általában szellős közegben élő növények valósággal belefulladnak a vízbe. A bizonytalan kannakezelőknek ajánlható, hogy a cserepes orchideát az öntözés idejére költöztessék egy nagyobb tálba, s csak akkor állítsák vissza eredeti tálkájába, ha már kifolyt a felesleges víz. A víz mennyisége mellett a minősége is fontos. A csapvíz általában túl kemény, ráadásul magas a mésztartalma. Az orchideák – és ez természetes – az esővizet szeretnék. Ezt lehet ügyesen gyűjtögetni, ha erre nincs mód, akkor megfelel a boltokban kapható ioncserélt is. A víz hőmérséklete is fontos, a legegyszerűbb, ha ötliteres műanyagballonban tároljuk, s csak akkor használjuk, ha a lakás hőmérsékletét átvette.

Az öntöző- és a párásításhoz használt vízbe lehet orchideatápot keverni. Az orchideák más növényektől eltérően télen is – két-háromhetente – rendszeres tápoldatozást kívánnak, de egyszerűbb, ha táprúddal, vagy ampullával próbálkozunk.

A jövő héten a virágos növények tél végi igényeiről írunk.

Aki az elegáns, színpompás növénycsodákról többet szeretne tudni, annak ajánlható, hogy látogassa meg március 11–13. között a Syma-csarnokban a Magyar Orchidea Társaság fesztiválját és vásárát, ott a különleges növények tartásáról, átültetéséről, betegségeinek gyógyításáról is tartanak előadásokat.

A távol-keleti Neofinetia falcata, a szamurájok orchideája lesz a kiállítás sztárja
A távol-keleti Neofi netia falcata, a szamurájok orchideája lesz a kiállítás sztárja A szerző felvétele
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.