Óda a vödörhöz
Békésen tűröm, hogy a csomagtartóban napokig ott legyen a madárlátta szelektív hulladék, és kollégáim szerint nálam a hátsó ülés előtti részen a sekélyebb gyökerű növények vígan megélhetnének a dús altalajban.
Az autótisztítási szokások teljességgel rendszerfüggetlenek. Alighanem már az autó elterjedése előtt is voltak a lovukat állandóan csutakolók és azt sokáig elhanyagolók, de az biztos, hogy a szociban az egyik alapvető szabadidős tevékenység az autómosás volt. Ennek ékes bizonyítéka ez a kép. A fogyasztói társadalom még nem mételyezte meg autómosóival a magyarságot, így annyira volt tiszta a kocsink, amennyire tisztává tettük.
Az autómosás lovagjainak vödör, rongy és kefe volt a fegyverzete. Házas versenyzőknek pedig még a slaug is. E tevékenységet az egyik esetben magányosan végezte az autós, ilyenkor általában férfi, akinek ez alkalmat adott némi igazolt hétvégi elszakadásra a családtól, legalább a sorház parkolójáig, amíg megfőtt az ebéd. Ott pedig társadalmi életet lehetett élni a hasonló munkát végzőkkel. Az autómosás másik változata a családi sikálás volt, amikor a teljes família könyékig mártózott a mosószeres vízbe. Képünkön a kocsimosás egyéni versenyszámának egy tipikus versenyzője látható. A maximalista. Büszkesége, a Trabantja csillog-villog. Nem most lett ilyen: mindig az. Ezúttal összetett versenyszámban indul a tulajdonos: a mosással kombinált szerelés, a bütykölés tette teljessé a hétvégi kikapcsolódását. Ez sincs már. Ha akarjuk, még ma is moshatjuk az autónkat vödörrel és szivaccsal, de javítani már nem tudjuk. Igaz, nem is nagyon kell.
A rendszerváltás meghozta a rögtön induló és ritkán elromló autók korát. Nem kell dédelgetni, buherálni. Nyugalmasabb autósélet ez, de unalmasabb is. Ha pedig nagy ritkán elromlik a kocsink, akkor laikus többnyire már úgysem tud rajta segíteni. A lakótelepi mágusok kora lejárt. Van, akinek manapság már egy kerékcsere is meghaladja a tudását. Képünk hőse azonban láthatóan nem ilyen. Alapos ember. Kifejezetten dédelgeti a kocsiját, ott is megtisztítja, ahol senki sem látja. Tegye fel a kezét, aki akárcsak egyszer is kisikálta a kocsija kerékének a felnijét belülről! Már-már perverzió.
A vagyonok vagyonának megadtuk azt, amit magunknak: a hajunkat és az autónkat is WU2-vel mostuk. Az előbbit én azóta is. Az utóbbit viszont már mással kényeztetjük: kézi mosó, forró viasz és belső tisztítás néhány ezerért. A Trabant és az autómosó valahogy össze sem illik. Pedig erre a kocsira is lehet sokat költeni. Családom nyugdíjas Trabant-tulajdonosának a régi jó biztosítója 20 év hűség után 54 ezer forintos kötelezőt ajánlott 2011-re, miközben az én ötéves Fordomra ennek a felét sem kell fizetnem. Még mondja valaki, hogy trabantosnak lenni nem luxus manapság.
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
